Szórakozás

Porig “alázták” a barátai Nagy Ferót

Nagy Ferót és életművét saját barátai állítják ma pellengérre az RTL Klub műsorán. Tereskova még pisztolyt is nyel a Roastban.

Szinte lélegzetvételnyi ideje sem marad Nagy Ferónak, akit az RTL Klub ma esti, Roast címet viselő adásában ízekre szednek. Ezzel szeretne a csatorna történelmet írni, hiszen a műfaj meghonosításában élen járnak. „Korábban még nem volt ilyen itthon, ezért mindenki óvatosan és sokszor hibásan közelíti meg a műfajt” – árulat el Kovács Kristóf, a műsor producere. „Ez egy olyan műfaj, amiben egy központi személy életműve kerül pellengérre. Szó sincs égetésről, lejáratásról. Ez egy intellektuális szellemi párbaj, melyben az érintetté – jelen esetben Nagy Feróé – az utolsó szó” – nyilatkozta a Roast megálmodója. Azonban nemcsak a készítő számára, hanem az X-Faktor mentorának is igazi kihívást jelentett a műsor.

Nagy Feró azonban egy percig sem hezitált felkérésekor. „Nagyon örülök, hogy a műsor készítőinek rám esett a választása, és örülök, hogy elvállaltam. Igaz egy percig sem hezitáltam, hiszen úgy gondoltam, hogy a magam nagyképűségével odamegyek, és majd lesz valami. De nem így lett. Sok mindenre rájöttem. Például arra is, hogy nem tudom magam megvédeni bizonyos dolgokban. Így inkább visszavettem az arcomból, hiszen a „cikizőknek” sok esetben igazuk volt” – nyilatkozta Nagy Feró, akinek többen is beszólnak a ma este látható Roastban. Köztük van Zalatnay Sarolta, Jáksó László és Tereskova is, hogy csak néhányukat említsük. Hogy ki hogyan pirított oda a babos kendő atyjának, és miért került egy pisztoly Tereskova szájába, kiderül a Roast ma esti adásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik