Szórakozás

Mégsem lesz per Alekosz és az RTL között?

Úgy tűnik, hogy egyelőre megfeneklett az Alekosz és az RTL Klub között zajló jogi ügy. A VV 4 nyertese elmondta, továbbra sem tudja, mikor kell bíróság elé állnia abban a perben, amelyet anyacsatornája kezdeményezett ellene.

Mint ahogyan arról már többször is beszámoltunk, az RTL Klub azért terelte jogi útra Alekosz ügyét, mert a görög hős átszerződött a TV2-höz, holott még élő szerződése volt a ValóVilágot sugárzó csatornával, ahol ismert lett.

Alekosz sosem tagadta, hogy cselekedetével szerződést szegett, és azt is elmondta, azért vállalja is a felelősséget. Ugyanakkor azt nem igazán érti, miért kellene visszaadnia a nyereményét, hiszen, ahogy fogalmazott. „azt a nézőktől kapta, nem pedig az RTL Klubtól.”


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Erről persze megoszlanak a vélemények. Úgy tudjuk, a csatorna minden nyereményt szeretne visszavenni a görög hőstől. Alekosz a Hír24-nek arról is beszámolt, elképzelhetőnek tartja, hogy esetleg peren kívül is meg tud egyezni az RTL Klubbal. Azt, hogy ezt pontosan mire alapozza, nem fejtette ki, a részletekről nem kívánt beszélni.

Korábban egyébként azt is elmondta, félelmek nélkül áll egy esetleges per elé is, ugyanis ahogy ő fogalmazott, a „TOP10” látja el tanácsokkal, és segítik felkészülni a jogi tusára. Alekosz kifejtette, ha mégis bíróság elé kell állnia, akkor zárt tárgyalást kezdeményez majd, ugyanis szerinte ügyének részletei nem tartoznak a nyilvánosságra. Ugyanakkor arra ígéretet tett, hogy a végeredményről tájékoztatja majd a rajongóit.

Alekosz egyébként továbbra sem akar arról beszélni, hogy a TV2 átvállal-e bármit is az esetlegesen rá kiszabott büntetésből, mint ahogyan még arról is titkolózik, mikor és milyen formában tűnik fel újra a TV2 képernyőjén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik