Szórakozás

Keresztes Ildikó válik – Ismerősei tudják, ő azonban hallgat

Valóban válik az álompárként emlegetett Keresztes Ildikó és Kicska László? Az énekesnő nem nyilatkozik, ismerősei azonban megerősítették a hírt.

Nem csak az X-Faktor mentora hallgat az említett ügyben, hanem az Edda gitárosai is. A Hír24-nek sikerült ugyan mindkettőjükkel beszélni, de Ildikó és Laci is türelmet kértek rajongóiktól. Kijelentették, nem szeretnének nyilatkozni.


Fotó: Kummer János

A sztárpár húszévnyi együttélés után, 2007 tavaszán döntött úgy, hogy összeházasodnak. Igazi rockbulit csaptak, ahol ott voltak az Edda együttes tagjai is. A csapathoz közelálló személy a Hír24-nek azt mondta, soha nem gondolta volna, hogy Laciék szétmehetnek. Állítólag a zenekar környezetében sem tudták, hogy Ildikóék házasságával problámak akadnak. Az illető azonban azt feltételezi, annak is köze lehet a mostani válsághoz, hogy hiába szerették volna, de a párnak nem jött össze a gyermekáldás. Ki tudja, talán ez is benne lehet a pakliban?

Mint ahogyan az is, hogy Ildikó rengeteget dolgozott az utóbbi időben. Az X-faktor minden idejét lefoglalta, bár úgy tűnt, emiatt nincs vita a házaspár között. Sőt, nemrég még Kicska László is feltűnt a tehetségkutatóban, ahol feleségének adott tanácsokat. Ám úgy látszik, csak látszatt volt, hogy hatalmas közöttük a szerelem és az összhang.

Bár az Eddához közelálló emberek azt állítják, mit sem tudtak a közelgő házassági krachról, ugyanakkor az X-Faktor kulisszái mögött már látták mi készülődik. Mi is innen tudjuk, hogy igaz a hír Ildikóék tönkrement házasságáról. Ennek fényében egyáltalán nem csodálkozunk azon sem, hogy az énekesnő mostanában még az átlagosnál is érzékenyebb és sokat sír.

Ismerősei egyébként nagyon féltik az összeomlástól, ugyanis állítólag génjeiben hordozza a depresszióra való hajlamot. Mindenesetre ígéretet tettek arra, hogy a legnehezebb időszakban sem hagyják magára az énekesnőt, ha kell, huszonnégy órán át mellette lesznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik