Szórakozás

Lelepleződött VV Anikó eltitkolt fiúja

A Rosszkislány már három hónapja alkot egy párt az RTL Klub új Sebestyén Balázsával, Istenes Bencével.

A fiatalokat először május elején kapták lencsevégre a Nyugati pályaudvarnál, amint forró csókcsatát vívnak. A korábban VV Zsófival is hírbe hozott Istenes tagadta, hogy bármi komolyabb lenne közte és a ValóVilág fekete vadmacskája között, és Anikó is határozottan állította, hogy csupán születésnapi ajándéknak szánta a “nyelvleckét”. Zsófi azonban nem dőlt be az átlátszó mentegetőzéseknek, azonnal öriharit kiáltott és minden lehetséges fórumon melegebb éghajlatra küldte egykori villalakó cimboráját. Úgy tűnik, a Rágógumijáról elhiresült és műmellekkel büszkélkedő Naivának nem csalnak a megérzései, a Bors információi szerint ugyanis Anikó 3 hónapja folytat titkos viszonyt az RTL Klub fiatal műsorvezetőjével.

Pár héttel ezelőtt a Rosszkislány így nyilatkozott rejtélyes lovagjáról:

“Filmezünk, moziba járunk, de a múltkor például hekkezni vitt a Római-partra. Az ágyban is nagyon jó vele, minden eddiginél jobb, teljesen összhangban vagyunk! Úgy érzem, arra is képes lennék, amire a korábbi kapcsolataimban nem” – célzott arra a villában tett kijelentésére korábban Anikó, miszerint még soha nem sikerült átélnie az orgazmust.

Istenes Bence és Anikó nem kívánták kommentálni a lap értesüléseit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik