Szórakozás

Megverte feleségét Fekete Pákó?

A pár egyik közeli ismerőse szerint a mulatós énekes kisfia szeme láttára bántalmazta Ágicát.

Úgy tűnik, Fekete Pákó nem tud együtt élni azzal a gondolattal, hogy párja, Ágica a fiával együtt elhagyta őt. Az édesanya még azt is felajánlotta egykori szerelmének, hogy segít neki lakást és autót szerezni, amíg nem rendeződnek a dolgai, azonban a Didikirály visszaélt a bizalmával. Így nem maradt más eszköz a nő kezében, mint egy bírósági eljárás – állítja.

Felröppent a hír, hogy Ágica és Pákó egy végrehajtási hercehurca miatt döntött úgy, hogy eljátsszák szakításukat. Az Új Ász informátora azonban állítja: komolyabb dolgok állnak a háttérben. Már Ági terhessége alatt sem lehetett azt mondani a kapcsolatukra, hogy problémamentes.

“Mikor Ági állapotos volt Bencével, nem egyszer csöngetett be hajnalban a testvéréhez, hogy ott aludjon, mert Pákó megverte őt. Sokszor használta bokszzsáknak a gyerek születése után is” – tudta meg a napilap a pár egyik közeli ismerősétől, aki elmondta, hogy Ági még ezek után is próbálta segíteni gyermekének apját.

“Ági elköltözése előtt nap leült beszélgetni Pákóval, és megkérte, hogy foglalkozzon többet Bencével, járjon el pszichológushoz a dühkitörései miatt. Pákó erre begurult, és elkezdett törni, csapkodni a lakásban. Ágit a kisfiú szeme láttára húzta végig a földön a lábánál fogva. Ekkor döntött úgy az édesanya, hogy végleg elköltözik. Ági felajánlotta Pákónak, hogy segít neki lakást szerezni. Pákó ebbe először belement, majd visszatáncolt és közölte vele, hogy soha nem fogja elhagyni az ingatlant. Pákó birtokvédelmi határozatot kért, mivel bejelentett lakos, ezt megtehette. Sajnos ebből adódóan Ági Pákót nem küldheti el a lakásból, és el sem adhatja. Pedig ez lenne a megoldás az anyagi problémákra, és ha ez nem következik be, a bank elveszi Ági lakását” – árulta el a hozzátartozó, aki szerint a legnagyobb áldozat Bence.

A napilap munkatársa kíváncsi lett volna Fekete Pákó véleményére is, őt azonban nem sikerült telefonon utolérni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik