Szórakozás

Megtisztították Pákó lelkét

Állítólag egy férfi megátkozta a nigériai énekest. A Reggeliben sikerült levenni róla a rontást.

Mint arról korábban beszámoltunk, a bloggert Tomcatet egy magát ősmagyar mágusnak, táltos sámánnak valló illető kereste meg, hogy segítséget nyújtson neki és a mágia erejével megátkozza Pákót, amiért rossz hírbe keverte egy bántalmazás kapcsán. A sámán három napon keresztül ráolvasást végzett egy kőre, amibe állítólag bezárta a Didikirály lelkét, így, ha Tomcat összetöri a követ, a mulatós énekes „szép lassan el fog sorvadni”.

Radics Ágnes „életútvezető” a Reggeli adásában elárulta, olyan, hogy rontás vagy átok nem létezik, csupán félelemkeltés céljából találták ki. Pákó sem hisz ezekben a dolgokban, vallásos ember lévén azt mondja, rá a saját angyala vigyáz.

Biztos, ami biztos alapon az „életútvezető” azért megtisztította az énekes lelkét, melynek első lépéseként meggyújtott egy szentelt gyertyát, amit Pákó koronacsakrája (feje) fölé helyezett, majd a végig vezette a teste körül, így tisztítva meg a Didikirály auráját. Utána angyalkártyát vetett, amiből kiderült, hogy az angyalok valóban vigyáznak fentről Pákóra, és a jövőben emberi kapcsolatokra, elsősorban a barátaira lesz szüksége ahhoz, hogy anyagilag rendbe jöjjön.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik