Szórakozás

Győzike ismét apa lesz?

Megdöbbentő bejelentést tett Gáspár Győző: nagyközönség előtt beszélt arról, hogy úgy néz ki, újabb gyermeke lesz.

A jó hírt egy olyan jótékonysági gálán közölte, amelyen Stohl András is fellépett. A két híresség egyfajta szimpátiatüntetésen vett részt a doppingbotrányba keveredett cselgáncsozó, Ungvári Attila mellett. Stohl verset mondott, Győzike jól ismert mulatós dalait énekelte, majd erotikus táncot lejtett egyik rajongójával – számolt be a TV2 Aktív című műsora.

„Ha Jóisten velünk lesz, márpedig miért ne lenne velünk, akkor csak annyit mondok, lesz Viktorka” – újságolta a nemrég még pszichiátrián kezelt show-man. Azt is elárulta, már mindent eltervezett, még azt is, hogy első naptól kezdve öltönybe öltözteti a kisfiát. Egy új gyereknek viszont nem mindenki örül a családban: Virág és Evelyn nem szeretnék, ha gyereksírástól lenne hangos a lakás.

Már az sem titok, hogy közös ügyvéden, Ruttner Györgyön osztozik Stohl és Győzike. Mindketten abban bíznak, hogy elkerülhetik a börtönt. Ha Győzike felesége, Bea, – akit szintén adócsalással gyanúsítanak – valóban gyereket vár, az enyhítő körülmény lehet az ezzel kapcsolatos perben.

Gáspár Győző egyébként azzal zárta a produkcióját, hogy másnap visszamegy a kórházba további kezelésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik