Szórakozás

10 milliót hozott a ValóVilág reggeli show-ja

Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani a Villából köszöntötte hallgatóit pénteken, hogy hozzájáruljanak a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kampányához.

10 millió forint – ekkorra összeggel nőtt az eddig összegyűlt adomány a Morning Show négy órája alatt, ami kivételesen a ValóVilág Villájából jelentkezett, és amit az RTL Klub Reggelije is közvetített. A reggeli műsorból a komoly téma ellenére sem hiányozhattak a megszokott poénkodások, amelyekre a villalakók bőven szolgáltattak alapot. De soha nem hallott titkok is kiderültek a luxusbörtön lakóiról, amelyekről még saját családtagjaik sem igen tudtak, és megható pillanatokra is sor került, amikor például VV Anikó szeretett édesanyjával beszélt telefonon.

Összegyűjtöttünk 10 millió forintot, és ez a legfontosabb. Ráadásul egy páratlan rádiós és televíziós összefogás eredményeként. Ilyet, eddig még soha senki sem csinált. Örülök, hogy mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy, ennyivel növekedett az adomány összege, hiszen a Morning Show által olyan embereket is elértünk, akikhez nem biztos, hogy eljutott volna másként a jótékonysági akció híre. Én csak azt tudom mondani a hallgatóinknak is, hogy továbbra is küldjék az üzeneteket” – árulta el Sebestyén Balázs.

KÉPREGÉNY

Néhány órára megszűnt Magyarországon a hallgatókért és nézőkért folyó küzdelem, és csak a jó ügy számított: rádióban és televízióban a lemaradott kistérségekben élő alultáplált gyermekeké volt a főszerep, akiknek asztalára ritkán jut hús vagy friss gyümölcs. Az egyedülálló médiatörténeti esemény nagyságát és páratlanságát az is jelzi, hogy Rákóczi Feri, a TV2 kvízműsorának játékmestere is részt vett a konkurens csatorna jótékonysági akciójában.

Egy percig nem volt kérdés az, hogy Rákóczi Feri is részt vesz-e a kampányban. Ez egy olyan fontos ügy, amely miatt a két konkurens kereskedelmi csatorna egyből megegyezett a műsorvezető szereplését illetően” – emelte ki Rubin Kristóf, a ValóVilág 4 kreatív főszerkesztője, aki az óriási összefogás mellett azt is hangsúlyozta, hogy eddig még nem volt példa arra sem, hogy egy rádióműsor ilyen formán helyet kapjon a televízióban. „Médiatörténetileg egyedülálló, hogy egy rádiós műsor élőben jelentkezzen be egy televíziós műsorban, ráadásul egy másik műsor, a ValóVilág keretein belül, sőt, mindezt párhuzamosan online is közvetítettük. Nagyon örültünk Balázsék felajánlásának, hiszen azáltal, hogy a legsikeresebb reggeli rádióműsor csatlakozott a jótékonysági akciónkhoz, a közönség más rétegeit is el tudtuk érni. Balázsék a villalakókat bevonva, könnyeden, ám a témát a helyén kezelve erősítettek rá az üzenetre” – tette hozzá a főszerkesztő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik