Szórakozás

Alekosz saját műsort kap az RTL-en

Még ki sem jött a Villából, máris egy másik valóságshow-ban játszik majd főszerepet.

Alekosz hamarosan kamerák előtt keresi majd a szerelmet. Jövő héttől már jelentkezhetnek is azok a hölgyek a Szerelem a legfelsőbb szinteken című műsorba, akiknek mindig, minden körülmények között bejön az Okostojás. Alekosz viszont még nem is tud róla.

Már hónapokkal ezelőtt napvilágot láttak olyan pletykák, melyek szerint a ValóVilág két vezéregyéniségének, Alekosz és Olivérnek a valóságshow után sem ér véget a televíziós karrierje, a különböző közösségi oldalakon csoportok alakultak abból a célból, hogy minél tovább a képernyőn tartsák kedvenceiket a nézők. A Villa Vagánya végül a BeleValóVilág című kísérőműsor szakértője lett, míg az Okostojás a legújabb hírek szerint saját valóságshow-val jelentkezik majd szabadulása után.

Alekosz népszerűsége valószínűleg továbbra is rengeteg nézőt ültet majd az RTL képernyői elé; alig több mint három hónapja ismerte meg az ország, de sorra neveznének el róla ételeket, italokat, sőt még óvszert is. Miközben a róla szóló himnuszt több mint százezren látták már a videomegosztó portálokon, mondatait, aranyköpéseit szállóigeként idézik az emberek.

Alekosz valóságshow-jának további részletei a péntek esti Fókuszban!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik