Szórakozás

Koltai csapkodott és kiabált a Frizbi felvételén

Hajdú Péter egyik kérdésére váratlanul kikelt magából.

A színész-rendezőt fia adócsalási ügye miatt hívták meg a műsor felvételére szombaton, de csak a közönség és a sajtó kizárásával volt hajlandó nyilatkozni, még képet sem készíthettek róla az újságírók – írja a NapiÁsz Online.

A beszélgetés azonban még így is botrányba fulladt, miután Koltai annyira dühbe gurult a családját ért vádak miatt, hogy csapkodni kezdte az asztalt, és teljesen kivetkőzött önmagából. Azt kiabálta, nem tudja végigcsinálni a forgatást, és elege van. A stúdiót is el akarta hagyni, de Hajdú Péternek végül sikerült rábeszélnie az interjú folytatására.

A TV2 műsorvezetője a felvétel után – megállapodásuk értelmében – nem volt hajlandó elárulni, mivel bosszantotta föl a színészt.

A filmes ügyben a 2010-ben még létező Vám- és Pénzügyőrség indított nyomozást “adóbevételt különösen jelentős mértékben csökkentő adócsalás és különösen nagy kárt okozó csalás” miatt. A gyanú szerint Koltai Gábor és két társa a filmek gyártására és értékesítésére egy komplex számlázási láncolatot hoztak létre. Ebben a filmek finanszírozásában és az értékesítésben részt vevő offshore cégek szerepeltek, illetve az áfa-visszaigénylést végző cégek és fiktív költségszámlákat kibocsátó társaságok is voltak. A nyomozás adatai szerint több milliárd forinttal károsították meg a központi költségvetést.

AJÁNLOTT LINKEK:

Koltai Róbert kiborult a Frizbi felvételén (NapiÁsz Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik