Szórakozás

Budapestre érkeztek a teniszlegendák

A nyolcszoros Grand Slam-győztes Ivan Lendl és a hétszeres GS-bajnok Mats Wilander is bemutatja kivételes tudását a Tennis Classics elnevezésű viadalon.

A péntek esti budapesti sajtótájékoztatón elhangzott: a cseh-amerikai és a svéd világsztár mellett a mai tenisz két jeles képviselője, Robin Söderling, valamint Tomas Berdych csap össze a budapesti gálán, amelyet sorrendben harmadszor rendeznek meg a fővárosban, a Papp László Sportarénában.

A szombati műsor 15 órakor kezdődik egy vegyespáros mérkőzéssel: Mansour Bahrami és Temesvári Andrea játszik a Szávay Ágnes, Fucsovics Márton duóval. Ezt követően lesz a Wilander-Lendl ütközet, majd a Berdych-Söderling összecsapás, végül pedig a Wilander, Lendl-Fucsovics, Bahrami páros bemutató.

Aktív pályafutásuk során Lendl és Wilander összesen 22 meccset játszott egymással ATP-tornán és a cseh-amerikai vezet 15-7-re. Grand Slam-döntőben öt alkalommal mérkőztek, ám ebben az összevetésben a svéd volt a jobb (3-2).

“Azt hiszem, ezúttal is jó mérkőzést játszunk” – így Wilander.

“Remélem, a közönség is jól szórakozik majd – fogalmazott Lendl, aki pályafutása befejezése után közel 15 esztendőn át még ütőt sem nagyon fogott a kezébe. – Komoly hátfájdalmaim voltak, de szerencsére két és fél éve megtalálták a baj okát, és meggyógyultam.”

Taróczy Balázs versenyigazgató elmondta, hogy a jegyek majd’ mind elkeltek a minden bizonnyal egyedülálló bemutatóra.

A sajtótájékoztatón egy alkalmi mini pályán a gála résztvevői a megszokottnál nagyobb méretű és jóval puhább labdákkal bemutatták, hogy nem véletlenül váltak a tenisz klasszikusaivá.

Ivan Lendl és Mats Wilander exkluzív interjút adott a Fókusznak:

AJÁNLOTT LINK:

Exkluzív interjú a teniszcsillagokkal (RTL Klub.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik