Sport

Életben maradt a címvédő

A Chicago Blackhawks együttese második meccsét is megnyerte a Vancouver Canucks ellen az NHL rájátszásának első körében.

A Chicago győzelme azért nagy fegyvertény, mert a címvédő 3-0-ás hátrányba került az alapszakaszgyőztes Vancouver ellen és úgy tűnt, söprés lesz a csata vége. A negyedik meccset 7-2-re, a magyar idő szerint péntek hajnali ötödiket pedig 5-0-ra sikerült megnyerni, azaz a Chicago olyan tettet hajtott végre, amire nem sűrűn van példa: kétszer is a kispadra száműzte Roberto Luongót, az NHL egyik legjobb kapusát.

A legutóbbi mérkőzés hőse a védő Duncan Keith volt, aki két gólja mellé két asszisztot is vállalt. Corey Crawford kapus 36 löketből 36-ot hárítani tudott.

Egyenlített a Boston Bruins, amely a Montreal Canadiens vendégeként aratott hosszabbításos győzelmet, ezzel visszaszerezte pályaelőnyét. A sikert érő gól Michael Ryder nevéhez fűződik, aki korábban a Montreal játékosa volt.

A San José Sharks a továbbjutás küszöbére került, miután Los Angelesben győzte le a Kings együttesét. Gólnélküli első harmadot követően a másodikban indult be a gólhenger, a hazaiak 3-2-ig még úgy ahogy tartották a lépést, a vége azonban sima 6-3-as zakó lett.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:

Kelet:
Montreal Canadiens-Boston Bruins 4-5 – hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.

Nyugat:
Vancouver Canucks-Chicago Blackhawks 0-5
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Vancouver javára.

Los Angeles Kings-San Jose Sharks 3-6
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-1 a San Jose javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik