Pályán kívül

Megint balhé volt az Újpest és a Vidi meccsén

Úgy fest, hogy ha az Újpest és a Vidi játszik egymással, akkor a lelátón is mindig történik valami. Pár hete volt a székesfehérvári stadionavató, amelyen a vendégszektorba mentek be pofozkodni a biztonságiak, most pedig a Szusza Ferenc Stadionban volt balhé. A második félidő elején a hazai ultrák üzentek a klubtulajdonosnak, Roderick Duchatelet-nek, azt mondták takarodjon és azt is skandálták, hogy “buzi belga”. A klubvezetéssel, a csapat teljesítményével (címvédőként NB II-es ellenféllel szemben estek ki a kupából), és a megváltozott címerrel is elégedetlenek.

Ekkor jelentek meg a biztonságiak a kapu mögötti szektorban. Ezt az M4 Sport közvetítésében is lehetett látni.

Az egyik újpesti szurkolói oldal azt írja, provokáció történt a biztonságiak részéről, bár az alábbi videón nem hallatszik, mi hangzott el, a hangot ugyanis nem rögzítették. Úgy tudjuk, hogy több hazai drukkert is megütöttek, és volt olyan a támadók közül, akit előállítottak.

Frissítünk!

Kérdéseinkkel megkerestük a BRFK-t, az alábbi választ kaptuk:

A BRFK IV. kerületi Rendőrkapitánysága az esettel összefüggésben garázdaság bűntett miatt indított büntetőeljárást, mely során 1 főt a helyszínen elfogtak. A rendőrök a férfi előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A rendőrök továbbá 1 főt állítottak elő rendzavarás szabálysértés miatt, vele szemben a rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményezett.

Az esettel kapcsolatban a kamerafelvételek és adatok elemzése folyamatban van, a rendőrség a garázdaság miatt indított büntetőeljárás keretein belül vizsgálja az esetlegesen felmerülő további bűncselekményeket, jogsértéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik