Pályán kívül sport

Cristiano Ronaldo, a büszke apuka megmutatta a három babáját

Cristiano Ronaldónak eggyel több aranylabdája van, mint gyermeke: a rangos egyéni elismerésből eddig ötöt gyűjtött be, és egy ideje már négyszeres apának mondhatja magát. Első gyermeke még 2010-ben született, és Cristiano Juniort gyakran látni együtt a papával, ráadásul a szabadrúgásokat is úgy lövi, mint az öreg.

Cristiano Ronaldo fia épp úgy lövi a szabadot, mint az apja
A Real Madrid támadója annyira büszke csemetéjére, hogy megosztott róla egy videót, amin éppen őt utánozza.

Tavaly nyáron a Konderációs Kupa közben jött a hír, hogy Ronaldónak egy béranyától ikrei születtek, egy lány, Eva, valamint egy fiú, Matteo.

Majd tovább bővült a portugál klasszis családja, amikor spanyol barátnője, Georgina Rodríguez novemberben életet adott közös kislányuknak, Alana Martinának.

Akkor még azt írtuk, több gyermeke született 2017-ben, mint ahány bajnoki gólt szerzett ősszel, de azóta nagyon belehúzott Ronaldo, aki immár a spanyol góllövőlista második helyén áll 22 találatával.

Most pedig kirakott egy olyan videót, amelyen ott a kiscsalád nagy része, Georgina, valamint a három baba, egyedül Cristiano Junior hiányzik.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.