Pályán kívül

Orbán Viktor a nemzetközi kajak-kenu szövetség vezetőivel tárgyalt

A kormány felújítja a szegedi sportlétesítményt.

A világban Duisburg és Szeged a kajak-kenu sportág két “katedrálisa” – fogalmaztak a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség vezetői Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott budapesti megbeszélésükön.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a kormányfő szerda reggel az Országházban fogadta José Perurena elnököt és Simon Toulson főtitkárt, valamint Baráth Etelét, a magyar sportági szakszövetség elnökét.

A felek között megállapodás született arról, hogy a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak helyet adó Szegeden a magyar kormány felújítja és kibővíti a sportlétesítményeket a verseny színvonalas megrendezése érdekében.

Havasi Bertalan közlése szerint a megbeszélésen rögzítették: Budapest olimpiai pályázata – a NOB Agenda 2020 reformjával összhangban – Szegedet jelöli meg a kajak-kenu versenyek lebonyolítása helyszínéül, így a 2019-es vb-re előirányzott fejlesztések már a magyar olimpiai kandidálás ügyét is szolgálják.

A kormányfő irodájában tartott tanácskozáson részt vett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke és Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa, a budapesti olimpiai pályázat vezetője is – tette hozzá a sajtófőnök.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik