Pályán kívül

Lezuhant repülő: a világ legszerencsésebb focicsapata

FF Dalkurd (FF Dalkurd)
FF Dalkurd (FF Dalkurd)

A svéd harmadosztályban szereplő FF Dalkurd játékosai az utolsó pillanatban döntöttek úgy, mégsem a kedden lezuhant Germanwings járattal mennek haza Barcelonából. 

Elképesztő szerencsével úszta meg a svéd harmadosztályú focicsapat a keddi légikatasztrófát. Mint ismert, 150 ember vesztette életét a Germanwings Airbus A320-as járatán, ami kedden délelőtt zuhant le a Francia Alpokban. 

A svéd harmadosztályban szereplő FF Dalkurd teljes csapata is így járhatott volna, hacsak közvetlen a felszállás miatt meg nem gondolják magukat. A 2004-ben, kurd bevándorlók által alapított futballcsapat a barcelonai edzőtáborból igyekezett hazafelé és pont a düsseldorfi járatot javasolták nekik. Azonban a hosszú várakozási idő miatt úgy döntöttek, mégsem ezzel a járattal mennek. 

„Huszonkilencen voltunk és amikor megláttuk mennyit késik a düsseldorfi járat inkább szétszóródtunk. A Germanwingsen túl három gép közül is választhattunk, kettő Zürichbe, egy pedig Münchenbe tartott. A négyből három repülőn voltak játékosaink, szerencsénkre épp ott nem, amelyik lezuhant” – nyilatkozta a L’Équipe-nek Adil Kizil, a Dalkurd sportigazgatója.

A lezuhant gépen 144 utas tartózkodott, közülük 67 német és 45 spanyol állampolgár volt. Philip Hammond brit külügyminiszter közölte, hogy több brit utas is lehetett köztük. Tokió szerint valószínűleg két japán állampolgár is volt a fedélzeten, valamint két-két argentin és kolumbiai, továbbá török, holland és belga utasokról is hírt adtak hírügynökségek.

A Manchester United katasztrófája:

1958. február 6., az egyik legszomorúbb nap a labdarúgás történetében. Akkor zuhant le a Mancheter Unitedet szállító repülőgép, amely a Crvena Zvezda elleni sikeres BEK-negyeddöntő után tartott Angliába. A British European Airwaves Elizabethan 609-es számú gépe üzemanyagért leszállt Münchenben, majd a rossz időjárási körülmények miatt kétszeri kísérlet után sem tudott felszállni. 

16 óra 3 perc 6 mp volt, amikor a pilóták harmadszorra is megpróbálták – nem kellett volna. A repülő irányíthatatlanná vált, 200 km/ó-s sebességgel letért a kifutópályáról és a közeli lakóháznak csapódott.

A Manchester United müncheni áldozatai

Roger Byrne(28 éves, védő, 245 mérkőzés/17 gól)
Eddie Colman (21 éves, szélső, 85/1)
Duncan Edwards (21 éves, csatár, 151/20)
Mark Jones (24 éves, védő, 103/1)
David Pegg (22 éves, szélső, 127/24)
Tommy Taylor (26 éves, csatár, 166/112)
Liam Whelan (22 éves, csatár, 79/43)
Geoffrey Bent (25 éves, védő, 12/0)

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik