Pályán kívül

A focista, aki 32 éve kómában van

Jean-Pierre Adams (jean-pierre adams)
Jean-Pierre Adams (jean-pierre adams)

A franciák korábbi válogatott labdarúgója, Jean-Pierre Adams 1982-ben egy rutinműtétre feküdt be a kórházba.

Jean-Pierre Adams neve talán keveseknek ismerős, Franciaországban is kissé elfeledték, de a Guardian napokban megjelent cikkének köszönhetően az egykori kiváló védő újra rivaldafénybe került. Hogy miért? Nos, ő az a labdarúgó, aki 32 éve fekszik kómában.

Adams 1948-ban született Szenegálban és az élete tele volt viszontagságokkal, mire profinak állhatott. Mivel odáig volt a labdarúgásért, ezért Franciaországba ment tanulni, de egy súlyos térdsérülés, majd egy autóbaleset – amit karcolásokkal megúszott, de közeli barátja, Guy Beaudot belehalt sérüléseibe – miatt úgy tűnt, hogy búcsút inthet gyerekkori álmának.

Sorsa akkor fordult nagyot, amikor katonának állt és elkezdett focizni a sereg labdarúgócsapatában, majd 1970-ben már a Nímes Olympique csapatában találta magát. Innentől kezdve nem volt megállás, játszott a Nice-ben (bajnoki ezüstig jutottak) és a PSG-ben, valamint levezetett az FC Mudhouse és a Chalon együtteseiben. Mindemellett a francia labdarúgó-válogatottat is képviselte, méghozzá négy éven keresztül, 22 alkalommal.


Jean-Pierre Adams 1982 óta kómában van
Fotó: Europress Fotóügynökség

1982. március 17-én kórházba kellett mennie, ugyanis keresztszalag-szakadást szenvedett el, kés alá kellett feküdnie. Rutinműtétnek indult a dolog, de a dolgok mégsem a rendes kerékvágásban mentek. Adamsnél altatást alkalmaztak a művelet során, azonban a beavatkozásba több hiba is csúszott: a focista altatóorvosa egyszerre több beteggel foglalkozott, közöttük egy válságos állapotban lévő gyerekkel is, aki elvonta a figyelmét, emellett Adams nem megfelelő ágyban feküdt és kockázatos gyógyszereket adtak neki, ráadásul a műtétet egy gyakornok végezte el.

Mindezek következménye az lett, hogy Jean-Pierre Adams kómába került, melyből azóta sem ébredt fel. Immáron 32 éve.

A lyoni kórházban nyolc hónap után közölték a játékos feleségével, Bernadette-el, hogy nem vállalják tovább férje ápolását, Adamset így átvitték egy chaloni klinikára, de a helyzet ott sem volt jobb, felfekvése lett, a gyulladás pedig a csontjaira is kihatással volt, így újra meg kellett műteni. Ebben a kórházban sem látták el sokáig, így felesége vállalta magára az ápolását, ő öltöztette nap, mint nap és egy szobában aludt vele, hogy a magatehetetlen Adamset forgatni tudja az ágyban.

„Olyan, mintha az idő megállt volna 1982. március 17-én. Semmi változás, sem jó, sem rossz. Amíg nem kell a légzését segíteni, addig vegetatív állapotban marad” – mondta Bernadette még 2012-ben.

A feleség azt is elárulta, vannak arra utaló jelek, hogy Jean-Pierre Adams érez. Mint mondta, az illatok és a hangok is hatással vannak rá, például összerezzen, ha egy kutya ugat. Ugyanakkor az agya nagy károkat szenvedett el, ezt egy neves specialista is megerősítette. Azonban az eutanázia lehetősége még csak fel sem merült Bernadette-ben.

„Elképzelhetetlen! Ő ugyan nem tud beszélni, de nem nekem kell döntenem helyette” – így Bernadett.

Az évek telnek-múlnak, Adams helyzete azonban nem változik, sőt, állítólag az öregedés sem látszik rajta, csak pár ősz hajszála van, pedig lassan betölti a 66-ot. Idő közben többszörös nagyapa lett, a család pedig az összes unokának bemutatta a kómában fekvő egykori focistát.

Esetek a nagyvilágból


Michael Schumacher a franciaországi Méribelben ütötte be a fejét egy sziklába
Fotó: Europress Fotóügynökség

Sajnos a sport világában sem egyedi eset, hogy valaki kómába kerül, így listánk nem teljes. A legfrissebb és legnagyobb visszhangot kiváltó eset Michael Schumacheré, a Forma-1 hétszeres világbajnoka december 29-én szenvedett súlyos síbalesetet, azóta is a grenoble-i klinikán kezelik, mesterséges kómában tartják.

Korábbi síelőnk, Apjok Csilla 30 évvel ezelőtt szenvedett fejsérülést egy schladmingi versenyen, utána két hetet feküdt kómában.

„Edzésnap volt, kicsit esős idő, ezáltal a pálya igen síkos volt. Mivel két nap múlva volt a verseny, még a védőfelszerelések sem voltak kiépítve. Csilla fáradt lábakkal beért a célba, elcsúszott, és egy tévé konténeréhez csapódott a feje. Olyan szerencsétlenül esett, hogy rögtön elvesztette az eszméletét, és két héten át volt kómában a salzburgi klinikán. Január 18-án szállították haza, bekerült a budakeszi rehabilitációs központba, ahol aztán, hála az Istennek, meggyógyították” – idézte fel nemrég a történteket nővére, Ildikó a Magyar Hírlap hasábjain.

Daniel Albrecht, a svájciak 2007-ben világbajnok síelője 2009 januárjában esett hatalmasat az ausztriai Kitzbühelben, a lesiklás utolsó bukkanóján repült nagyot és a hátán landolt. Fejsérülései mellett a tüdeje is megsínylette a nagy esést, három hétig feküdt mesterséges kómában. Végül felépült és visszatért a versenyzéshez. A 2013-as idényt egy térdsérülés miatt hagyta ki.

Videó – Daniel Albrecht hatalmas esése:

Nem csak a havas lejtők hordozzák magukban a veszélyt. Joachim Deckarm, a németek korábbi kézilabdázója a Tatabánya elleni Európa Kupa-elődöntőben egy ütközés következtében verte be a fejét a linóleumpadlóba, 131 napig volt kómában. Sérüléséből sosem épült fel teljesen, maradandó fogyatékosság alakult ki nála. A vele ütköző Pánovics Lajossal barátságot kötöttek.

Nemrégiben mi is írtunk róla, hogy Magomed Abdusalamov, az oroszok nehézsúlyú bokszolója is kómába került. Az öklöző a kubai Mike Perezzel csatázott 2013 novemberében és tíz menetben, pontozással maradt alul riválisával szemben. A meccset követően vérrög alakult ki az agyában, mesterséges kómában kellett tartani, de életveszélybe került, mivel stroke-ot kapott. Jelenleg is kómában fekszik, az orvosai szerint pedig valószínűtlen, hogy újra járni és beszélni tudjon.

Egy fiatal amerikai kosárlabdázó, Austin Hatch is megjárta a poklok poklát. A fiatalember két repülőgép-balesetet élt már túl, előbbiben édesanyját, nővérét és öccsét, utóbbiban édesapját és annak új feleségét veszítette el. A második baleset követően a súlyos sérüléseket szenvedett Hatch nyolc hetet töltött kómában, utána a séta és a beszéd is nehezére esett. Mindezek ellenére sem adta fel az álmát, mely szerint kosárlabdázó szeretne lenni, 2014 januárjában pedig visszatért a pályára, a kispadról beszálló Hatch pedig rögvest egy hárompontossal vétette észre magát.

Videó – Austin Hatch nagy kosara:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik