Egyre több kétely Rakonczay csúcsa körül

Az egyik közösségi oldalon már klub is alakult, mely megkérdőjelezi azt, hogy valóban csak kenulapáttal haladt előre. Kérdések vannak bőven.

Mint ismert, Rakonczay decemberben vágott neki az Atlanti-óceánnak, majd miután megszakadt vele a kapcsolat, hetekig nem tudta senki, él-e még a kenus. Végül március 26-án érkezett a hír, Antiguán kikötött, ám túltejsesítette az általa kitűzött célt, mivel az eredetileg tervezett 80 nap helyett váratlanul csak 60 kellett a táv megtételéhez.

Helyszíni információink szerint azonban a hazavontatás közben Szeremley Huba hajója, az Elizabeth vitorlás elhagyta a kenut, amely a tengerbe veszett, pedig a tulajdonos, Fa Nándor szerint elsüllyeszthetetlen. Rakonczayék jelenleg még hallgatnak, és semmit nem cáfolnak.

A vitorlás az Azori-szigetek kikötőjében pihen, már a Vitéz nélkül (Fotó: facebook.com)

A Facebookon már Rakonczay hazajövetele után nem sokkal létrejött egy csoport amely Rakonczay-kételkedőknek hívja magát, és a páratlan sportteljesítmény tisztaságát kérdőjelezik meg az ellentmondásos történetek miatt. Azért hozták létre külön az oldalt, mert a hivatalos Rakonczay óceánátszelős oldalról több kételynek hangot adó hozzászólást törtöltek.

Az oldalon már a mai hír előtt napokkal úgy vélték a szakértő kommentelők, hogy lehetetlen hazavontatni egy kenut, és azt jósolták, sőt, kész tényként kezelték, hogy Rakonczay hajójának a tenger lesz a sírja. Igazuk lett.

“Ez már tényleg a csoda csúcsa ! Huba Úr vitorlásával hazahúzza a Vitézt. Keresztül az Atlani-óceánon, keresztül a Földközi-tengeren majd egy halvány kanyarral befordul az Olasz csizma sarkánál és pár nap és már meg is érkezik az Adriára… ez a vállalkozás valóban Guiness rekord esélyes (kenu vontatás keresztül az óceánon Európába) és ha megvalósul akkor meg is érdemlik. A hazavontatás egy másik dimenzió, mint ahogy a nehezítés nélküli „ vissza” hazahajózás is. A Karib térségből Európába hajózni nem könnyű és veszélytelen út, főleg vontatvánnyal. Az óceánon a Karibról Gibraltár felé főleg a hullámzás iránya és szélerősödéskor annak nagyságai amik elsődlegesen nehezítik a „hazautat”. A szél iránya is sokszor kedvezőtlen de előfordulhat ebben az időszakban a szélcsend is.
A hullám átcsap a kenun, az esőt sem lesz aki kimerje, ha belefolyna, az időjárás sem lesz, lehet mindig kedvező és a sebességet is jelentősen lassítja a vontatmány stb. A biztonság érdekében és a haladós utazást gátolva valószínű, hogy teherré válik a Vitéz, illetve az, az indulás óta” – olvasható a közösségi oldalon a május 1-jei, tehát több mint egy héttel ezelőtti hozzászólás.

“…a hajó minden körülmények között felszínen marad. Egy egyszerű példával élve: ha kilukasztasz egy parafát, attól a belseje vizes lesz, de ettől még nem süllyed el” – nyilatkozta Fa Nándor. (Fotó: facebook.com)

A kétkedők rávilágottak arra, hogy két angol úriember Rakonczayval szinte egy időben vágott neki az Atlanti-óceánnak, és jóval később értek csak partot: nem tudták tartani a tevezett útvonalat a szél és a hullámok miatt. Nekik esélyük sem volt kikötni a tervezett helyen, a szarázföldhöz közeledve több száz kilométerrel délre sodródtak: Tommy Tippets Guadeloupe-nál délebbre kötött ki, közel 300 kilométerrel: Barbadoson, Bridgetownban. Naponta 10 km, amit csúszott, így az előre megjósolt eltéréssel ért csak célt a brit hajós.

Tommy Tippets útvonala: a brit 82 napi evezés után érte el a szárazföldet… (Fotó: system.stratumfive.com)

… aminek így örült (Fotó: 3.bp.blogspot.com)

A másik brit, Nicolas Carvajal még rosszabb pozícióban evezett, és célba érkezése előtt már több mint 500 kilométerrel délebbre volt a kelleténél, így Guadeloupe elérésére semmi esélye nem volt, célravezetőbbnek ígérkezett a kikötés Francia Guayanán. Április 18-án, közel három héttel Rakonczay után érte el célját Carvajal, aki 83 napot töltött vízen.

Tegyük hozzá, a kommunikáció velük rendben ment, semmilyen technikai problémájuk nem akadt. Mindkettőjük GPS-e működött, így online lehetett őket figyelni, hogy haladnak a szárazföld felé.

Nicolas Carvajal 83 napi evezés után tudott kikötni (Fotó: oceansolo.com)

A kétkedők éppen ezért furcsállják Rakonczay gyors célba érését, arról nem is beszélve, hogyan tarthatta a kijelölt irányt olyan viharban, amely még a kenut is felborította, ráadásul ezek szerint még az erős szél sem befolyásolta az útvonalat. További kételyekre adhat okot az, hogy miért nem látta senki az óceánon a magyart, ha tartani tudta az irányt, miért nem találták meg Szeremley Hubáék, akik keresésére indultak, ha tisztában voltak azzal, merre halad a kenu?

Egy biztosnak látszik: a Vitéz már valószínüleg az Atlanti-óceán mélyén pihen vagy leszakadva hánykolódik valahol az óceánon.

Ajánlott videó mutasd mind

Ez lehet az utolsó óraátállítás

Még mindig nem tudjuk, hogy hazánk a téli vagy a nyári időszámítást fogja-e véglegesíteni. A döntést jövő tavaszig kell meghozni, jókora keveredés lehet belőle az EU-n belül.

Papíron ilyen tüntetéssel lehet kormányt váltani

Papíron. De attól még, hogy az érintetteknek az SZFE ügye esetleg nyerhető, nem biztos, hogy több is van benne. A mostani tüntetés viszont teljesen más volt, mint a korábbiak, és érdekes jövőt vetít előre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.