Pályán kívül

Kiss Gergely nem szeretné, ha lányai követnék

A vízilabdázó klasszis nem szeretné, ha gyermekei ezt a sportot választanák.

Majd’ két méter magas, 112 kg tömény izom. Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk a marcona külső mögött esendő édesapa, aki gyakran lágyul el két gyermeke, Viktória és Patrícia láttán.

A TEVA-Vasas-UNIQA és a magyar vízilabda-válogatott tagja szeretné, ha kislányai sikeresek lennének, bármihez is fognak az életben, ám egyet nem szeretne, ha ők is vízilabdáznának.

A meglepő kijelentés a nemrég megjelent Nevelésünk titkai című interjúkötetben olvasható, amelyben az elismert olimpikon mellett további, saját területükön sikeres hírességről derül ki Polgár Judittól Vekerdy Tamáson át Geszti Péterig, hogy ugyanazokkal a gondokkal, kétségekkel néznek szembe gyermekeik nevelése, terelgetése során, mint bármelyikünk.


„Láttam sok gyereket, akik tévútra kerültek, vagy elvesz­tették a pályafutásba vetett hitüket, mert az apjuk vagy az anyjuk híres ember, például híres vízilabdázó volt. Rengeteg előnyt kaptak emiatt jogtalanul, és nem tanulták meg, mi a küzdeni tudás, mi az igazi eredményesség, mi a valódi tartalom.

A lányaim állandóan azon rágódhatnának, hogy amit elértek, azt nem önmaguknak köszönhetik. Ez lélekben megnyomoríthat egy embert” – árulja el az interjúkötetben a sportoló, akiről az is kiderül, hogy bizony elsírta magát, amikor a kis Viki először ment óvodába.

„Igyekszem úgy terelni a lányaimat, hogy tudják, csak teljes erőbedobással érdemes űzni azt a sportot vagy hivatást, ami bol­doggá teszi őket. Másképp nincs értelme. Ha lázadó forradalmár vagy Greenpeace aktivista lesz a gyerekem, aki kiköti magát egy tankhajó elé, én akkor is mellette leszek” – vall gyermeknevelési elveiről a háromszoros olimpikon.

A kötetből sok más érdekesség mellett az is kiderül, hogy Patrícia és Viki mindig szurkolnak Gergőnek a fontos mérkőzéseken. A lányok büszkék apukájukra, aki a karácsony előtti időszakban a Bajnokok Ligája csoportmeccsei során kétszer is játszik csapatával a Szeged ellen, az ünnepek után pedig a magyar válogatottal készül gőzerővel az eindhoveni Európa-bajnokságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik