Pénteken este fél nyolctól közönségtalálkozót tart a DVTK a Miskolc Plázában - tudósít a dvtk.eu.
Az érdeklődők a földszinten találkozhatnak és kérdéseket tehetnek fel a játékosoknak, de természetesen lehetőség lesz közös fotózásra és dedikálásra is. A résztvevők pontos listáját később közli a klub oldala.
Az est házigazdája Hollósy András.
2011. 07. 06. 17:50
Fröhlich Roland kölcsönbe érkezik a PMFC csapatához.
2011. 07. 06. 17:40
Az ftc.hu információi szerint megérkezett Jerevánba az EL visszavágóra készülő Ferencváros. Az Uliisses elleni meccs visszavágója előtt Prukner Lászlóban több kérdőjel is felmerült.
- Az időeltolódás miatt is biztos, hogy furcsa lesz, nekünk most nem kell szépen játszani, nekünk tovább kell jutni. A taktika is egy picit más lesz, és lehet, hogy az összeállításban is változtatunk, még nem alakult ki bennem pontosan a kép - írja az FTC hivatalos honlapja a Telesportra hivatkozva.
2011. 07. 06. 17:36
Eldőlt, hogy a pro-licenccel rendelkező Gálhidi György irányítja az NB II-es BKV Előre csapatát a Gyirmótra távozó Soós Imre helyett.
Gaál Gyöngyi adta az aprópót, de gyorsan rájöttünk, a férfi játékvezetőink is tudnak, tudtak nagyokat hibázni. Kassai Viktortól Csabacsűdig.
2011. 07. 06. 15:09
A holland Ajax szerződtetné Babos Gábort, amennyiben Maarten Stekelenburg elhagyja Amszterdamot.
Döntetlennel zárta utolsó felkészülési mérkőzését a KTE-Ereco, amely a román élvonalbeli Gloria Bistrita csapatát fogadta kedden.
Kiesett a teremlabdarúgó-bajnokság élvonalából az Újpest, amely Borsche Gábor klubelnök szerint biztosan elindul a másodosztályban.
A gaboni vipera újra Zalaegerszegen edz, és elvi megállapodás született négyéves szerződtetéséről.
Boldog, hogy visszatérhetett a Ferencvároshoz, ugyanakkor a visszavonulását sem tekinti tabutémának a Rangadónak nyilatkozó Lisztes Krisztián.
Kiesési rangadót rendeznek a szigeten, mi pedig fogadunk rá...
2011. 07. 06. 07:15
Simán nyer a hazai alakulat a Pepsi Delildin 9. fordulójában! A hendi sem kizárt...
2011. 07. 06. 07:15
A Gyirmót FC vezetői a játékosok szabadsága alatt is azon dolgoznak, hogy megerősítsék csapatukat, s a közelmúltban négy új labdarúgót is szerződtettek.
A montenegrói Ivan Janjusevic a Vasas elsőszámú kapusa. A vecsési Gyenes Dávid, vagy az MTK-s Horváth András lesz a helyettese.
A 7. teremlabdarúgó világbajnokságot 2012-ben Thaiföldön rendezi meg a FIFA. A lebonyolítási rend ismét változik, a magyar válogatott hazai pályán harcolhatja ki a részvételt.
2011. 07. 05. 16:54
Az MLSZ versenybizottságának keddi ülésén kialakult az NB II mezőnye, és a csoportok beosztása.
Kiesett az NB II-ből a Bőcs KSC csapata, ezzel a településen véget ért a labdarúgás minőségi fejezete.
Dzsudzsák Balázs kedden edzett először új csapatával, az orosz élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalával.
Urbán Flórián egy helyi internetes honlap szavazása alapján a szurkolók elsőszámú jelöltje az NB II-es Szeged 2011 edzői posztjára.
A futball történetével és statisztikáival foglalkozó IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) megjelentette legújabb klub-világranglistáját. A trónon változatlanul a Barcelona ül, mögötte a Real Madrid és a Porto dobogós még.
A magyar csapatok közül a Debrecen áll a legjobb helyen, igaz, ez még így is a 185. a rangsorban. Labdába rúgott még a Győr (204.) illetve a Videoton klubja, utóbbi a 383. a listán.
2011. 07. 05. 15:37
Feljelentést tesz a Jobbik ismeretlen tettesek ellen, mert szerintük a kispesti Bozsik Stadion magánosítása ügyében felvetődik a csalás, valamint a hűtlen és hanyag kezelés gyanúja. A Honvéd közleményt adott ki.
A tréner és stábja minden nap úgy kel, hogy bizonyítson a szombathelyieknek.
2011. 07. 05. 12:47
Ur László személyében 23 éves védőt igazolt a Mezőkövesd, amely az elmúlt szezonban ezüstérmes volt az NB II Keleti-csoportjában.
2011. 07. 05. 12:09
Gratulált a magyar hatóságok eredményes munkájához a nemzetközi labdarúgásban zajló bundabotrány egyik legismertebb szakértője.
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 16:43 Orbán Viktor: A Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 15:44 Szöget rejtettek a halloweeni édességbe Gyömrőn, feljelentést tettek
- 16:36 Vucic tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le őt az erőszakról a vesztes választás éjszakáján
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 11:21 Feldúlták a közelmúltban Magyar Péter dédapjának sírját, de a miniszterelnök nem haragszik
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára