A Ferencváros finn játékosa, Juha Hakola bekerült hazája válogatottjába. A skandinávok Trinidad és Tobago ellen készülnek, január 22-én lépnek pályára Port of Spainben.
A hétfő délben kezdődő tréninget Babócsy András kapusedző és Magyari Zoltán erőnléti tréner vezette.
Az alapszakasz második körének nyitómeccsén a Vasas ellen lép parkettre az Admiral-Haladás VSE teremlabdarúgó-csapata.
Az MLSZ a hivatalos utat járja a játékjog-felfüggesztésekkel kapcsolatban.
Arany László nagyon fontosnak tartja a hazai közönség kiszolgálását.
2012. 01. 09. 13:32
A Ferencváros az MTK-nál, a Csepelnél, a Honvédnál, az Elektromosnál vagy a Puskás-stadionban vendégeskedhet.
Miközben a kutyáját sétáltatta, egy kóbor eb támadta és sebesítette meg Matkovics Gábort. Az arcát érte a harapás, emiatt több mérkőzést ki kell hagynia.
A Haladás tárgyal az NB II-es klubbal a középsővédő átigazolásáról. Úgy tudni, a játékos másfél évre mehet, kölcsönbe.
A Szolnoki MÁV FC is elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Miközben a csapat edz, a vezetőség a keret megerősítésén dolgozik.
Szombathelyen többen már szinte kész tényként kezelik Bori Gábor érkezését...
Vasárnap Torghelle Sándor közölte a Budapest Honvéd FC vezetésével, hogy a tavaszi szezont egy másik klubban kívánja megkezdeni.
A Fenerbahce és az Arsenal is esélyesként lép pályára. És szerintünk nem is okoznak csalódást a hazai alakulatok!
2012. 01. 09. 05:49
A Rangadó.hu információi szerint a székesfehérváriak és a miskolciak is megkeresték a légióst.
Tóth Bálint, a tehetséges középpályás 2014 júniusáig írt alá a fővárosi klubhoz.
Csütörtökön újra találkoztak a Szolnoki MÁV FC játékosai, edzői és vezetői.
Jó hangulat és látványos gólok jellemezték a salgótarjáni jótékonysági tornát.
Az Üllő FC Cső-Montage ellen folytatja szereplését a teremlabdarúgó NB I alapszakaszában a DEAC Armada.
A Betis a Sporting Gijont fogadja, a farkasok pedig a Chievo ellen lépnek pályára. Hazai sikerekben bízunk...
2012. 01. 08. 07:56
A Haladás Sopron Bank volt edzője, Aczél Zoltán beperelte a csapatot működtető gazdasági társaságot.
Döntött Éger László: kedvező ajánlatai ellenére marad az MVM Paksi FC csapatánál.
A fiatal játékos 2008 augusztusa és 2010 februárja között a Kecskemétet erősítette.
2012. 01. 07. 12:22
Hétfőn megkezdi a felkészülést a 2012-es év tavaszi idényére a Győri ETO FC is.
A továbbiakban nem tart igényt Piller Józsefre a holland másodosztályú Veendam.
A Berettyóújfalu remek helyzetből várhatja a bajnokság folytatását, hiszen őszi teljesítményének köszönhetően a tabella élén áll.
2012. 01. 07. 10:43
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:27 A Real Madrid követeli Javier Tebas lemondását
- 18:13 Eszközök ezrei tűntek el korábban a közmédia nyilvántartásából
- 18:01 Hibázik Magyar Péter, ha ünnepi beszédében kimondja Orbán Viktor nevét?
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 17:31 Óriási bajban van a soproni kosárlabdacsapat
- 17:15 Javul a pápa állapota, pénteken már misét tartott a kórházban
- 16:37 Házi őrizetbe került Jellinek Dániel, Szivek Norbert letartóztatását viszont további három hónappal meghosszabbították
- 16:36 Videóra vették a Gerecse ritka ragadozóját
- 16:35 Nemváltó programokat lát jönni a KDNP, ezért segélyvonalat indít a párt
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 16:23 444: Kirabolták a Megafon III. kerületi irodáját
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 14:14 Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
- 11:55 Repülni és fejjel lefelé közlekedni is tud a Tesla új autója
- 08:57 Kapitány feljelentést tett az Orbán-kormány 475 milliárdos szállodafejlesztési programja kapcsán
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért