Remekül szerepelt az NB II Nyugati-csoportjában a Kozármisleny SE, amely a bajnoki címet toronymagasan megnyerő MTK mögött a második helyen végzett, ráadásul minimál-költségvetéssel! Természetesen ez a klub fennállásának eddigi legjobb eredménye. A klub honlapja egy érdekes hasonlattal él: kis túlzással akkora siker, mintha a magyar válogatott megnyerné a világbajnokságot! A feltételek, a körülmények és lehetőségek tekintetében ez sokkal nagyobb teljesítmény, mint azt egy kívülálló gondolná. A baranyaiak teljesítménye abszolút kiegyensúlyozott volt, hiszen az őszi 28 mellé 27-et szereztek tavasszal. Több statisztikai mutatóban a Kozármisleny a második legjobb: 2. legtöbb győzelem, 2. legkevesebb kapott gól. Érdekesség, hogy az egész évet figyelembe véve a Kozármisleny első helyen végzett a hazai pályán elért eredmények alapján összeállított tabellán.
A helyi televízió stábja interjút készített a Kozármisleny SE leköszönő elnökével, a Pécsi MFC új ügyvezetőjével, Feleki Attilával, még a Videoton-PFLA elleni szezonzáró mérkőzést megelőzően. A felvétel ide kattintva megtekinthető
2012. 06. 10. 16:53
Révész Bálint és Brekk János mellett a város is szerepet vállal a klub működtetésében.
2001 és 2005 után visszatér a Békéscsaba vezetőedzői posztjára Dajka László.
A Mezőkövesd-Zsóry SE vezetősége megegyezett Véber Györggyel, aki további egy évig marad a NB II-es borsodiak vezetőedzője.
2012. 06. 10. 15:28
Európa-bajnokság 2. nap: dán–holland 1-0 és német-portugál 1-0.
Nem lesz sok gól a mai napon, emellett a hispánok és a horvátok sikerével számolunk...
2012. 06. 10. 08:49
Dánia 1-0-ra győzött Hollandia ellen a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság B-csoportjának szombati első mérkőzésén. A hollandok kezdtek jobban, több ziccerük is akadt, ehhez képest a dánok már első helyzetükből eredményesek voltak. Bár a németalföldiek gyakorlatilag végigtámadták a meccset, valamennyi lehetőségüket kihagyták, így a legutóbbi világbajnokság ezüstérmese vereséggel mutatkozott be
by vik2003
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A diósgyőri stadion volt a leglátogatottabb a Ligakupában, ezért a DVTK nyerte az MLSZ fődíját, 8 millió forint + ÁFA összeget. A versenykiírásában foglaltak szerint a stadion-látogatottsági versenyben összesen hét csapat részesült pénzdíjazásban a kupában elért összesített nézőszám alapján.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az Európa Liga-induló bosnyák FK Szarajevóhoz szerződik a Kaposvári Rákóczi FC bosnyák légiósa, Borisz Gujics. A 25 éves védő 2008-ban került a somogyiakhoz, 98 NB I-es meccsen három gólt szerzett, és most jár le a szerződése, így ingyen távozhat. Leendő csapata a negyedik helyen végzett a bosnyák élvonalban, ennek köszönhetően indulhat a nemzetközi porondon.
Európa-bajnokság 1. nap: lengyel–görög 1-1 és orosz–cseh 4-1.
Az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság nyitónapjának második mérkőzésén Oroszország 4-1-es győzelmet aratott a cseh válogatott felett. Az oroszok a 15. percben Dzagojev közeli bombájával szerezték meg a vezetést. Kevesebb, mint tíz perc múlva Arsavin parádés keresztlabdája után a középpályáról fellépő Sirokov finoman a hálóba helyezte a labdát. A 52. percben szépítettek a csehek, miután Pilar négy védő közül remekül mozgott el, majd a kapust kicselezve okosan gurított a hálóba (2-1). A 79. percben Dzagojev duplázott, a tizenhatoson higgadtan megnézte magának a kaput, majd a vetődő Cech szeme között a hálóba vágta a labdát. A kegyelemdöfést a csereként pályára lépő Pavljucsenko adta, 16 méterről bombázott a kapu jobb felső sarkába. A 4-1-es győzelem alapján mondhatni, hogy a továbbjutást illetően az oroszok már a spájzban vannak
2012. 06. 09. 09:09
A mai EB meccsek alkalmával a tulipánosok, illetve a Nationalelf gazdagodhat fontos 3 ponttal
2012. 06. 09. 01:53
Folytatódik "Álomcsapat" nevű játékunk! Az Eb-re időzített Tuti Kapitány-játék olyan népszerűségnek örvend, hogy a kontinensviadal kezdetét követően is fogadunk nevezéseket.
2012. 06. 08. 20:41
A székely teremlabdarúgó-válogatott 6-3-ra nyert magyar csapat ellen, Kézdivásárhelyen.
A Debrecen bajnokcsapatának gólkirálya a kanadai táblázaton is első lett.
A jelek szerint eldőlt, hogy július 22-én, vasárnap a Haladás a német 1860 München együttesével játszik edzőmeccset.
A gyenge tavasz miatt kiesett a Sopron, de a vezetők még bizakodnak az NB II-es folytatásban.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Takács Péter kölcsönben Diósgyőrben szerepelt, és miután a DVTK érvényesítette a szerződésben rögzített opciós jogát, eldőlt, hogy a középpályás végleg visszatér nevelőegyesületéhez – nyilatkozta Szemán György, a Lombard FC klubigazgatója az enfocim3.gportal.hu honlapon.
Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő hét elején hivatalosan is bemutathatják a Kaposvári Rákóczi régi-új vezetőedzőjét, Prukner Lászlót.
Idehaza az 50 év alatti felnőtt lakosság felét érdekli a pénteken kezdődő ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság, amelyen a spanyolokért szorít a legtöbb magyar.
A nemzetközi fogadási csalásokkal összefüggésben a múlt hét elején őrizetbe vett Strasser Lászlót ideiglenes átadási letartóztatásba helyezték, Borgulya István pedig előzetes letartóztatásba került.
Tiber László szerint a fárasztó klubszezonnak és a kontinenstornának ősszel lesz meg a böjtje.
Csányi Sándor MLSZ-elnök a cseh-magyar meccs előtt a válogatott öltözőjében járt.
A lengyelek és az oroszok kerülhetnek lépéselőnybe az A-csoportban...
2012. 06. 08. 06:22
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 16:43 Orbán Viktor: A Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 15:44 Szöget rejtettek a halloweeni édességbe Gyömrőn, feljelentést tettek
- 16:36 Vucic tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le őt az erőszakról a vesztes választás éjszakáján
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember