SPORT
Az Anzsi–Honvéd meccset élőben közvetíti az m2, a Slovan–Videoton nem kerül képernyőre.
A holland élvonalbeli Roda JC Kerkrade kétéves szerződést kötött a magyar válogatott Németh Krisztiánnal.
A Kaposvár, a Siófok, a Zalaegerszeg, a Pápa és a Vasas egyaránt egymilliárd forintot kap.
2012. 07. 18. 20:48
Egy éve még gólt rúgott jelenlegi csapatának Simon Attila.
Pálmay Tamás mostantól az utánpótlásért felel majd a szombathelyi Admiral-Haladásnál.
Az angol másodosztályban szereplő Leicester City csapatában folytatja pályafutását Futács Márkó.
Magyar és külföldi játékosokat is szerződtetett már az NB II-es KBSC.
2012. 07. 18. 15:13
Több próbajátékostól elköszöntek Szegeden, Bojtor László és Farkas Zoltán azonban csatlakozott.
Vágó Attila megkeresésére érkezett Veszprémbe a kameruni Eugene Eyah Fomumbod, s jó pár napja együtt tréningezett a csapattal.
Az Újpest FC 3-1-re nyert a szaúd-arábiai Al-Faisaly ellen, a legutóbbi belgiumi edzőmérkőzésen. A magyar együttes kezdőcsapatában öt külföldi próbajátékos kapott helyet, és Balajcza Szabolcs helyett Horváth Tamás védett, a csapatkapitányi karszalagot Remili Mohamed viselte. A félidőben még döntetlen volt az állás, ám az Újpestnél a második félidőben folyamatosan beszálltak az alapemberek, és a csapat végül Zamostny Balázs, Kovács Dániel és Remili góljaival 3-1-re győzött.
Az Admiral-Haladás VSE teremlabdarúgó-csapata edzőmeccsen 4-2-re nyert az osztrák SC Wiener Neustadt ellen.
Még mindig nem lehet biztosan tudni, mely csapatok indulhatnak az NB II-ben, és milyen beosztásban.
Az Európa Liga-selejtező második fordulójában szereplő mindkét magyar csapatra nehéz feladat vár.
Két új játékos jelentkezett edzésre Mezőkövesden: Éles Szilárd és Dobos Attila.
2012. 07. 18. 11:19
A 32 éves Finta Péter, illetve a 37 éves Pálfi Róbert elköszönt a Veszprém FC csapatától.
A Puskás Akadémia felvidéki játékosa az iowai Grandview Egyetemen folytatja tanulmányait és a futballt.
A Debrecen 1-0-ra kikapott az albán Skenderbeu vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
Turzó József marad a légiósok nélkül felálló Berettyóújfalu teremlabdarúgóinak vezetőedzője.
2012. 07. 18. 09:25
A Debrecen 1-0-ra kikapott az albán Skenderbeu vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első, keddi mérkőzésén. Az első percek albán fölénye, és két hazai helyzet után kiegyenlítetté vált a játék, a Debrecen is egyre gyakrabban lépte át a félpályát, bár igazán komoly lehetőséget nem tudott kialakítani a ellenfele kapuja előtt. A félidő derekán azonban ismét fölénybe került a Skenderbeu, amely akár több gólt is szerezhetett volna, de hol Novakovics védett bravúrosan, hol a csatárok tévesztettek célt, egy ízben pedig a kapufa mentette meg a Debrecent. A folytatásban sem változott a játék képe, az albánok sorra dolgozták és hagyták ki a helyzeteket, míg a magyar bajnok csak elvétve jutott el a rivális kapujáig, s végül a hazaiak nyomása a 65. percben góllá érett. Ezt követően sem iparkodott jobban a hajdúsági együttes, sőt a Skenderbeu újabb találatokat szerezhetett volna, így az egygólos vereség még a Debrecenre nézve lehet hízelgő.
A BL-ben a norvég bajnoknak nem okozhat akadályt a lett címvédő leverése. A norvég második vonalban találtunk még egy gólos történtet, amelyen összességében meglepetést várunk...
2012. 07. 18. 06:49
Tököli Attila másképpen emlékszik, mint a PMFC vezetői: ő jött volna, de nem tudta, hogy kell!
Törtei Tamás Szolnokról, Hegedűs Norbert pedig Budaörsről igazol a Duna FC Tatabányához.
Az MLSZ munkatársai is jelen voltak a Szentmarjay-stadionban tartott keddi szakhatósági pályabejáráson.
Az NB III-as Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE 26 éves középpályást igazolt Lázár Zsolt személyében.
- 21:10 Több százan maradtak áram nélkül Kelenföldön
- 20:58 Haaland jókor volt jó helyen, Norvégia a legjobb 16 között
- 20:53 Új helyettes államtitkárt nevezett meg Görög Márta igazságügyi miniszter
- 20:17 Magyar Péter felhívást tett közzé a hőség és a vízellátási problémák miatt
- 20:14 Sok huzavona után végre megnyílt a Biodóm
- 19:42 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 30.
- 19:40 Válaszolt a bíróság: Szabályos volt a felszámolási eljárás a Doktor24 ellen
- 19:30 Infarktust kapott, majd műtét után meghalt a műkorcsolyázás legendája
- 19:01 Így nyaraljunk együtt anélkül, hogy egymás agyára mennénk
- 18:41 Búcsúzóul még a vécébe is befényképezett a Szuverenitásvédelmi Hivatal
- 18:31 Egyszer hagyták őrizetlenül Haalandot, Norvégia bejutott a vb-nyolcaddöntőbe
- 18:26 Családirtó bűnözőt keresnek a francia futballszurkolók Amerikában
- 18:12 A Hősök terén vízágyúkkal hűtötték le magukat a nyár legmelegebb napján – Képek
- 18:04 Amerikában képezték fegyveres elfogásokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajdu János portréja
- 17:53 Hollandia 2010 óta veretlen, mégsem nyert semmit
- 07:00 Júliusban visszatér a pokoli hőség, mutatjuk, mikor
- 10:42 Zöld dossziés navos: az új NAV-elnök kinevezése arculcsapás mindazoknak, akikkel az elmúlt másfél évtizedben elbántak
- 13:42 Vidéki prókátor: 2–12 évet kaphat a volt TEK-főigazgató
- 13:03 „Nem volt mintaapa” – Nádas György fia elmondta, miért szakította meg a kapcsolatot a humoristával
- 11:58 Ruszin-Szendi megegyezett Szalay-Bobrovniczky emberével
- 08:16 Liptai Claudia eltávolíttatta a mellimplantátumait
- 17:44 444: Tanúk szerint Orbán beszélt Hajdu Jánossal a pénzszállítók elfogásának napján
- 06:14 A kormány döntött a babaváró- és diákhitelesekről
- 15:51 Megdőlt az abszolút melegrekord
- 16:48 Felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját