SPORT
Csontos Zoltánnak szívproblémák miatt vissza kell vonulnia.
Egervári Sándor kihirdette a szerda esti, Izrael elleni felkészülési mérkőzés kezdőcsapatát.
A Barcelona és az Espanyol öregfiúk-csapatának játékosai lesznek a Telkiben, szeptember 1-én sorra kerülő II. FociFesztivál sztárvendégei.
A Groupama Garancia Biztosító Zrt. további három évvel, 2015-ig meghosszabbította szerződését a Magyar Labdarúgó Szövetséggel.
Az NB III-as Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE csapatába igazolt Böőr Zoltán.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Egy hónapra harcképtelenné vált Ferenczi István, az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Gyirmót FC támadója, miután a Tatabányán 2-1-re megnyert Magyar Kupa-mérkőzésen erős ütést kapott az arcára. A meccs utáni vizsgálatok kiderítették, hogy a korábbi arcsérülésének helyén lévő fémpótlást kell eltávolítani, mert az okozza a gyulladást. A műtét csütörtökön lesz, majd a játékosra három-négy hét pihenő vár.
Újra edzésbe állt a gyirmótiak csapatkapitánya, Szabó Csaba. A védő térdét még márciusban kellett megműteni. Állapota már szépen javul, így elkezdhette a futóedzéseket - áll a klub honlapján.
Kis János szerint a Gödöllő-Vasas teremlabdarúgó fúzió mindkét csapat számára előnyös.
Mégsem lesz az Aramis teremlabdarúgó-csapatának játékosa Reveland Zoltán...
Első ránézésre túlzónak tűnik, de úgy tudjuk, valójában indokolt Kemenes Szabolcs eltiltása.
A szövetség fegyelmi bizottsága négy bajnokira elmeszelte Kemenes Szabolcsot.
Egy hivatalos dokumentum szerint azonnal le kellene zárni a szerda esti válogatott meccs helyszínét.
Kedden megérkezett Budapestre az izraeli válogatott, amely szerda este a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára a magyar csapat ellen.
Két meccs, négy csapat, legalább hat gól. Ezt várjuk a ma esti Ausztria-Törökország és Németország-Argentína mérkőzésektől...
2012. 08. 15. 08:35
Egyelőre szűk kerettel várja az NB II-es rajtot nyugaton a tavalyi ezüstérmes Kozármisleny.
2012. 08. 14. 16:23
Ismét meccs lesz Székesfehérváron: pályaválasztói jogot cserélt a Videoton és az Eger.
Megbetegedett a DVSC montenegrói kapusa, Vukasin Polekszics, ezért nem utazott el a válogatotthoz.
Horváth Ferenc: az izraeli bajnokság jobb, de a válogatottjuk nagyjából egy szinten van a miénkkel.
2012. 08. 14. 15:19
A kétszázadik NB I-es meccsét játszó Bori Gábor az MTK elleni pontvesztést fájlalja leginkább.
Egervári szerint jó ráhangolódás lehet a világbajnoki selejtezősorozatra a szerdai, Izrael elleni felkészülési mérkőzés.
Kovács István számára egyre jobban megy a nyelvtanulás, így már a külföldi csapattársakkal sem probléma a kommunikáció.
A Peterborough meccsén gólokat, a Cardifftől pedig továbbjutást várunk!
2012. 08. 14. 10:43
Az OTP Bank Liga harmadik fordulójában csökkent a magyar játékosok részaránya.
A másodosztályban aranyérmet nyerő egriek közül többen alacsonyabb osztályban folytatják.
Irán–Tunézia barátságos mérkőzésre kerül sor szerdán a Széktói Stadionban.
2012. 08. 14. 08:07
MÉG TÖBB FOCI-VB
- 20:15 Magyar Péter iskolakezdési támogatást jelentett be több százezer családnak
- 19:36 Intenzív villámlással, jégesővel törtek be a hőségzáró viharok
- 19:24 Nigerben őrizetbe vettek 16 embert, köztük magas rangú rendőrségi személyeket egy új törvény nevében, ami lehetővé teszi a melegek bebörtönzését
- 19:24 Szenvedés és izzadás a nyár egyik legmelegebb napján
- 19:06 Hegedűs Zsolt feloldja az egészségügyi dolgozók nyilatkozási tilalmát, és megnyitja a kórházakat a sajtó előtt
- 18:37 Fidesz: Szijjártó Péter mindenki által tudottan Európa legjobb külügyminisztere volt
- 18:22 Csütörtökön drágul az üzemanyag
- 18:18 „A Semcorp tevékenysége nem kívánatos Debrecenben” – ajtót mutatott a szabálytalanságokat halmozó kínai gyárnak a fideszes polgármester
- 17:54 „Ezek a cégek akkorára nőttek, mint egy-egy ország” – van-e még fék az MI-vonaton?
- 17:40 Ezért húzza be a kutya a nyakát, ha a fejét simogatod
- 17:36 Anglia szenvedős kezdés után, Kane-dupláva jutott a 16 közé a vébén
- 17:23 Beugrott a Balatonba, meghalt egy 42 éves férfi
- 16:58 170 kilométert barangolt az országban egy hőgutás férfi
- 16:47 Itt lehet megnézni az első részletet a Hogyan tudnék élni nélküled? második részéből
- 16:37 A külügyi államtitkár közzétette, mennyibe kerültek tavaly Szijjártó Péter luxus magánrepülései
- 12:40 Újabb 160 milliárdos közpénzesőre bukkantak
- 14:07 Lovász László: A baj akkor kezdődött, amikor Balog Zoltán eljött hozzám Orbán Viktor üzenetével
- 14:26 23 utas nem szállhatott fel a Wizz Air Kefalónia–Budapest-járatára, a kiválasztottak nevét felolvasták a váróban
- 12:45 A rendőrség elrettentő szándékkal közzétette egy nyíregyházi rolleres baleset videóját
- 17:23 Beugrott a Balatonba, meghalt egy 42 éves férfi
- 11:04 Megbénult az orosz légi forgalom: a repülőgépek ötöde nem tud felszállni
- 09:27 Pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták Ákost, lemondja a nyári koncertjeit
- 14:26 Havasi Bertalan: Előre szólunk, ebből baj lesz
- 13:01 Mutatjuk, hogyan érkezik a lehűlés és meddig tart
- 07:27 Havasi: Orbán nem az ukrán aranykonvoj, hanem a közel-keleti helyzet fokozódása miatt járt a TEK-központban március 5-én