A Győr középpályását, Pilibaitis-t is kiszemelték Supkáék.
Kevés olyan mutatót találtunk, mely a fehérváriak győzelmét vetítené előre.
Gyánó Szabolcs szülővárosa ajánlatán is elgondolkozott.
Az Odd Grenland elkaphatja a Valarengát, az Alta-Strommen mérkőzésen gólváltással számolunk.
2012. 07. 11. 07:18
Véber György több próbajátékost is tesztelhet.
2012. 07. 10. 16:47
MTK-s védőt tesztelnek Artner Tamásék.
Ilyet se mindennap látunk: a kommunista zárványországban Miki Egér és Micimackó pattogott a színpadon, Kim Dzsongun pedig jól meg is tapsolta őket.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke Telkiben találkozott az NB I-es klubok vezetőivel.
Csertői Aurél 23 fős kerettel vágott neki a felkészülésnek.
Három távozója már van a csapatnak.
Kondás Elemér jó erőfelmérőnek tarja a Szuperkupa-döntőt.
Eddig tizenkét játékossal egyezett meg a klub.
Egy szlovák válogatott védőt is tesztel a DVTK.
Prukner László a vereség ellenére hasznosnak látja a találkozót.
Andorrai, máltai, feröeri és Észak-ír együttesek feszülnek egymásnak a BL-elő-elő selejtezőjében.
2012. 07. 10. 07:39
A stadion-kérdés egyelőre nem zavarta meg a játékosokat a felkészülésben.
Egervári Sándor továbbra is a hollandokat tartja a selejtező-csoport legerősebb válogatottjának.
A Telkiben rendezett találkozón 3-0-ra kapott ki Mózner János csapata.
A kezdőcsapatba készül a Haladás játékosa.
Nehéz Máté szeretne minél hamarabb bemutatkozni a csapatban.
A vezetőedző versenyhelyzetet teremtene a csapaton belül.
- 03:33 Elek Gábor a történelmi meccs után: Nagyon szomorú vagyok
- 21:51 Meghalt Horváth Krisztián, ismertebb nevén DJ Chriss Ronson
- 21:19 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.11.
- 20:00 50 birka tört be egy német Penny Marketbe, az italosztályon randalíroztak
- 20:00 „Már minket pörgetnek a vécén az újságok helyett” – Alap és Balzac, a Z generáció médiumai
- 19:45 Extrém hideg lesz hétfő reggel
- 19:08 Megint Ukrajna energiahálózatát lőtték az oroszok, az áramszolgáltatás az ország egy részében összeomlott
- 18:30 Karizma és tehetség pipa – elegendő ez ahhoz, hogy ő legyen a következő James Bond?
- 18:16 Szétverték a wekerletelepi hóoroszlánt
- 18:02 Meghalt Erich von Däniken
- 17:58 Mosonmagyaróvári bravúr: a címvédő legyőzésével kezdte a magyar csapat az Európa Ligát
- 17:04 Magyar Péter ötmilliárd forintért adná el a Fidesznek a szlogenjük új honlapját
- 16:57 „Az igazi találkozáshoz kell bátorság is” – a táncban és az életben is van mit tanulnunk a fogyatékkal élő emberektől
- 16:48 Az iráni elnök külföldi ellenségekre fogja a tüntetéseket, de hajlandó tárgyalni
- 16:23 Téli olimpia: meghalt egy biztonsági őr a nagy hidegben
- 21:51 Meghalt Horváth Krisztián, ismertebb nevén DJ Chriss Ronson
- 13:36 Magyar Péter: Üvöltözésbe hajló balhé volt a Fidesz kampánystábjában
- 18:16 Szétverték a wekerletelepi hóoroszlánt
- 17:04 Magyar Péter ötmilliárd forintért adná el a Fidesznek a szlogenjük új honlapját
- 19:45 Extrém hideg lesz hétfő reggel
- 16:05 Ezek a hatos lottó január 11-ei nyerőszámai
- 13:54 27 középiskolában rendeltek el rendkívüli szünetet az időjárás miatt
- 16:15 Donald Trump megfenyegette Kubát
- 20:00 50 birka tört be egy német Penny Marketbe, az italosztályon randalíroztak
- 20:00 „Már minket pörgetnek a vécén az újságok helyett” – Alap és Balzac, a Z generáció médiumai