Egy helyen változott a magyarok ellen kedden világbajnoki selejtezőt játszó holland válogatott kerete.
Andorrában is maximális koncentrációt vár a válogatott játékosaitól Egervári Sándor szövetségi kapitány a világbajnoki selejtező pénteki rajtján.
Csütörtökön érkezett a viharsarkiakhoz, és szombaton már játszott is a fiatal védő.
Út Rióba munkacímmel készül egész estés televíziófilm a magyar válogatott pénteken kezdődő világbajnoki selejtezősorozatáról, és az esetleges vb-szerepléséről.
Magyarország már csak a 37. helyen áll a világranglistán, amelyet Spanyolország vezet.
A Megyeri úton alaposan megfordult a trend, vagyis a magyar fiatalok helyett egyre inkább támaszkodnak a légiósok játékára.
Koman Vladimir az Európa Liga-indulást érő hely megszerzésére pályázik klubcsapatával.
Az egyszeres horvát válogatott belsővédő, Luka Vucko érkezése után már csak csatár és balszélső középpályás kerestetik Pécsett.
Kapust igazolt az átigazolási időszak végén az NB II Keleti-csoportjában szereplő Dunakanyar-Vác.
A Kecskeméti TE hazai pályán 5-0-ra nyert a Szolnoki MÁV FC ellen a Ligakupa D-csoportjának első fordulójában.
Igyekeztünk kellő komolysággal venni a magyar Ligakupa mérkőzéseket. Nem volt könnyű...
2012. 09. 05. 06:13
Djordje Djurics személyében belső hátvédet szerződtetett az NB I újonca.
Szabics Imre sérülés miatt nem játszhat az Andorra és a Hollandia elleni világbajnoki selejtezőn.
Tizenhét szakember vehette át a pro licences edzői diplomáját Telkiben.
A hétvégén letöltött egy meccs után még két fordulót kell kihagynia Soós Imrének és Bücs Zsoltnak.
Kocsárdi Gergely szerint még nem állt össze teljesen a ZTE, ezért van a sikertelen szereplés.
A Győri ETO tárgyalásokat kezdett Rudolf Gergellyel, a 23-szoros válogatott támadó ugyanis távozik az olasz Genoából.
Portugál játékvezető fújja a jövő keddi Magyarország–Hollandia világbajnoki selejtezőt.
Újabb játékost igazoltak a debreceniek, és velük készül egy bosnyák védekező középpályás is.
Gyurcsó Ádám szerint a magyar bajnokságot és az európai porondot nem szabad összehasonlítani.
Koltai Tamás a helyzetkihasználás javulásában látja a győri sikerek titkát.
Hat forduló után az egyetlen veretlen csapat van a tabella élén, és az egyetlen nyeretlen a végén.
2012. 09. 04. 09:22
Oross Márton NB I-es meccsen is játszana a Gyirmót színeiben Szombathelyen.
Két izgalmas döntetlen a teremlabdarúgó NB I második fordulójának hétfői játéknapján.
- 07:13 Eltűnt egy gyógyszeres kezelésre szoruló férfi Leányfaluról
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 07:03 Zuglói háziorvos: Egyre több idősnél látom, hogy gyűjtik a gyógyszereket és tartós élelmiszereket, mert „jön a háború”
- 07:00 Rájöttek, hogyan rúgnak be sokan alkohol nélkül
- 07:00 A tököli bv-intézetben épülő új részlegre szállíthatják át a Szőlő utcai fiatalokat
- 06:59 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:47 Jogosult valamilyen adókedvezményre? Ne felejtsen el nyilatkozni róla!
- 06:40 G.w.M sietett Tóth Gabi védelmére: Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak
- 06:35 Molnár Csaba: Kizárt, hogy a DK ne induljon a választáson
- 06:32 Személyesen vitte el a Nobel-békedíját Donald Trumpnak a tavalyi kitüntetett
- 06:30 A Facebookon hencegett a lopott zsákmánnyal, így bukott le a bűnöző bandatag
- 06:09 Köd, pára, eső vár ránk pénteken
- 06:00 Lázár szerint „marha egyszerű, semmi titok nincsen benne”, de továbbra sem világos, hogyan veszi fel a teljes osztalékot a luxusvadászház után
- 04:40 Példátlan szívműtétet hajtottak végre egy életmentő beavatkozásra szoruló betegnél
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 19:48 Hókotróvá alakította autóját egy dorogi férfi: a rendőrség megbüntette, a közösség összedobta a bírságot
- 21:12 Svájci tűzvész: családja szerint nem is kellett volna felszolgálnia aznap éjjel a pincérnőnek, akinél a tüzet okozó csillagszórós pezsgők voltak
- 20:45 Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
- 17:27 Nagy Ervin: A feleségemet egy kedves 100 kilós békeharcos üvöltve gyalázta és fenyegette a Ferenciek terén
- 17:59 Török Gábor: Orbán királyi udvarában is iszonyatos erővel próbálják kideríteni, mi az igazság az eredményekről
- 17:39 Az utolsó pillanatban győzte meg három ország Trumpot, hogy ne támadja meg Iránt
- 15:30 Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek
- 16:26 Telex: A középső sávban feküdt az Üllői úton halálra gázolt férfi, akit nem sokkal korábban még megmentettek
- 18:56 Apa nem érti, a friss anya miért kaparja véresre az ujjait a tapétán – de mi igen
- 18:54 Azt hitte az Üllői úti gázoló, hogy hóbuckának ütközött