SPORT

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk A házigazda Rába ETO 3-0-ra nyert a holland CF Eindhoven ellen az UEFA Futsal Cup selejtezőtornájának első fordulójában. A házigazda győriek főként első félidei remek játékuknak köszönhetően nyertek a holland bajnok ellen, hiszen húsz perc után már kialakult a végeredmény. Jól kezdett az ETO, nem sok teret adott a hollandoknak. Az agresszív játéknak meg is lett az eredménye, mert a hatodik percben Harnisch Ákos lőtt szinte az alapvonalról kapura, a kapusról újra elé pattanó labdát másodszorra könyörtelenül vágta a hálóba! A gól szinte szárnyakat adott a győrieknek. Egyre másra vezették a támadásokat, de az ellenfél kontráira is figyelni kellett, hiszen Balázs Zoltán nem egyszer bravúrral hárított. A 12. percben Ramada lövésébe szerencsétlenül nyúlt bele Merlino, és lábáról saját kapujába pattant a labda. Lódi Tamás egy gyönyörű támadás végén balról talált Grimmelius hálójába, kialakítva a félidei eredményt. A második félidőben az ETO okosan, előnye megtartására rendezkedett be. Voltak a játékrésznek olyan periódusai, amikor az Eindhoven percekig nem tudott játékba avatkozni. Bár Balázs Zoltánt tesztelték a hollandok, egy pillanatig sem volt veszélyben a győriek győzelme. Ezzel a sikerrel a Rába ETO nagy lépést tett a továbbjutás felé.
2012. 09. 06. 17:44
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk A Zalaegerszegi TE lesz a Szigetszentmiklósi TK-Erima ellenfele szombaton, az NB II Nyugati-csoportjában. Egyik csapat sem rajtolt valami jó: a zalaiak két döntetlen után kikaptak Ajkán, az SzTK pedig két vereség után legutóbb nyerni tudott. A 18 órakor kezdődő találkozó előtt az SzTK TV megleste a csapatot felkészülés közben. A találkozó előtt a miklósiak vezetőedzője, Horváth Ferenc mellett Dénes Zsolt kapus és az egykori zalaegerszegi Szamosi Tamás latolgatja az esélyeket.
2012. 09. 06. 17:35
ZTE
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk Csak a Fradi lőtt gólt szerda este, az MTK otthonában rendezett Ligakupa-meccsen. A Ferencváros fölényben játszott, és Somalia révén egy góllal győzött. A hazaiak szerb játékosa, Djordje Djurics számára azért is emlékezetes marad a mérkőzés, mert egy könyöklésnél négy fogát kiverték. A légiós az első félidőben kicsit megilletődötten játszott, kicsit idegenül érezte magát a csapatban. A második félidőre javult a játéka, látszott, hogy már ilyen rövid idő alatt is sokat lépett előre. A szakmai stáb igyekszik minél több játéklehetőséget biztosítani számára a második csapat meccsein, illetve a Ligakupában, hogy mihamarabb bevethető legyen az NB I-ben.
2012. 09. 06. 15:19
FTC
Az előző selejtezőtől eltérően a harmadik hely megszerzését már nem tartaná sikernek a 2014-es brazíliai világbajnokság európai kvalifikációs sorozatában Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
2012. 09. 06. 14:11
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk Győzelemmel kezdte az idei Ligakupa-szezont a Győri ETO FC, amely 3-0-ra nyert a Budapest Honvéd otthonában. Sorrendben Aleksidze, Dudás és Andrics talált be a kispestieknek. Rögtön a mérkőzés elején vezetéshez jutott az ETO. A hatodik percben egy jobboldali szögletnél Rati Aleksidze érkezett a rövid oldalra, és csukafejessel gyönyörűen a hazai kapuba juttatta a labdát. A folytatásban a fővárosiaknak volt két nagyobb helyzetük, ám mindkettő kimaradt, nem úgy a 29. percben Dudás Ádám lövése, aki egy jobboldali beadásra érkezett remek ütemben, és 11 méterről lőtte a labdát Kemenes Szabolcs hálójába. A Győr magabiztosan játszott, Molnár kapus pedig remekül fogta a kósza fővárosi lövéseket. A második félidőben Strestik beállítása után Kemenesnek is bravúrokat kellett bemutatnia, a cseh játékos két lövésénél is góltól mentette meg csapatát, de a hajrában Andrics ellen már tehetetlen volt. Kronaveter indításával lépett ki két védő között a szélső, és 14 méterről lőtt a hálóba. A Honvéd ugyan többet birtokolta a labdát, de az ETO minden támadásában benne volt a gól, így ilyen arányban is megérdemelten nyert.
2012. 09. 06. 12:28
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk Az utánpótlás-nevelés, az olimpiai szereplés értékelése, továbbá a sportturizmus áll a középpontjában annak a szerdán kezdődött, kétnapos debreceni konferenciasorozatnak, melynek díszvendégei az FC Barcelona labdarúgócsapatának utánpótlás-szakemberei – írja az MTI. A futball jegyében zajló szerdai napot megelőző sajtótájékoztatón a szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy Debrecenben az egyetem és a város is évek óta tudatosan fejleszti azt a sportpolitikai koncepciót, amelynek mára kézzelfogható eredményei mutatkoznak. Nagy János, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának (DE AGTC) elnöke kifejtette: sportszakmai és tudományos szempontból is igényes tanácskozásnak kívánnak házigazdái lenni, és a konferenciasorozatot hagyományteremtő céllal szervezték meg. Hozzátette: ma már a városi és az egyetemi sport infrastruktúrája lehetővé teszi 30 ezer hallgatójuk rendszeres testmozgását, a fiatalabb labdarúgók számára pedig hamarosan megnyílik a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) új központja is. Pajna Zoltán alpolgármester azt emelte ki, hogy a város sportsikerei elképzelhetetlenek lettek volna az utánpótlás megfelelő szintű képzése és a folyamatos létesítményfejlesztés nélkül. A konferencián előadást és bemutatókat tartanak az FC Barcelona utánpótlásközpontjának szakemberei, akiknek a meghívására jövő tavasszal a katalán klub módszereit tanulmányozhatja majd Herczeg András, a DLA igazgatója, Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője és Szima Gábor klubelnök. Szerdán előadást tart mások mellett Mezey György, Szima Gábor és Herczeg András is. Csütörtökön az érdeklődők közönségtalálkozón láthatják majd mások mellett Risztov Éva olimpiai bajnok úszót, Biczó Bence úszót és Madarász Tamás cselgáncsozót is, majd az előadásokon szakemberek értékelik a magyar csapat idei olimpiai szereplését. A konferencia mindkét napjának fontos témája lesz a sporthoz köthető turisztikai lehetőségek kiaknázása, az ehhez szükséges marketing és az infrastruktúra megteremtése, fenntarthatósága.
2012. 09. 05. 16:59
Olvasói sztorik