Beragadt a rajtnál az Admiral-Haladás VSE élvonalbeli teremlabdarúgó-csapata.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Videotonnál nem mondtak le arról, hogy tovább erősítsék támadósorukat. Ugyan a klub cáfol, de hondurasi lapok arról számoltak be, a Székesfehérváron tárgyalnak a közép-amerikai ország válogatottjában 54 meccsen 16 alkalommal betaláló David Suazóval. A 32 éves támadó 13 éven át szerepelt Olaszországban, a többi között az Internazionaléban is, 296 első, illetve másodosztályú bajnokin 105-ször talált az ellenfelek kapujába. A tárgyalás tényét a játékos menedzsere is megerősítette, sőt a játékos együtt kocogott és nyújtott a Videoton-játékosokkal a Diósgyőr elleni bajnoki lefújása után – írja a Blikk.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Vasas labdarúgóinak húszpercnyi jó játéka is elegendőnek bizonyult a szolnokiak ellen a három pont begyűjtéséhez az NB II Keleti-csoportjának ötödik fordulójában.
Rögvest saját kapuja elé szorította ellenfelét a házigazda Vasas, hiszen Füredi már az első perc végén veszélyes lövést engedett el. A huszadik percig gyakorlatilag csak a szolnokiak térfelén folyt a játék, a fővárosiak remekül járatták a labdát, csak idő kérdésének tűnt, mikor találnak be. A 12. percben jött az első igazán nagy lehetőség, ekkor Deyvison verekedte át magát a védőkön, de az utolsó pillanatban tisztáztak előle. Két perc múlva már nem volt kegyelem, egy jobboldali beívelés után Deyvison adott középre, Bobo pedig nem hibázott (1-0). Egy perc múlva pedig jöhetett volna a következő, újra a jobbszélen kezdő fiatal, roppant agilis brazil volt az egyik főszereplő, Szilágyi lövése kipattant a kapusról, ezután közelről ismételhetett a légiós, de nem járt sikerrel.
A folytatásban egyre inkább megcsappant a hazai lendület, időnként már a vendégek is eljutottak a Vasas kapuja elé, ám még mindig a fővárosiak akarata érvényesült, ezt a szolnoki ötösön két egymás utáni tömegjelenet is mutatta. A vendégek tördelték a játékot, a félidő zárása előtt az addig amúgy magabiztos Lucas könnyelműsége okozott izgalmat hátul, ám a játék addigi képe alapján nem tűnt úgy, hogy a folytatás tartogatna hasonlókat az angyalföldiek számára.
Aztán a második játékrész mindjárt egy szolnoki kapufával kezdődött, néhány perccel később pedig ismét előttük adódott lehetőség. Arról persze nem volt szó, hogy fölénybe kerültek, de ebben az időszakban inkább csak pontrúgásokból veszélyeztethettek volna a hazaiak, ha pontosabban végzik el azokat. A 70. percben eldőlni látszott a mérkőzés. A szolnoki Vári Barnabás lába Venczel szájával találkozott, ami piros lapot ért, ám csupán tíz percig élvezhette az emberelőnyt a Vasas, ekkor a középpályán Venczel Balázs csúszott be rossz ütemben, ez is kiállítás. A hajrá inkább a vendégeké volt, Szatmári kapus többször is szép védéssel őrizte sikerrel nemcsak hálóját, hanem csapata 1-0-s előnyét is.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Paks az egyaránt csereként beálló Vayer Gábor egy-, illetve Simon Attila három góljának köszönhetően 4-1-re legyőzte az egyedüliként nyeretlen Siófok együttesét az OTP Bank Ligahetedik fordulójának szombati játéknapján.
Az első félidő rendkívül gyenge futballt hozott, a Paks erőlködött, de a siófoki védelem könnyedén hárította a próbálkozásokat. Sőt, a vendégek néhány veszélyes kontrát is vezettek. A szünet után sokáig nem változott a játék képe, aztán a csereként beállt Vayer Gábor egy remek átlövéssel vezetéshez juttatta a Paksot. Nem sokkal később a másik cserejátékos, Simon Attila is betalált, majd még kétszer bevette a kaput. A végén a Siófok büntetőből szépített. Tomiszlav Szivics irányításával második bajnokiját is megnyerte a Paks.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Újoncok csatája volt, mégis jelentős különbséggel zárult: a veretlenül listavezető MTK hazai pályán 3-0-ra verte az Eger csapatát. Mondhatni, egy Tischler Patrikkal volt jobb a fővárosi együttes, ugyanis mindhárom gólt a 21 éves csatár szerezte. Az első félidőt gyakorlatilag végigtámadta az MTK, a legnagyobb helyzetet mégis a hevesiek hagyták ki. A szünet után is a házigazdák diktálták az iramot, és Tischler első góljával át is törték az egriek védelmét. A csatár ezt követően további két alkalommal is jól érkezett egy-egy beadásra, ezzel csapata magabiztosan nyert.
Ritkán kap egy gólörömért két sárgát egy játékos.
A lilák Montella mesterrel a kispadon kezdenek összeállni. Rómában a farkasokat Zdenek Zeman rakta össze, az Olimpiai Stadionban hazai siker és gólözön várható...
2012. 09. 16. 08:40
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Szalai Ádám ismét bevette a Bayern München kapuját. A Mainz magyar csatára 2-0-s müncheni vezetésnél állt be az első félidőben, majd a második játékrész közepén tizenegyesből volt eredményes. Csapatának azonban nem sikerült a bravúr, a mainzi gólt a hajrában egy újabb bajor találat követte, így végül 3-1-es vereséget szenvedett a vendégcsapat.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Ismét csapata legjobbja volt Huszti Szabolcs, ezúttal a Werder Bremen ellen remekelt a magyar játékos. A Hannover támadója két gólt és egy gólpasszt jegyzett a 3-2-re megnyert találkozón. Apró negatívum, hogy a játékos nem csak a kanadai táblázaton, hanem a sárga és piros lapokat jegyző rangsorban is előrelépett. Történt ugyanis, hogy csapata győztes gólját ünnepelve levette mezét, és így rohant ki a nézők közé. Ezért pedig rögtön két sárga lapot kapott a játékos, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Tegyük hozzá, egy ilyen gól után talán még a vezetőség is elnézi ezt a fegyelmezetlenséget a csapat legjobbjának...
A listavezető MTK hazai pályán Tischler Patrik mesterhármasával nyert az újonc Eger ellen az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.
Nyert a Vasas is, a ZTE viszont ismét kikapott az NB II ötödik fordulójában.
A nemrég kinevezett vezetőedző, Zsivóczky Gyula rögtön győzelmet ünnepelhetett a Pápa kispadján!
Simon Attila három góljával a Paks hazai pályán 4-1-re verte a nyeretlenül sereghajtó Siófokot.
2012. 09. 15. 18:36
Potyognak a magyar gólok Németországban!
A Videoton 0-0-s döntetlent játszott a vendég Diósgyőrrel az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Debrecen elleni, vasárnapi rangadón tölti le négy mérkőzésre szóló eltiltását Kemenes Szabolcs, a Budapest Honvéd kapusa, akit a Videoton elleni találkozón állítottak ki. Az egyik edzésen azonban megsérült az eddigi helyettes, és mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb formát mutató Czuczi Márton! A klubnál bíznak benne, hogy a sérülése nem komoly, és vállalni tudja a játékot a DVSC otthonában – áll a klub honlapján.
Czuczi cseréje eddig a 18 éves paksi Szemerédi Norbert volt, aki eddig mindössze egy felnőtt meccsen, egy NB II-es találkozón védett. Ha nem ő, akkor minden bizonnyal a 41 éves kapusedző, Tóth Iván kezd, aki legutóbb tavaly novemberben védett, szintén a másodosztályban.
[p][size=”16”][b][url=”https://www.facebook.com/pages/Rangad%C3%B3hu/136700889742472”]Gyorsan szeretnél értesülni a
A HLSZ szerint szükséges a játékos-minimálbér bevezetése.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Várhatóan a Videoton ellen még nem lép pályára a Diósgyőr válogatott támadója, Rudolf Gergely. Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője a boon.hu-nak adott interjújában elmondta, a játékos türelmet kért a szakmai stábtól, úgy érzi, szüksége van még néhány hétre, hogy ismét formába lendüljön. A honlap szerint várhatóan a kispadon sem kap helyet a válogatott csatár a ma 14 órakor kezdődő találkozón.
– Türelmet kért tőlem Rudolf Gergely, aki szerint 2-3 hétre szüksége van ahhoz, hogy felépítse magát, természetesen nem egyedül, hanem közös munka révén, a mi segítségünkkel – mondta Sisa Tibor a boon.hu-nak. – Elég régen lépett pályára, és biztos, hogy kell egy kis idő ahhoz, hogy formába lendüljön. Tudom, hogy a mai világban az "add uram, de azonnal” nézet az elterjedt, de pedagógusként én azon az állásponton vagyok, hogy türelem mellett a befektetett munka meghozza gyümölcsét.
A Malaga-Levante meccsen szerintünk a hazaiak diadalmaskodnak. A magyar bajnokságban a Paks elverheti a Siófokot, Fehérváron pedig gólokkal számolunk...
2012. 09. 15. 08:03
Harmadik bajnoki meccsén is hét gólt szerzett, így ismét győzött a Rába ETO teremlabdarúgó-csapata.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
A Ferencváros hazai pályán 2-1-re nyert a Szombathelyi Haladás ellen az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.
Jól járt, aki időben érkezett a stadionba, illetve percre pontosan igazodott a kezdéshez, és bekapcsolta a tévét, mert már az első pillanattól ragyogó meccset láthatott. A Fradi hamar megszerezte a vezetést Somalia remek egyéni megmozdulásának, valamint Halmosi Péter lassú reakciójának köszönhetően. A folytatás is sok helyzetet tartogatott, mindkét együttes gólra törően, lendületesen játszott. A szombathelyiek nem tudták átlépni saját árnyékukat, és csak akkor szépítettek, amikor a házigazda már kettővel vezetett.
A mostani találkozón látottakból is megállapíthatjuk, a holland edző érkezése gyorsan nyomot hagyott az FTC játékán! A vasiak viszont elkezdhetnek gondolkodni, hiszen a nyáron alaposan megerősített csapatuk a harmadik vereségét szenvedte el zsinórban...
Körülbelül három-hathetes pihenő vár Laczkó Zsoltra, a magyar válogatott védőjére.
Nem hivatalos információk szerint a CF Eindhoven az azerbajdzsáni Araz mellett a Rába ETO-t is feljelentette az Európai Labdarúgó Szövetségnél.
- 20:10 Az autójában fagyhatott halálra egy férfi Csepelen
- 20:03 Kétpárti kongresszusi küldöttség utazott Dániába Amerikából
- 20:00 Drámai videón, ahogy autóval síel le az Alpokban egy sofőr
- 19:56 Kézilabda-Eb: Magyarország – Lengyelország (élő)
- 19:47 Az Európai Bizottság vizsgálja a Benes-dekrétumok ügyét
- 19:44 „Higgyetek magatokban, higgyetek a testvéreitekben” – még az Eb előtt megsérült a Győr balátlövője
- 19:39 Három negyeden át szenvedett, végül győzött a magyar vízilabda-válogatott az Eb-n
- 19:03 Meghosszabbították a téli szünetet a kijevi iskolákban
- 19:01 Film készült a személyiségzavaros, kokainfüggő fasiszta olasz költőről, aki 16 hónapra elfoglalta Fiumét
- 19:00 „Öltözködése pedig, mint presszós kurváké. Hányinger” – írta a képviselő egy nyilvános bejegyzésben az üllői alpolgármesterről
- 19:00 Váratlan nyertese lehet a fogyókúrás gyógyszereknek – a légitársaságok
- 18:43 „Nem önmagát adja” – Amikor a hallgatás mögött testi ok áll (x)
- 18:01 Lázár János lehet egy Fidesz-vereség nagy győztese?
- 18:01 Bochkor Gábor összehasonlította a német és a magyar Kincsvadászokat: Agyvérzés kerülget
- 17:28 Halódik az X
- 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került kórházba, fogalma sem volt arról, hogy állapotos – 45 perccel később megszületett kislánya
- 16:03 Leégett Agárdi Szilviáék otthona: édesapja mentette meg az énekesnőt és a férjét
- 12:27 Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
- 17:01 Meghalt Koltai János, a Szomszédok Gábor Gáborja
- 08:51 „El tudod képzelni, hogy egy 58 éves férfival élj?” – 21 éves lány is verseng Stohl Andrásért A Nagy Ő-ben
- 12:47 Szibériai hideg jön: mínusz 15–20 fok is lehet
- 07:03 Zuglói háziorvos: Egyre több idősnél látom, hogy gyűjtik a gyógyszereket és tartós élelmiszereket, mert „jön a háború”
- 15:58 Figyelmeztet a TikTok, hogy a Mandiner, az Origo, a Magyar Nemzet és sok más lap állami ellenőrzésű média
- 12:48 Szijjártó összehívta az összes magyarországi uniós nagykövetet
- 11:05 Magyar kamionok is fekszenek a Földközi-tenger mélyén, egyikükben még az ebéd is visszavárja a sofőrt