A magyar teremlabdarúgó-válogatott 5-3-ra nyert Lengyelország ellen.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Győri ETO 6-0-s sikere után győzelmi kényszerrel lépett pályára a DVSC-TEVA az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában. A hajdúságiak vendége az előző fordulóban az addig veretlen MTK-t legyőző Haladás volt. A szombathelyi csapat ráadásul hét közben idegenben búcsúztatta a Magyar Kupából a Ferencvárost, így igazán jó előjelekkel vághatott neki a mérkőzésnek.
Mindkét csapat óvatosan kezdte a találkozót, a Haladás átadta a teret ellenfelének, és kontrákkal próbálkozott, míg a Debrecen nem akart ismét abba a hibába esni, mint az előző fordulóban az Eger ellen. A türelmes játék a hazaiaknak kedvezett, az első félidő végén Rezes László volt eredményes. A második félidőben ugyan volt egy jó periódusa a Haladásnak, de nem volt meg az átütőerő a csapat játékában. Ráadásul a vendégek a második félidő közepén emberhátrányba is kerültek, amelyet a Debrecen egy újabb góllal büntetett.
2012. 09. 29. 19:53
Az NB II hetedik fordulójában megszerezte első győzelmét a Szolnok, méghozzá a Szeged otthonában.
A Kaposvár hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott az Egerrel az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
A Debrecen hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Haladást az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Jól sikerült a bemutatkozás az NB I-ben a Kecskemét újdonsült vezetőedzője, Horváth Ferenc számára. A másodosztályú Szigetszentmiklóstól érkező szakembernek nem volt sok ideje az ismerkedésre, hiszen egy nappal a kinevezése után máris az OTP Bank Liga egyik legerősebb gárdája, a Honvéd ellen kellett bizonyítania csapatával. A premier jól sikerült, Litsingi duplájával első hazai győzelmét aratta a mostani bajnokságban a KTE.
Détári Lajos megtörte a csendet. Amióta augusztusban eljött a Ferencvárostól, nem nyilatkozott.
A Kecskemét 2-1-re nyert a Honvéd ellen az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Kisebb sérülés miatt itthon van a héten Priskin Tamás, a Győri ETO FC korábbi játékosa, aki ilyenkor, mint mindig, kilátogatott egykori együttese mérkőzésére. Az orosz bajnokságban szereplő Alanyija Vlagyikavkaz támadója izomsérüléssel bajlódik, ami miatt két-három hetes pihenőre számít. A magyar válogatott októberi, Észtország és Törökország elleni világbajnoki selejtezőjéről rajta kívül Pintér Ádám, Laczkó Zsolt és Vanczák Vilmos is hiányozni fog majd.
2012. 09. 29. 14:58
Major László szerint a csapat önbizalmát kell helyreállítani.
A DVSC védője kihagyja a Haladás elleni mérkőzést.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az MTK 1-1-es döntetlent játszott a Siófokkal az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
Ha van X-faktor, akkor van X-csapat is, mégpedig a Siófok, amely egyelőre csak döntetlenekkel gyűjtögeti pontjait a bajnokságban Az első félidőt gyakorlatilag helyzet nélkül hozták le a csapatok: az MTK – amely a múlt héten a Haladás otthonában vesztette el veretlenségét, ezzel pedig le is csúszott a tabella éléről – a papírformának megfelelően végig irányított, de nem tudott komoly lehetőséget kidolgozni a jól védekező Siófok ellen. A Balaton-partiak egy-egy kontrával próbálkoztak, de a kék-fehérek hátul is túlerőben voltak.
A fordulást követően előrébb merészkedett a Siófok, és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Kiss révén megszerezte a vezetést. Az MTK ezt követően nagy erőkkel rohamozott, végül Kanta szabadrúgásból egyenlített. Az utolsó percekben a hazaiak mindent elkövettek a győzelem érdekében, míg a Siófoknak már megfelelt az egy pont, és azt el is érte, igaz, így továbbra is nyeretlen.
Homma Kazuo jól érzi magát az NB II-es Veszprémben.
A Leverkusen és a Liverpool a két kiszemeltünk mára, tehát egy hazai és egy vendég esélyt ajánlunk ezúttal!
2012. 09. 29. 07:30
Az MTK 1-1-es döntetlent játszott a Siófokkal az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A listavezető Győri ETO fölényes, 6-0-s győzelmet aratott a vendég Lombard Pápa felett az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Az éllovas Győr az első perctől kezdve nagy mezőnyfölényben futballozott, sorra dolgozta ki a helyzeteket, és gyakorlatilag már a szünetig eldöntötte a három pont sorsát. Az újabb három hazai találatot hozó második félidőben is folytatódott a győri örömfoci, a végén még a kapus, Szasa Sztevanoviccsal is gólt akartak rúgatni a társai, de ő kihagyta a megítélt büntetőt.
Nem indítottak eljárást bundázás miatt a magyar klub ellen a hollandok.
A Győri ETO 6-0-ra kiütötte a Pápát az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
A Vasas és a Békéscsaba döntetlenjének a listavezető Mezőkövesd örülhet leginkább.
A BKV Előre labdarúgója, Eszlátyi István több élvonalbeli klub kívánságlistáján is szerepelt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az NB II-es Kazincbarcikai BSC hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet a Magyar Kupa második fordulójában.
Majdhogynem zsúfolásig megtelt az a lelátórész, amelyet a rendőrség engedélyezett. Az Újpest vezetőedzője tényleg komolyan gondolta, hogy a kupagyőzelem a legrövidebb út Európába, hiszen csapatát a legerősebb összeállításában küldte pályára. Ahogy az várható volt, a vendég fővárosiak hamar mezőnyfölényt alakítottak ki, látszott, gyorsan el akarják dönteni a továbbjutást.
A gólhoz legközelebb Iandoli járt, aki a 22. percben egy visszagurított labdát lőtt a felső lécre. A 28. percben kissé váratlanul Salvador egy zseniális lövéssel előnyhöz juttatta a hazaiakat. A gól után az Újpest kettőzött erővel támadott, azonban a Privigyei, Fehér belsővédő-páros remekül tisztogatott, és kontrákból csapattársaik is veszélyeztettek.
A második felvonásban a játék képe nem sokat változott. A 66. percben egyenlített az Újpest, egy apróbb védelmi megingást Kabát Péter használt ki. Az újpesti támadó később egymaga eldönthette volna az összecsapást, azonban ez nem az ő napja volt. Már-már mindenki a hosszabbításra készült, amikor egy akció végén Hornyák cselezgetett a tizenhatoson belül, majd Ngalléhoz passzolt, aki egy igazítás után kapura lőtt, a megpattanó labda pedig a hálóban landolt (2-1).
Thomas Sowunmi örül, hogy jól szerepel az Ajka, de a helyzetkihasználásukon javítaniuk kell.
Kulcsár Tamás szerint nem törte le a debrecenieket az Eger elleni vereség.
A 39 éves tréner hároméves szerződést írt alá Kecskeméten.
- 12:16 Matt Damon a cancel culture-ről: a sírig tart, sokan inkább ülnének másfél évet
- 12:01 Ideiglenes átkelők a Dunán - Nyolcvan éve kellett pótolni a felrobbantott budapesti hidakat
- 11:58 Szálló por: tovább romlott a levegő minősége
- 11:32 „A magam képére kell formálnom az együttest, máskülönben nincs értelme itt lennem” – ezt várhatjuk a Chelsea-től az új edzővel, Liam Roseniorral
- 10:58 A közönség kérdezheti Orbán Viktort a miskolci „háborúellenes gyűlésen”
- 10:57 „Valósággal világított a fekete földben a több ezer holttest” – másodszor vált rémálomvárossá Kramatorszk
- 10:46 Extrém hidegre figyelmeztet az Operatív Törzs: ezt tanácsolják
- 10:31 Fagyhaláltól mentettek meg egy férfit, akit állítólag előtte kizavartak egy bevásárlóközpontból
- 10:17 Csak 2027-ben jön Az ördögűző remake-je
- 10:09 Bemutatta új vezető szakértőjét a Tisza Párt
- 10:04 Trump egymillió dollárért vett Netflix-kötvényeket, miután bejelentették a Warner felvásárlását
- 09:55 Rengeteg kommandós csapott le egy pécsi szórakozóhelyre, ahol rendőrkutyákkal keresték a drogot
- 09:15 Azt hitte, a kutyája hever a mellkasán, de egy két és fél méteres piton volt
- 09:13 Hadházy: Ezt küldjék el a fideszes ismerőseiknek!
- 09:05 „Ha elindulsz, téged nem fog meg senki” – Bodó Lékainak üzent a győztes Eb-nyitány után
- 09:13 Hadházy: Ezt küldjék el a fideszes ismerőseiknek!
- 10:09 Bemutatta új vezető szakértőjét a Tisza Párt
- 21:02 Hajós András: Akkor sem fogok a Fideszre szavazni soha életemben, ha mindenben egyetértek velük
- 06:00 Disznóvágáshoz kért segítséget a nő, több ezren jelentek meg a falujában
- 08:00 Kiderült, hol veszi fel Matolcsy György a YouTube-videóit, amelyekben rendre hallgat az elveszett százmilliárdokról
- 08:02 Török Gábor: Senkinek sem mondhatja meg Rogán Antal, hogy mi a valós helyzet
- 21:18 Balesetet szenvedett, válságos állapotban van Kadirov fia a hírek szerint
- 09:15 Azt hitte, a kutyája hever a mellkasán, de egy két és fél méteres piton volt
- 08:06 Jennifer Lawrence szerint azért nem játszott a legutóbbi Tarantino-filmben, mert azt mondták, nem elég szép
- 07:11 2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt a lista a szabadságtervezéshez