SPORT
Ma egy spanyol és egy német másodosztályú meccset vettünk górcső alá. Gólokból Madridban és Hamburgban sem lesz hiány...
2012. 11. 12. 07:20
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Ferencváros hazai pályán a hajrában értékesített büntetővel 2-1-re legyőzte a címvédő Debrecent az OTP Bank Liga 14. fordulójának vasárnapi rangadóján. A hajdúságiak sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el.
A Debrecen kezdte jobban a mérkőzést és egy szöglet után vezetést szerzett. Ezt követően a Ferencváros az elmúlt fordulókban mutatott jó formáját igazolva mezőnyfölénybe került, állandó nyomást gyakorolt az ellenfélre, s ennek meg is lett az eredménye, mert a szünetre már 1-1-es döntetlennel vonulhattak a játékosok. A folytatásban is a hazaiak irányították a játékot, a címvédő hajdúságiak teljesen beszorultak, a fővárosiak pedig sorra vezették a veszélyes akciókat és dolgozták ki a helyzeteket, de csak lesgólt sikerült szerezniük, illetve egyszer a kapufa mentette meg a címvédőt. A hajrában aztán egy jogtalan büntetőből elért góllal végül mégis a Ferencváros szerezte meg a megérdemelt győzelmet.
A Videoton 2-0-ra nyert a Kecskemét ellen az OTP Bank Liga 14. fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Gyirmót FC hazai pályán 5-2-re győzött a Győri ETO FC II ellen az NB II Nyugati-csoportjának 13. fordulójában. Látványos, gólokban gazdag mérkőzést vívott a két győri másodosztályú csapat. A találkozó eredményével elsősorban a hazaiak lehetnek elégedettek, hiszen nagy arányú győzelmüknek köszönhetően versenyben maradtak a bajnoki címért, de a kis ETO-nak is voltak jó pillanatai, nem véletlenül vezetett a második félidő elején 2-1-re.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Hiába futballozott fölényben a Vasas, a gólokat a házigazda debreceni fiatalok rúgták, és nyertek 3-0-ra az NB II Keleti-csoportjának 13. fordulójában.
Már a szünetben 3-0-s DVSC-DEAC vezetés állt a debreceni egyetemi stadion eredményjelző tábláján. Hiába játszott fölényben a Vasas az első félidőben, a Debrecen második csapata minden apró fővárosi hibát kihasznált, és így tetemes előnyre tett szert. Deyvison lövései nem sikerültek, pedig próbálkozott szorgalmasan. Rajta kívül azonban nem volt átütőerő a vendégcsapat játékában, amely így még komolyabb helyzeteket sem tudott kialakítani, közben pedig hátul jött a hidegzuhany.
Zsinórban harmadik meccsét vesztette el a DVSC, amely ezúttal a Ferencváros ellen botlott.
A Tatabánya 3-1-re kikapott a Puskás Akadémia csapatától, majd jött a bunyó!
A keleti éllovas Békéscsaba idegenben győzött az NB II 13. fordulójában.
Döntetlennel zárulhat a kék-fekete együttesek csatája... Az Üllői úton nem kap ki a Loki, sőt!
2012. 11. 11. 08:07
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A listavezető Győr 3-1-re győzött az MTK vendégeként az OTP Bank Liga szombat esti mérkőzésén.
A jó iramú mérkőzésen a Győr lépett fel támadólag és nagy fölénye gólokban is megnyilvánult, így magabiztos előnnyel vonulhatott a szünetre. A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült, és Völgyi gyönyörű lövése végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő időben az MTK erejéből már csak a szépítésre futotta. Az MTK ebben az idényben először kapott ki hazai pályán, míg a Győr immár 13 bajnoki találkozó óta veretlen.
A listavezető Győri ETO 3-1-re nyert az MTK otthonában az OTP Bank Liga 14. fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Ferencvárosi TC II 2-1-re nyert az Újpest FC B otthonában az NB II Keleti-csoportjának 13. fordulójában. A vendégek két góljára csak Rubus Tamás tudott válaszolni a meccs utolsó percében.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Kaposvár 2-1-re nyert a Paks otthonában az OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati játéknapján, s ezzel megszakította a hazaiak ötmeccses veretlenségi sorozatát.
Unalmas, eseménytelen negyvenöt percet produkáltak a csapatok az első félidőben. A Paks a hajrában kihasznált egy védelmi megingást, és Lázok János fejesével vezetéshez jutott. A szünet után aztán gyorsan fordított a Kaposvár: előbb Oláh volt eredményes büntetőből, majd Balázs Benjámin szerzett okos gólt. Nem sokkal később a Paks egyenlíthetett volna, de Vayer Gábor kihagyta a tizenegyest. A végén a hazaiak mindent elkövettek az egyenlítésért, de a Kaposvár állta a rohamokat és megérdemelten szerezte meg a három pontot a rendkívül tompán játszó hazaiakkal szemben.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Reménykednek az egri szurkolók, hiszen még a felénél sem tart az OTP Bank Liga küzdelemsorozata, de kedvenceik egyre rosszabb helyzetben vannak. A 14. fordulóban például a Honvédtól kaptak ki, az Illovszky Stadionban.
Az Eger kezdte jobban a meccset, a félidő derekán vezetést is szerzett. A játék képét és az eredményt is megváltoztatta, amikor Knakal szabálytalansága után a Honvéd tizenegyeshez jutott és emberelőnybe került. A folytatásban nagy mezőnyfölényben futballoztak a fővárosiak, és már a második félidő elején vezetést szereztek, majd a hajrá elején megduplázták előnyüket, ezzel végleg eldöntötték a három pont sorsát. A fővárosiak öt bajnoki találkozóból álló nyeretlenségi sorozatukat szakították meg.
Az Eger 3-1-re kikapott a Honvédtól az Illovszky Stadionban, a 14. fordulóban.
A Kaposvár 2-1-re nyert Pakson az OTP Bank Liga 14. fordulójában.
Megtört a jég Szombathelyen: a Haladás 2-0-ra nyert az Újpest ellen a 14. fordulóban.
Képtelen nyerni a Mezőkövesd és képtelen kikapni a Puskás Akadémia az NB II-ben.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Megszerezte első győzelmét az OTP Bank Liga idei szezonjában a Siófok, miután hazai pályán 1-0-ra nyert a Pápa ellen a 14. forduló pénteki játéknapján.
Az eddig győzelem nélkül álló siófokiaknak a legutóbbi szezonban szerencsét hozott a Pápa elleni mérkőzés, akkor ugyanis tíz nyeretlen meccs után arattak újra sikert. Ezúttal már 13-nál jártak, s bíztak abban, hogy újra megtörténik, ami az előző szezonban. A hazaiak ennek megfelelően villámrajtot vettek, a nyolcadik percben Nyári Tibor szabadrúgásával már meg is szerezték a vezetést, s csak Szűcs Lajoson múlt, hogy a Pápa egygólos hátránnyal vonult a szünetre, a kapus ugyanis kétszer is bravúrral mentette meg csapatát a góltól.
A fordulás után sem változott a helyzet, a siófokiak irányították a játékot, ám újabb gól már nem született, s ez elsősorban Szűcsnek volt köszönhető. A találkozó jól illett a két csapat eddigi összecsapásainak történetébe, az élvonalban ugyanis még soha nem játszott egymással döntetlent a két gárda.
Az Espanyol az Osasunát, a Paks a Kaposvárt verheti el...
2012. 11. 10. 06:10
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A házigazda Diósgyőr a hajrában egy büntetőből szerzett góllal mentette döntetlenre a Pécs elleni találkozót az OTP Bank Liga 14. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Az első félidőben kevés szép jelenetet láthattak a szurkolók, a kapuk szinte egyáltalán nem kerültek veszélybe, igaz, a lefújás előtt Bajzát Péter nagy helyzetet hagyott kihasználatlanul. A szünet után nem kis meglepetésre a pécsiek léptek fel támadólag, átvették az irányítást, és több ügyes támadást vezettek. Jutalmuk a vezető gól volt, amelyet követően a DVTK heves rohamozásba kezdett. Ehhez az is kellett, hogy az egyik hátvéd helyére támadó érkezzen, mégpedig Rudolf Gergely személyében, aki Magyarországra való visszatérése óta először lépett pályára az élvonalban. A rohamoknak meglett az eredménye, igaz, a hazaiaknak egy tizenegyesre volt szükségük a gólszerzéshez. A látottak alapján igazságos eredmény született.
Megszerezte szezonbeli első győzelmét a Siófok az OTP Bank Liga 14. fordulójában.
A Diósgyőr otthonában szerzett egy pontot a Pécs az OTP Bank Liga 14. fordulójában.
Az FTC II 2-1-re győzött az Újpest FC B otthonában az NB II 13. fordulójában.
- 07:08 Magyar Péter szerint az a Gulyás Gergely aggódik az Alaptörvényért, aki Szájer Józseffel „viccet csinált az alkotmányozásból”
- 06:59 Százezer ember bestiális meggyilkolása kísért máig a lengyel-ukrán kapcsolatokban
- 06:50 Időjárás vasárnap: zápor, zivatar sem kizárható
- 06:32 Orbán Viktor: #StopÖnkény
- 06:14 Vihar miatt evakuálni kellett egy tömegrendezvényt Washington belvárosában
- 05:58 Egy éve ilyenkor: így néz ki a néhai állampárt lepusztult balatoni üdülője és Kádár János villája
- 05:45 Kvíz: Mutatjuk a képkockát, mondd meg, melyik Hugh Grant-filmből van!
- 03:35 Paraguay még a tizenegyespontot is megpróbálta szétrúgni, Marokkó folytatja nagy menetelését – ez történt a foci-vb legutóbbi játéknapján
- 02:55 Mbappé: Azt hitték, szmokingban jövünk a meccsre, de mi is tudunk szarházi módon játszani
- 23:47 Szédületes második negyeddel verte a szerbeket a férfi pólóválogatott
- 22:50 Paraguay mindent bevetett, de a franciák legyűrték egy Mbappé-büntetővel
- 21:58 Harry herceg gyerekei mégsem utaznak Londonba
- 21:44 Magyar Péter a Kutyapárt videóját tette közzé Áder János luxusvillájáról
- 21:03 Török Gábor: Ha a Fidesz korlátozná, vagy felfüggesztené a parlamenti munkát, azzal véget vethetne Magyar Péter látványos parlamenti szerepléseinek
- 07:00 450 ezer forintos bírság járhat egy kutyaharapásért
- 21:03 Török Gábor: Ha a Fidesz korlátozná, vagy felfüggesztené a parlamenti munkát, azzal véget vethetne Magyar Péter látványos parlamenti szerepléseinek
- 16:11 Magyar Péter benyújtotta az új alkotmánymódosítást, elküldik Sulyok Tamást – íme a legfőbb pontok
- 19:36 Ötöslottó: ezek a július 4-i nyerőszámok
- 20:06 „Serdülőkorban már látni lehet a borderline személyiségzavarra utaló tüneteket”
- 18:16 Vitézy Dávid sokkoló adatai: 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak az elmúlt években
- 14:47 „Elnézést kérek Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt” – Bodacz Balázs reagált Pikó András kritikájára
- 19:31 "Nem teszi jóvá a 13 évvel ezelőtt történteket"- reagált Pikó András arra, hogy Bodacz Balázs elnézést kért
- 18:55 Verebes Istvánnak nem tetszik Magyar Péter stílusa
- 20:04 Arnold Schwarzenegger szenvedélyesen szereti a sakkot, játszott is egy partit Polgár Judittal
- 21:44 Magyar Péter a Kutyapárt videóját tette közzé Áder János luxusvillájáról