Elmondása szerint nem szándékosan okozott sérülést Souleymane Tandia.
„Egy újabb korszak lezárul!” Csak fél évig tartott a szombathelyi középpályás Balaton-parti kalandja.
Ami nyáron nem sikerült, most összejöhet: Eszlátyi István bemutatkozhat az élvonalban!
Kedden, szerdán és pénteken is rendeznek mérkőzéseket a Ligakupa hatodik csoportkörében.
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője pozitív fejleménynek tartja, hogy együttese hátrányból tudott felállni a Pécs ellen.
Új tippmesterrel erősödött csapatunk: Spades rutinos, öreg róka a szakmában. Ma a BL-re koncentráltunk, négy meccset veséztünk ki...
2012. 12. 04. 07:51
A Rába ETO győzött, a riválisok botlottak a teremlabdarúgó NB I 13. fordulójában.
A Budapest Honvédnál bejelentették két epizodista légiós, Bjelkanovics és Vidovics távozását.
A szombathelyi vezetőedző úgy határozott, hogy a csatár az első kerettel kezdheti a felkészülést.
Vezetőedzők és játékosok véleménye a Debrecen–Létavértes „házi” Magyar Kupa-negyeddöntőről.
Eppel Márton meghálálta, hogy kezdő: két meccsen három gólt szerzett.
A csatár nem véletlenül maradt ki a keretből a Honvéd elleni, szombati bajnoki meccsen...
Verpecz István örül a győzelemnek, de zavarja a Kaposvár ellen kapott szabadrúgásgól.
A sportvezetők egyik alapvető feladata lenne a labdarúgók, edzők kommunikációjának segítése.
A bajnoki szünetben is a listavezető Békéscsaba jobbításán dolgozik Dajka László vezetőedző.
2012. 12. 03. 11:39
A Rába ETO elléphet riválisaitól a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 13. fordulójában.
A Pécs 3-2-re kikapott a Ferencváros otthonában az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
Az andalúz együttes igencsak szeszélyesen teljesít. Ma melyik arcát mutatja? A svájci második vonalban gólvadászatot tartottunk...
2012. 12. 03. 07:49
A DVSC a saját tartalékcsapatával, a Létavértessel játszik a Magyar Kupa negyeddöntőjében!
Csirszki Martin a mentőautóban hagyta el a diósgyőri stadiont szombat este...
A Ferencváros hazai pályán 3-2-re győzött a Pécs ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
Az Újpest 1-1-es döntetlent ért el a Videoton vendégeként az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
A Videoton hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Újpesttel az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
A Kozármisleny SE a harmadik helyen áll az NB II Nyugati-csoportjának tabelláján.
2012. 12. 02. 16:27
- 03:59 Minősíthetetlen és elfogadhatatlan – kiakadt a Milan edzője a Fradi elleni vereség után
- 03:33 Nemcsak Milánó és Magyarország, egész Európa hallotta a Fradi szurkolóit
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 05:05 Vasban található az ország leghosszabb nevű települése, Erdélyben pedig az abszolút győztes
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 14:27 Zacher Gábor: Nagyon megharagudtam Orbán Viktorra a testképe miatt
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 13:44 Orbán Merkely lemondásáról: Bízunk benne, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 15:52 Ügynökakták: a Mi Hazánk szerint történelmi esélyt szalasztott el a Tisza-kormány