Hétfőn reggel találkoztak a Diósgyőr játékosai, hogy hozzákezdjenek a 2013-as esztendő feladataihoz.
Varga József leginkább Németországban, vagy Angliában légióskodna.
A magyar válogatott szakmai stábja a válogatott keretnél számításba vett játékosokról érdeklődött a Ferencvárosnál, és hasznos tapasztalatokat szerzett.
Ahogy sejteni lehetett, a Videoton felbontotta a vezetőedző szerződését.
A korábbi Bundesliga-profi a harmadosztályban folytatja a játékot, és a Fradihoz is visszatér.
Az 52-szeres magyar válogatott játékos eddig 51 bajnoki meccsen négy gólt szerzett a német VfB Stuttgart színeiben.
Angyalföldön is elkezdték; öt játékost kölcsönad a Vasas, egy magyar és több légiós is érkezhet.
A szintén portugál Sergio Conceicao lehet a Videoton edzője, ha Paulo Sousa az USA-ba költözik.
Információink szerint hónapok óta Dubaiban pihen a bundaügy koronatanúja, Horváth Gábor! Frissítve
A rutinos középpályás szerdán csatlakozik régi-új együtteséhez, amely megkezdte a felkészülést.
Két kolumbiai játékossal erősít a tavaszi szezonra az NB II-es csapat, de várhatók további változások is.
Sopronban várja a folytatást Supka Attila, aki hosszú huzavona után távozott Pécsről.
A Swietelsky-Haladás teremlabdarúgói hazai pályán győzelemre készülnek a Gödöllői Bikák ellen.
Szécsi Barna bizonyítaná, hogy nem csak a véletlen műve volt a szeptemberi, győri győzelmük.
A Rayo a Getafét látja vendégül, az Everton az FA-kupában játszik meccset...
2013. 01. 07. 06:15
Máté Jánost kölcsönadták Siófokra, Menyhárt Attilával közös megegyezéssel végleg szakítottak.
Mi bűnös módon a sokak szerint esélytelennek tartott Iniestát favorizáljuk.
Nem csak a pályáról, a munkahelyéről is hiányzott súlyos sérülése után Szalai Botond.
Az, hogy ezúttal mennyit kell kihagynia, a vasárnapi orvosi vizsgálatok után dőlhet el.
Azt érdeklődők ezúttal is zsúfolásig megtöltötték a salgótarjáni Városi Sportcsarnok lelátóit.
Amerikából származó, félhivatalos hírek szerint New Yorkba szerződik a Videoton edzője.
A Nápoly-Roma és a Fiorentina-Pescara meccset veséztük ki...
2013. 01. 06. 08:59
A Márton Gábort segítő Takács Lajossal immár ötfősre bővült a PMFC szakmai stábjának létszáma.
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 17:38 A mesterséges intelligencia megregulázását tervezik a demokraták
- 17:14 Megmérte a Medián, hogy mik voltak az elmúlt hetek legfontosabb témái
- 17:11 Napokig tartó betegség után ezüstérmes a magyar úszó az ifjúsági olimpián
- 17:09 Teljes médiapiaci vizsgálatot indít az NMHH
- 16:56 Botrány karácsonyra: AI-videóval és megrendezett werkfilmmel vádolják a luxusmárkát
- 16:40 Őrizetbe vették Meghan Markle édesapját
- 16:38 „Arra gondoltam, nem törhetem össze az álmait” – Kropkó Jázmin az érte szorító kisfiúért is futott, ezüstérem lett a vége az ifjúsági olimpián
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 05:57 Ezermilliárdos vagyonkimentést előznének meg Ruff Bálinték – villámtörvénnyel csaptak oda a magántőkealapoknak
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 08:28 Örömmámor Milánóban – képekben a Fradi világraszóló diadala
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 06:35 Pócs János reagált a parlamenti kitiltására