SPORT
Személyi változások: két új, és egy régi-új edző Felcsúton folytatja; Vincze István két év után visszatér a Puskás Akadémiára.
A balul sikerült belga kitérő után elhagyná az Újpest csapatát Egerszegi Tamás.
A fiatal támadó középpályás az előző szezonban az NB II-es bajnokcsapat, a Puskás Akadémia FC alapembere volt. Három plusz egyéves szerződést írt alá Székesfehérváron.
Egyelőre Simon Attila sem tudja, hogy Pécsen vagy Pakson szerepel a következő idényben.
A Szeged 2011 csapatának jövőjével kapcsolatban két nevet már bedobott a hazai média: az egyik az NB I-ből kiesett Siófok védője, az egykori válogatott Tímár Krisztián, a másik pedig az Eger irányító középpályása, Farkas Ádám.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán új rovatot indított, amelynek címe: A nap híre. Ebben minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja.
Íme, a csütörtöki nap híre, miszerint a Videoton ajánlatot tett a Haladásnak az utánpótlás-válogatott támadó, Radó András játékjogának megvásárlására:
A Haladás fiatal játékosa már két évvel ezelőtt, a kezdeti időszakban is szerephez jutott, s bontogatta szárnyait, hiszen akkor mutatkozott be a felnőttek között. A következő évben még voltak hullámvölgyei, de akkoriban már befutott. Sokat játszott, de igazán az elmúlt szezonban volt képes kiemelkedő teljesítményre.
Érdekes, hogy miért beszélnek valakiről tehetségként ebben az életkorban... Külföldön ez nem így van, ott egy ilyen kvalitású, 19-20 éves futballista stabilan játszik a legjobbak között, és nem tehetségként emlegetik.
Fizikálisan még fejlődhet, nem véletlenül szeretné ő is és a menedzsere is, hogy minél jelentősebb klubban, komolyabb célokért küzdhessen. Mint technikailag, mind mentálisan és gyorsaságban a magyar átlag fölé nő. Van benne alázat, ez hozta azt is, hogy az U21-válogatott kirobbanthatatlan tagja, és ott is gólokat lő. Kiemelném még a szerénységét és az alázatát. Az ő példája is mutatja, hogy a magyar nép alapvetően tehetséges, a labdarúgásban is, csak 17-18 éves kor környékén elrontják őket. Nos, szerencsére ő nem ezek közé tartozik.
Székesfehérváron nemzetközi célokért küzdenek, jó menedzsment áll a csapat mögött, és tetszik az új edző jó mentalitása és habitusa is. Radó András korábbi csapattársa, Kovács István már Paulo Sousa idejében is játszott, de a José Gomes-féle Videoton, és a korábbi csapat teljesen más, zongorázni lehet a különbséget. Radónak semmiképp nem ártana, ha odakerülne, csak ne a pénz játssza a főszerepet! Ne az legyen a legfontosabb, hogy az egyik klub helyzete ezáltal rendeződik anyagilag, a másik pedig majd keres rajta, ha továbbadja külföldre. Ne a pénzt lássák benne, hanem egy fiatal játékos fejlődését. Ne azért akarják eladni, mert most van piaci ára, hanem a fejlődése, a játéklehetősége legyen az elsőrangú. Ha nem ezt látják, akkor nem ártana, ha még egy évet Szombathelyen játszana. Ugyanazt az utat jósolom neki, mint Kokónak: eleinte szoktatni kell a jelentősebb terheléshez és a gyorsabb, jobb csapathoz, aztán fokozatosan kaphat egyre több és több lehetőséget. Azt üzenem neki: emeld fel a fejedet, és gyerünk a sikerek felé
Csiszár Jenő szavaival élve: számomra Radó András a nap királya! És a nap tahójára is tudnák pár embert mondani...
NB I-es csapatok mellett török és arab kérői is vannak az Újpestről távozó védőnek.
A házigazda Brazília sorozatban harmadszor nyerhet.
Az ír és a finn második vonalban is túráznak az élcsapatok...
2013. 06. 14. 07:08
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete június 29-én tartja az idei díjátadó gáláját, ahol ünnepélyes keretek között megjutalmazzák az elmúlt bajnoki idény legjobbjait.
A Mercedes-Benz két kecskeméti sportakadémiát szponzorál.
2013. 06. 13. 20:40
Tizenkét főből álló profi játékvezetői stábot állítottak össze a szövetség csütörtöki ülésén.
Cél a fiatalítás; két évre kötelezte el magát a győri klub élére a korábbi NB I-es vezetőedző.
A Haladás vezetősége ezt az összeget határozta meg a Videoton számára tárgyalási alapnak.
Az MTK fiatal támadója kölcsönbe kerülhet az újonchoz.
2013. 06. 13. 16:23
Vörösbaranyi József menedzserrel beszélgettünk.
Az NB II gólkirálya lett Urbin Péter, aki már öt-hat fordulóval a bajnokság vége előtt elérte a 17 találatot.
2013. 06. 13. 15:52
A válogatott újonca továbbra is Lengyelországban játszana, majd a Bundesligában folytatná.
2013. 06. 13. 15:34
Vass László várja az újabb kihívást, mert a bennmaradás ellenére távoznia kellett Ajkáról.
Újabb egy évvel meghosszabbították a vezetőedző szerződését.
A FIFA újabb vizsgálatától tart a Román Labdarúgó Szövetség.
Horti Gábor, a Sportklub népszerű kommentátora adott tippeket az elkövetkezendő napokra. Célkeresztben a Konföderációs Kupa!
2013. 06. 13. 14:00
Az egykori válogatott védő nyert magyar bajnokságot, és rúgott gólt a Bayern Münchennek is.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán új rovatot indított, amelynek címe: A nap híre. Ebben minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt hírét kommentálja.
Íme, a szerdai nap híre, miszerint a Videoton egykori edzője, Paulo Sousa lett az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv vezetőedzője.
– Mindenki elégedett volt vele, Fehérváron élete végéig szóló szerződést akartak vele kötni. Bár a magyar futballtársadalom véleménye elég megosztott volt, a mérleg egyik serpenyőjében az Európa Liga-főtáblára jutás, a másikban pedig a góltalan, színtelen, szagtalan játék volt. Amikor távozott, nem erről szóltak a hírek, hanem New Yorkról, aztán fél évnek kellett eltelnie, hogy csapatot találjon. De nem értem, hogy akkor miért sietett? Lesz munkája bőven, hiszen egy olyan együttest vett át, amely 13 pontos előnnyel nyerte meg hazája bajnokságát. Szerintem Magyarországon nem tudott akkorát alkotni, kíváncsian várom, hogy egy topcsapattal oda tud-e kerülni a Bajnokok Ligája, vagy az Európa Liga főtáblájára – kommentálta a hírt Sport Zoltán.
- 17:23 Senki sem segített a női kosárlabda-válogatottnak, csak győzelemmel juthat ki a vébére
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 17:18 Körözést adtak ki a Meduza orosz lap főszerkesztője ellen
- 17:11 Jászberényi Sándor: Hasít a demokráciaexport
- 16:42 Az iráni háború miatt távozott az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője
- 16:28 Ittas vezetésen kapták Tamási fideszes alpolgármesterét
- 16:27 „Meg fognak őrülni, ha ebben megyek Fradi meccsre” – Gáspár Győző lenyúlta ifj. Schóbert Norbert dzsekijét A Nagy Duett ötödik adása után
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
- 16:09 Visszaesett az EU-ban a frissen benyújtott menedékkérelmek száma
- 16:03 Ezért neveztek el plüssmackót az amerikai elnökről
- 15:53 Málta felé sodródik a kiégett, legénység nélküli orosz tartályhajó
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 15:45 Ismét megpróbálják megsemmisíttetni a koreai cég akkufeldolgozójának engedélyét Nógrádban
- 15:37 Miló Viki haragszik Kasza Tibire: el is árulta, miért
- 15:12 Törvényt sértett a győri fideszes képviselőjelölt a helyi választási bizottság szerint, mert gyerekek jelenlétében kampányolt
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?