SPORT
Az átigazolási határidő lejárta előtt a Bp. Honvéd két játékossal is megerősítette keretét.
A debreceni Kulcsár Tamás reméli, hogy hamarosan a hátáról is bepattan a kapuba a labda.
Móron készül a magyar futsal válogatott, immár a spanyol szövetségi kapitány irányításával.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja.
Íme, a keddi nap híre, miszerint Szalai Ádám két góljával oroszlánrészt vállalt abban, hogy a német Schalke 3-2-re győzött, és bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára a görög PAOK ellenében:
Óriási tétje volt a meccsnek mindkét csapat számára. A Schlake esetében ezt kiélezték arra, hogy húszmillió euró a tét, mert a továbbjutás elmaradása esetén ennyitől estek volna el. Ez az összes még egy ilyen kaliberű klubnál sem elenyésző.
A németeket négy-kettő-három-egyes, tehát egycsatáros felállásában Szalai volt a csúcsék. Az első félidőben eléggé szenvedett, mert kevés alkalommal tudták megtalálni, de harcolt, és lekötötte a két belsővédőt. Emlékezetes megmozdulásai nem voltak, nem is lehettek, mert a támadó harmadban nem megfelelően fejezték be akcióikat a németek.
Aztán jött az első félidő vége, és Szalai szinte a semmiből rúgott gólt. Vérbeli támadóként érkezett, ebben ő a király, erre lenne szükség a válogatottban is.
A második felvonásban veszélyes volt a PAOK, amely nagyon bekezdett, és egyenlített is. Az emberhátrány miatt veszélybe került a Schalke továbbjutása. Kiemelném, hogy amikor tíz emberrel játszottak, Szalai védőmunkája nagyon hasznos volt. A legvégén nagyon meleg perceket éltek át, de újabb góljával eldöntötte a továbbjutás sorsát.
Nagyon fontos, hogy a keze gyógyuljon meg, de nem tudom elképzelni, hogy ne játsszon a válogatottban. A román meccs előtt nagyon sokat számít, hogy az első számú csatárunk ilyen kiválóan teljesített egy komoly nemzetközi tétmérkőzésen. A Schalke összességében nem futballozott rosszul, de a kapu előtt csak ő volt veszélyes.
Nagy fájdalmakat legyűrve lett hős Szalonikiben; lehet, hogy ki kell hagynia a román meccset.
Az AC Milan egy évre kölcsönadta a középpályást Franciaországba, a Chateauroux csapatának.
2013. 08. 28. 08:32
Barczi Dávid reméli, a Pápa elleni győzelem egy jó sorozat kezdetét jelenti a Diósgyőr számára.
Ma BL-üzemmódra váltunk. A Pacosnak nem terem babér Szentpéterváron, a Celtic Parkban gólözönnel számolunk...
2013. 08. 28. 07:45
A görög PAOK elleni visszavágón kétszer volt eredményes a magyar válogatott támadó. Videókkal
A 23 éves védekező középpályás, Aníbal Cesis Godoyt három évre írt alá a kispestiekhez.
Négy NB II-es búcsúzója biztosan lesz a Magyar Kupa második fordulójának, szerdán.
Az U20-válogatott felkészülési mérkőzésen 4-2-re győzött a Vasas FC ellen.
A Debrecen, a Győr, a Videoton, a Honvéd és a Nyíregyháza szurkolói voltak az elkövetők.
A Diósgyőr ellen nagyot hibázó Nagy Tamást inkább megnyugtatták pápai csapattársai.
Ahogy várható volt, a védő elhagyta a Videotont.
Jó hír: évek óta nem volt ennyi magyar a pályán.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Együttest alapított a Barcelona két sztárja, Dani Alves és Neymar. Az első koncertnek a Málaga stadionja – egész pontosan kispadja – adott helyet a legutóbbi spanyol fordulóban. Arról nincs információ, hogy mekkora sikert aratott a banda, így azt sem tudjuk, hogy lesz-e folytatás.
2013. 08. 27. 16:57
Debreceni András a DVTK-ban folytatja pályafutását.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Elképesztő öngólt rúgott az ecuadori Barcelona SC játékosa, José Luis Perlaza. A védő megpróbálta hazaadni a labdát, de a kapu felé nyesett lövésével már nem tudott mit kezdeni a meglepett kapus…
…aztán, hogy tetézze a bajt, alig egy percre rá, kis is állíttatta magát.
2013. 08. 27. 16:38
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Okos gólt szerzett Orlando Da Costa, a román Concordaia játékosa. A támadó beadás helyett az elég rosszul helyezkedő kapus mellett tekert a hálóba.
2013. 08. 27. 16:25
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Érdekes reklámot tett közzé a Quatar Airways. A Barcelona játékosait a legkülönfélébb helyzetekben, munkakörökben csodálhatjuk meg, és Puyolnak is jutott szerep, ő egy virágcserepet fejel szét.
2013. 08. 27. 16:16
Az újpesti csapatkapitány, Vermes Krisztián a közelmúltban épült fel, de most ismét kidőlt a sorból. Frissítve
Kovács Zoltán 26 éves volt, a Honvédban nevelkedett.
Ladányi Tibor szerint a játékukkal és a küzdeni akarásukkal semmi probléma nincs.
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 14:22 Politico: Generációs törésvonal dönthet a magyar választáson
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély