SPORT
A Honvéd az utolsó másodpercekben mentette 1-1-es döntetlenre a Kecskemét elleni meccset.
Conte továbbra is jobbszélsővel erősítené meg csapatát.
2013. 11. 29. 17:31
A Dunaújváros 2-1-re nyert Angyalföldön az NB II 16. fordulójának nyitómérkőzésén.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az évszázad mérkőzésének, a 6-3-as magyar sikerrel zárult londoni angol-magyar összecsapásnak a hatvanéves évfordulója alkalmából márványtáblát avattak a Grosics Gyuláról, az Aranycsapat kapusáról elnevezett újbudai sport általános iskolában - írja az mti.
A pénteki ünnepségen - melyen egészségi állapota miatt Grosics nem vett részt - Simicskó István sportért felelős államtitkár többek között kiemelte, hogy az Aranycsapat teljesítménye és sikere a magyarok nemzeti büszkeségét növelte. Hozzátette: most is a sikeres magyar labdarúgás a cél, s ehhez hitet és erőt lehet meríteni az Aranycsapat teljesítményéből. A márványtáblát az iskola első emeletén helyezték el a falon.
Kis Mihály, az intézmény igazgatója a gyerekeknek elmondta, hogy Grosics Gyula ugyan nem tudott eljönni az ünnepségre, de azt üzeni nekik, ne felejtsék el soha, melyik iskolában tanultak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy februárban a Fekete Párducnak is nevezett legendás kapus 88. születésnapját már együtt ünnepelhetik az iskolában.
Bryce Brites 20 hónaposan lett igazolt labdarúgó.
Sergio Ramos Florentino Pérez után Carlo Ancelottival is összerúgta a port.
Ryan Giggs az ötödik ikszbe lépve sem áll le.
2013. 11. 29. 15:09
Pénteken ünnepli születésnapját a walesi középpályás, a Manchester United legendája.
A szlovén Safet Jahics augusztus óta nem kapott fizetést, a zalaiak mégis pénzt kérnének érte.
Nem csak a bőrnek, a szemnek is ártalmas a túl sok szolárium. A Milan védője rá is fázott.
2013. 11. 29. 14:18
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Ma ünnepli 40.születésnapját a Manchester United legendája, Ryan Giggs. A walesi varászló trófeát trófeára halmoz, és az alábbi videóból az is kiderül, hogy már 14 évesen is az őrületbe kergette a védőket. Giggs akkor még Ryan Wilsonként a Salford színeiben szenzációs teljesítménnyel vezette győzelemre csapatát a Blackburn Rovers ellen a Granada Schools Cup döntőjében, és őt választották a meccs legjobbjának.
2013. 11. 29. 13:55
Kérdéses a 29 éves támadó jövője a Diósgyőrnél.
Bender orra annyira vérzett, hogy háromszor kellett felsőt cserélnie.
2013. 11. 29. 13:32
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Szinte hazai hangulatot varázsolt a német Eintracht Frankfurt keménymagja a Bordeaux elleni, idegenbeli Európa Liga-mérkőzésen. A hatalmas szurkolásnak meg is lett az eredménye: a német csapat 1-0-ra nyert, így bebiztosította első helyét az F-csoportban.
Francfort, c'est le Brésil by ChezLesGirondins
2013. 11. 29. 13:22
A hét forduló óta nyeretlen Hannover a Frankfurttal mérkőzik; Dzsudzsák és Koman egymás ellen.
A manutdfanatics.hu cikként ajánljuk.
2013. 11. 29. 12:24
A stadion helyett a fogdában töltötték a csütörtök estét.
A Bajnokok Ligája indulása óta még nem volt példa 4 győzelmet elérő csapat búcsújára a csoportban.
2013. 11. 29. 10:55
Állami pénzből kezdték az átépítést Mezőkövesden, állami pénzből is fejezik be.
2013. 11. 29. 10:28
A korábbi bajnokcsapat középpályása, Szabó András jelenleg nem látja a koncepciót Újpesten.
Ma irány Nyugat-Európa! Meg sem állunk Németországig és Franciaországig!
2013. 11. 29. 05:56
„Hagyománytisztelet, barátság, együtt az UTE-ért!”
Az Aramis Győrben játszott 3-3-as döntetlent a teremlabdarúgó NB I 10. fordulójának pótmérkőzésén.
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter