SPORT
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Ezen a héten is három edzőmeccs szerepel a Békéscsaba programjában. Kedden délután az NB III-as Gyula otthonában lépett pályára az Előre, amelyben ezúttal az eddig kevesebb lehetőséghez jutók játszottak.
Sokáig passzív mezőnyjáték zajlott a pályán, mígnem a 21. percben Viczián átadását Pantovics juttatta tíz méterről a gyulaiak kapujába (0-1). Aktívabb maradt az Előre, és egy Pozsár-lövéssel tovább növelte az előnyét: a játékmester bő fél óra után 25 méterről pókhálózta ki a jobb alsó sarkot (0-2). Közvetlenül a szünet előtt válaszoltak a vendéglátók, igaz, ehhez kellett Leucuta is, aki saját kapuja előterében eladta a labdát, Kovács pedig értékesítette a lehetőséget (1-2).
A második játékrész is gyulai találattal indult: egy jobbról kapu elé küldött labdát Dragan bólintott zavartalanul a hálóba (2-2). Újabb tíz perc elteltével Dócza jól eltalált lövésével szemben bizonyult tehetetlennek Póser (3-2). Válaszul a 68. percben Pozsár szögletéből Soós egyenlített fejjel (3-3), de a hazaiak részéről erre is volt újabb válasz: a szemfüles Nagy Gergő a hajrában egy kapu előtti kavarodásból megszerezte csapata győztes találatát (4-3).
Egy külső szemlélő nem tudta volna eldönteni, melyik együttes szerepel magasabb osztályban. A békéscsabai cseresor az első harminc percet leszámítva elmaradt a korábbi edzőmeccseken nyújtott teljesítményétől, a lelkesebb házigazdák rászolgáltak a sikerre, ezzel együtt náluk is van még min javítani a bajnokság rajtjáig hátralévő időben – tudósított a bmsextra.hu.
– Kíváncsi voltam arra, hogy akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, miként alkalmazkodnak? Azt kaptam, amit eddig is tudtam róluk – mondta Komjáti András, a Békéscsaba edzője.
A Békéscsaba csütörtökön a román Ramnicu Valcea ellen játszik, szintén Gyulán, szombaton pedig hazai pályán az Orosházát fogadja.
A bajnokcsapat 1-0-ra kikapott a grúz Sioni Bolnisi elleni, két piros lapot hozó felkészülési mérkőzésen.
Milan Perics a Videoton NB III-as csapatától az anyagi válságban lévő PMFC-hez igazolt.
Pedig a svájci válogatott hemzseg a külföldiektől.
2014. 02. 11. 16:58
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Kedden délidőben újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára az NB II-es Tatabánya, amely a harmadosztály Nyugati-csoportjában listavezető Csákvár együttesét fogadta. A találkozónak illusztris vendége is volt, hiszen a legjobb magyar játékvezető, Kassai Viktor is a helyszínen tekintette meg a meccset.
A télen alaposan megerősödött Tatabányának méltó partnere volt Bognár György együttese, amelynek azonban a kapu előtt elfogyott a tudománya. Hiába dolgoztak ki több kecsegtető helyzetet a vendégek, hiába volt az Újpest utánpótlásából próbajátékra érkezett Herbály Tamás lábában kétszer is a gól, egyszer sem sikerült a kapuba találnia – tudósít a Csákvár honlapja.
Kiegyenlített mezőnyjáték folyt az első 45 percben, a tatabányaiaknál hátul ismét voltak hibák, pontatlanságok, de ezúttal nem kaptak gólt, sőt egy szép támadás után Beszterczei passzából Batizi-Pócsi Balázs volt eredményes (1-0). A második játékrészben felváltva folytak a támadások, az NB II-es csapat főként a jobboldalon volt veszélyes, egy ilyen támadást követően Puskás alakította ki a végeredményt (2-0) – tudósít a Tatabánya honlapja.
A játékvezető volt a főszereplő, de az sem mellékes, hogy az ETO 2-1-re nyert a kínai élvonalbeli Hangzhou Greentown ellen. Képgalériával
2014. 02. 11. 15:55
A brazil támadó csapata egyik edzésén szerzett szemfüles találatot.
Március 5-én rendezik az U21-válogatott skóciai felkészülési mérkőzését, amit eddig titkoltak.
A chilei bajnokin a szurkolók a rendőrökre támadtak.
2014. 02. 11. 15:19
Az NB II második helyezettje egy hetet töltött Antalyában.
A pécsi klubnak már autóbuszra sincs pénze.
A spanyolok az elmúlt években sokszor hangot adtak elégedetlenségüknek.
2014. 02. 11. 14:20
Az FA nem tiltotta el a City középpályását, amiért megrúgta a Norwich csatárát.
Az Arsenal támadója a cipőjére írta üzenetét, hogy harcoljon az életéért!
2014. 02. 11. 12:23
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Újra edzésbe állt az Atletico Mineiro együttese a brazil bajnokság nyári szünete után. A csapat legnagyobb sztárja, Ronaldinho a tőle megszokott módon egy zseniális trükköt mutatott be a gárda első gyakorlásán.
2014. 02. 11. 12:15
A Marosvásárhelyről a DEAC-ba hazatérő Pallai Gábor az ősszel a Barcelona ellen is védhetett.
Olivier Giroud szerint Hugo Lloris elmondta neki, hogy szívesen játszana az Arsenalban!
2014. 02. 11. 11:57
Bori Gábor jövőjéről akkor tárgyalnak és döntenek, amikor a csapat hazatér Törökországból.
Bizarr gólörömöt mutatott be a játékos, a bíró piros lappal díjazta!
Kanta József úgy érzi, ha az MTK elkapja a fonalat, akkor nem a kiesés ellen fog harcolni.
A háza előtt álló autójáról lopták el a kerekeket.
2014. 02. 11. 11:02
Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta Horvátországban a Szolnoki MÁV FC.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Ritkán látható góllal győzte le az olasz negyedosztályú Vigor Lamenzia csapata 1-0-ra a Tuttocuoio 1957 együttesét. A vendégek játékosa el akarta rúgni a hazai középpályás elől a labdát, ám az hamarabb ért oda és belebikázta a védőbe a játékszert, ami a becsúszó védőről érintés nélkül a hazai kapuba pattant.
2014. 02. 11. 10:39
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Ferencváros labdarúgói a beleki edzőtábor 13. napján is folytatták a keresztléc lövő versenyt. A győztes a Fradi téli "igazolása" Thomas Doll lett.
2014. 02. 11. 10:23
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez