SPORT
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Horvátországban edzőtáborozó Gyirmót. Az NB II-es csapat ellenfele a másodosztály második helyén telelő Pomorac Kosterna volt.
A harmadik percben Magasföldi szabadrúgását Sós Márkó fejelte hat méterről az ellenfél kapujába. Három perccel később Beliczky beadását Papp a keresztlécre fejelte. A harmincadik percben Fejes János indította Beliczkyt, aki középen két védő között kilépett, a kifutó kapus mellett elhúzta a labdát, és a hálóba passzolt (0-2). A 42. percben Cseri indította Orosst a jobb oldalon, akinek középre adására Beliczky érkezett középen, és nyolc méterről a kapuba lőtt.
Az ötvenedik percben Cseri cselezett a jobb oldalon, majd Andorkának passzolt középre, akinek a lövése a keresztlécről pattant fölé. A nyolcvanadik percben Cseri ment el a jobb oldalon, beadására Tóth Norbert jókor érkezett, és középről, tíz méterről lőtt a kapuba (0-4) – tudósít a Gyirmót honlapja.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
NK Pomorac Kosterna (horvát) – Gyirmót FC 0-4 (0-3)
Novigrad, Horvátország
Gyirmót 1. félidő: Deli – Balog Z., Graszl, Lázár P., Fejes J. – Magasföldi, Sós M., Cseri T., Papp K. – Beliczky, Oross. 2. félidő: Somogyi Cs. – Hajba, Kardos N., Lázár P., Farkas M. – Madarász M., Erős G., Cseri T., Andorka – Kovács D., Tóth N. Edző: Sisa Tibor
Gólszerzők: Sós M. (3.), Beliczky (30., 42.), Tóth N. (80.)
Tóth Bálint csapata 4-2-re nyert a Balaton partján.
A Bröndby 3-1-re győzött; a liláknak a szünet előtt sikerült szépíteniük, a második félidőben csak helyzetekig jutottak
Garami József csapata 1-1-es döntetlent játszott a szlovák Ruzomberok együttesével.
A Debrecen 3-1-re nyert a románok ellen, és 2-2-t játszott a japánokkal Törökországban.
A székesfehérváriak 5-1-re győztek a kínai csapat ellen. Edzői nyilatkozattal frissítve
2014. 02. 12. 18:17
Pintér Attila szerint sok hibára csak az olyan meccseken derül fény, mint a Finnország elleni.
Gyűjtőcikkünkben a külföldön játszó honfitársaink teljesítményéről számoltunk be. Videó
2014. 02. 12. 17:40
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az anyagi válságban lévő ZTE szerdán a megyei első osztályban listavezető Hévíz csapatát fogadta a műfüves pályán. Lendvai Miklós sok fiatalnak szavazott bizalmat, Darko Pavicsevics ezúttal sem játszott.
Az első félidőben nem látszott a kétosztálynyi különbség. Igaz, gyors góllal vezetést szerzett a házigazda, Kovács László révén. A folytatásban Frizoni megduplázta csapata előnyét, de a lelkes Hévíz többször is veszélyeztette a Zalaegerszeg kapuját, sőt Cs. Horváth révén a félidő vége előtt megérdemelten szépített (2-1).
Lendvai Miklós nem dicsérte meg csapatát a szünetben. A sorcsere után lényegében kapuhoz szögezte vendégét a ZTE, de fölénye csak a félidő közepén érett újabb góllá, Bíró András állította be a 3-1-es végeredményt. Az utolsó 20-25 percben szinte számolatlanul hagyta ki a ziccereket a házigazda, amelyekkel nagyobb is lehetett volna a különbség – írja a klub honlapja.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Úgy tűnik, hogy nem érzi magát teljesen jól az AC Milan csapatában Mario Balotelli. A botrányairól elhíresült olasz focista azok után, hogy a hétvégén a lecserélése után elsírta magát, a milánóiak hétközi gyakorlásásán tulajdonképpen csak lézengett, unottan csinálta a feladatokat, ha egyáltalán végrehajtotta őket! Íme a videó!
2014. 02. 12. 16:55
A Honvéd három játékosa náthás, a csapat mégis 3-2-re győzött a Kecskemét ellen.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Ferencváros NB III-as csapatában kapott helyet az első keretből száműzött Mark Otten és Ullisey Diallo. A hazai fiatalok jól kezdték a mérkőzést, és már az elején megszerezték a vezetést: egy oldalról beérkezett labda Otten elé került, a holland pedig egyből a kapuba lőtt (1-0).
Bár lehetőség mindkét csapat előtt adódott a hátralévő időben, újabb gól nem született. A dunaújvárosiak kicsit lassan, álmosan kezdtek. A továbbiakban adódtak előttük lehetőségek, de ezeket nem tudták eredményesen kihasználni. Az első félidőben Urbán nagy helyzete maradt ki, míg a második játékrészben Jakab lőtt centikkel a kapu mellé – írja a DPASE honlapja.
Felkészülési mérkőzés
Ferencvárosi TC II – Dunaújváros PASE 1-0 (1-0)
Népliget
DPASE: Milinte (Bartus) – Villám (Szauter), Farkas V. (Beleuc), Burucz (Hajdók), Csehi T. (Perovics), Sárközi (Kocsis G.), Petneházi (Galambos) – Thiago (Ato), Urbán G. (Jakab D.), Godslove (Mészáros Á.) – Urbin (Tóth T.). Edző: Dobos Barna
Gólszerző: Otten (5.)
Mejias Varga csapattársa lehet a Middlesbrough együttesénél.
Lapértesülések szerint a rutinos szerb védő kétéves szerződést köt a milánói gárdával.
A megismételt taggyűlésen kiderült: a PMFC tulajdonosa nem adja fel, és nem adja el! Frissítve
Az FTC 1-1-et játszott a szlovák Dunaszerdahely együttesével. Edzői nyilatkozat, videó
A Balmazújváros hazai pályán meglepő, 2-1-es vereséget szenvedett a debreceni fiatalok ellen.
2014. 02. 12. 15:12
Az Allianz 110 millió euróért vásárolta be magát a bajor klubba.
2014. 02. 12. 15:08
A 28 éves csatár szerint egészen másképp alakul a karrierje, ha Heynckest hamarabb nevezik ki.
2014. 02. 12. 14:53
Az Atlétic-drukkerek rosszul viselték a kupabúcsút.
Gyirmóton nem gördítenének akadályt a távozása elé, de szerinte Pécsre nincs értelme visszamenni.
A házigazda Vasas 1-1-es döntetlent játszott a Szigetszentmiklós csapatával.
Folytatódik a holland másodosztályú gólkirály, Jack Tuijp hányattatása a Ferencvárosnál.
A Real Madrid 32 éves kapusáért 20 millió eurót adna ki Rafa Benítez.
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 03:59 Micsoda szezon! Megnősült, bajnok és válogatott lett, most a legjobb játékosnak választották
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez