SPORT
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A németek 36 éves támadója leszögezte: a gólrekordja mellé a világbajnoki címet is akarja.
Miroslav Klose a brazilok felett aratott 7-1-es mérkőzésen meglőtte saját maga 16. vébé gólját, amivel minden idők legsikeresebb játékosa lett. A rutinos gólvágó a brazil Ronaldo tizenöt gólos csúcsát döntötte meg.
– Az egy nagyon érzés pillanata volt számomra, de akik ismernek, jól tudják: most már csak és kizárólag Argentínával foglalkozom - mondta a játékos. Íme Klose csúcsdöntése:
Klose nem elégszik meg az egyéni rekorddal, világbajnok akar lenni.
– Igen, megdöntöttem Ronaldo rekordját, ám ha a finálét elbukjuk, már nem tudok úgy örülni ennek a címnek sem.
Klose a folytatásól is beszélt:
Nem tudom, visszavonulok-e a döntő után, szerencsére remekül érzem magam, úgy érzem, van még bennem tartalék.
Az uruguayi támadó elbúcsúzott a Liverpooltól. 75 millió fontért vásárolták meg.
Új edzője bízik benne, hogy honfitársunk megfelelően illeszkedik a Hoffenheim támadójátékába.
A kupavisszavágót végigjátszó csatár gólt szerzett, és szeretné stabilizálni helyét a Fradiban.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 300 ezer svájci frankra (mintegy 76,5 millió forintra) büntette az argentin sportági szövetséget, mivel több hivatalos sajtótájékoztatón nem vett részt játékos a válogatott képviseletében.
A FIFA fegyelmi bizottsága csütörtökön jelentette be: azzal, hogy a legutóbbi négy sajtótájékoztatón csak Alejandro Sabella szövetségi kapitány képviselte Argentínát, megszegték a brazíliai világbajnokság médiával kapcsolatos előírásait. A szakvezető mellett ugyanis a szabályok szerint legalább egy játékosnak meg kell jelennie a mérkőzések előtti napon tartott hivatalos médiaeseményen.
2014. 07. 11. 12:37
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Németország és Argentína játssza a világbajnokság döntőjét vasárnap. Az a dél-amerikaiakról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy ne kerüljön szóba Lionel Messi neve. A német Benedikt Höwedes szerint a Barcelona kiválóságát csak csapatként tudják megállítani.
Messi a csoportkörben négy gólt szerzett, és ezek mind kulcsfontosságúak voltak. Az egyenes kieséses szakaszban még nem talált be, de így is nagyon fontos láncszeme Alejandro Sabella legénységének.
Höwedes valószínűleg a döntőben is ott lesz a németek kezdőcsapatában, és farkasszemet nézhet Messivel. A Schalke futballistája a torna során végig a védelem bal oldalán szerepelt és valószínűleg Löw ezt már nem is változtatja meg.
– Ez egy közös erőfeszítés lesz. Csak így fog működni – mondta Höwedes, aki eredetileg középhátvéd, mégis a bal szélen kell játszania. – Kicsit furcsa volt ezt az új helyzetet megszoknom, de a csapattársaim sokat segítettek. Számomra teljesen hihetetlen, ami itt történik. Meg akarjuk koronázni a teljesítményünket egy világbajnoki trófeával.
2014. 07. 11. 12:32
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az Egyesült Államok német szövetségi kapitánya, Jürgen Klinsmann szorít honfitársainak a vasárnapi vébé döntőben. „A mi csapatunkat koronázzák meg a fináléban. Megérdemlik" - mondta a Német Labdarúgó Szövetségnek.
#GER ist #aneurerseite! @J_Klinsmann: "Unsere Mannschaft wird sich die WM-Krone aufsetzen! Sie hat es verdient." pic.twitter.com/OEMSLbmbQS— DFB-Team (@DFB_Team) 2014. július 11.
2014. 07. 11. 12:17
Keylor Navas a Levante együttesétől érkezik a német rekordbajnokhoz.
2014. 07. 11. 12:12
A német zászló színei fekete, piros és arany; de akkor miért nem ilyen a válogatott szerelése?
Annak idején emlékezetes párharcot vívtak az UEFA Kupában; szombaton a televízió is közvetít.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Égből pottyant videó látott napvilágot az interneten: a világbajnoki címre és az Aranycipőre pályázó Thomas Müller nem a focipályán, hanem a táncparketten próbál beolvadni – több-kevesebb sikerrel. Fantasztikus nadrág-zokni-cipő kombó Manuel Neuerrel.
Szász Kitti és Rudolf Gergely is tagja a zsűrinek; a győztes képviselheti hazánkat Brazíliában.
Ma pótolják a bolgár Liteksz és a moldovai Veris Kisinyov meccsét az Európa Liga selejtezőjében.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Balotelli saját Instagram oldalán is próbál kitűnni és gyakorta rukkol elő nem mindennapi megosztásokkal. A világbajnokság előtt itt jelentette be, hogy megkérte barátnője kezét, legutóbb pedig egy aligitárbébivel pózolt, majd egy nagyméretű békát is bemutatott rajongóinak.
Csütörtök este még ennél is merészebbet húzott és fegyvert fogott követőire. Íme a kép, a következő aláírással: „Nagy csók az utálóimnak.” A fotót azóta az olasz fenegyerek törölte.
2014. 07. 11. 10:33
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Mick Jagger szerint nem ő tehet arról, hogy a brazil válogatott 7-1-re kikapott a németektől a világbajnokság elődöntőjében.
A Rolling Stones frontemberét azért támadják a brazilok, mert szerintük ő hozott rájuk balszerencsét azzal, hogy a meccsen a Selecaónak szurkolt a helyszínen.
– Az első gólért tudom vállalni a felelősséget, de a többi hatért nem – mondta a rocksztár a Sunnak nyilatkozva. Az énekes Lucas nevű fiával nézte a keddi elődöntőt Belo Horizontéban.
Mick Jagger eddig amelyik csapatnak szurkolt a világbajnokságon, elbukott: az angolokat a Twitteren buzdította Olaszország és Uruguay ellen, ezen kívül pedig olaszországi és portugáliai koncertjén is azt jósolta a helyi közönségnek, hogy tovább fognak jutni.
A brazil drukkerek egyébként úgy próbálták kicselezni az átkot, hogy a negyed- és elődöntőben kartonból kivágott Jagger-figurákat vittek magukkal az éppen aktuális ellenfél mezébe öltöztetve – Kolumbia ellen bejött, a németek ellen nem.
Vegyél részt a Rangadó.hu nyereményjátékán, és utazz el a noszvaji négy csillagos Oxigén Hotelbe! A sorsolást közjegyző előtt tartjuk.
2014. 07. 11. 10:15
Az elefántcsontparti támadó visszatérhet a Stamford Bridge-re, Suárezt szerdán mutatják be Barcelonában. A nap átigazolási hírei egy helyen.
2014. 07. 11. 10:05
Most az angol élvonalbeli Everton látszik biztos befutónak, de West Ham sem adta még fel...
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Gőzerővel készül Németország a vasárnapi világbajnoki döntőre, ahol Joachim Löw fiai az argentinok ellen gyűjtenék be a Nationalelf negyedik vébé trófeáját.
Három nappal a finálé előtt a szövetségi kapitány próbálja teljesen elzárni csapatát a közvélemény és a külvilág elől. Éppen ezért titkos edzéseket tartanak, ahol nem lehetnek kémek, és főként váratlan húzásokkal, illetve meglepő trükkökkel készülnek a döntőre.
Nincsenek nők
Ezidáig Jogi nagylelkű volt csapatával: minden mérkőzés után a játékosok feleségeikkel, barátnőikkel tölthettek az éjszakát. Ennek most vége! A német labdarúgók legközelebb vasárnap láthatják kedveseiket Rióban, ahol remélhetőleg már győztesként ünneplik őket – legalábbis ebben bíznak a németek.
Nincs alkohol
A játékosok eddig egy pohár bort ihattak a hotel bárjában. A Brazília ellen mérkőzés után erről is le kell mondaniuk: zéró alkohol a teljes regeneráció érdekében.
Nincs interjú
Löw úgy döntött, hogy Mülleréknek a döntőre kell koncentrálniuk és nem az interjúkra - ezért nem nyilatkoznak a sajtó munkatársainak.
Két külföldi játékos szerződtetését jelentette be az élvonalban újonc Dunaújváros vezetősége.
2014. 07. 11. 09:46
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A 0-0-ra végződő találkozót követően tizenegyesekkel jutott a világbajnokság döntőjébe Argentína. A vesztes hollandok két tizenegyest is kihagytak – először Ron Vlaar hibázott, majd Wesley Sneijder lövését is védte Sergio Romero.
Előbbi lövésénél érdekes jeleneteket láthatott a publikum: ugyan Romero védett, a kipattanó labda viszont visszagurult a kapuba. Akár gólt is érhetett volna a lövés, de a visszacsorgó labdába úgy tűnik, beleért Vlaar, így bár áthaladt a gólvonalon, érvénytelen lett a találat.
Egy kicsit talán meglökte vállal a labdát Vlaar. Vagy mégsem?
Ha nem ért volna bele a holland, akkor Romero alighanem ugyanígy fogta volna a fejét:
2014. 07. 11. 09:30
Szivics szerint szép játékkal jutott tovább a DVTK; Doll a gólszerzési vágyat hiányolta a Fradiból.
A Fradi 2-1-re győzött a Sliema Wanderers ellen az Európa Liga selejtezőjében, és továbbjutott.
- 10:36 Orbán Anita Prágában: Zéró toleranciát hirdetünk a korrupció ellen, augusztus végéig rendezni kell az uniós pénzek ügyét
- 10:35 Az egész stadion egy emberként zokogott a történelmi kupagyőzelem után
- 10:17 Megtöri a csendet Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet
- 10:03 Tarr Zoltán a 24.hu-nak: Nem szeretnénk, hogy bárki is elsétáljon a szürke ködben
- 10:02 Vitézy Dávid elment abba a bécsi utcába, ahol Lázár János egykor a rettegős videóját forgatta
- 09:57 Szerte Szerbiában leállt a vasút
- 09:39 Illegális dohánygyárra bukkant a NAV Fejér megyében, nemzetközi csempészhálózat állt mögötte
- 09:31 14 kilométeres a dugó az M1-esen
- 09:26 Szeméttelepre látogat a pápa
- 09:21 Hétfői szünnap: mit ünneplünk pünkösdkor?
- 08:59 24/7: Csitt-csatt, csitt-csatt, kötöget a bálna, még nem tudja, milyen rossz hír várja
- 08:43 Nemes Jeles László: Végre megint lesz egy szakmai világ, ahol nem a bohóckodással és pénzlopással foglalkoznak
- 08:38 Felrobbant egy szénbánya Kínában, több mint nyolcvanan meghaltak
- 08:34 Forma-1: Kanadában is a Mercedes volt az úr, Russellé a pole a sprintfutamon
- 08:01 Aldisok panaszkodnak, hogy a januári béremelés ellenére kevesebbet keresnek
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 07:46 Kiderült, kik fizették eddig vissza az NKA-támogatásokat, Kis Grófo is köztük van
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 05:30 Ilyen volt Budapest 75 éve – újabb kvíz, újabb fővárosi terek régi képeken
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta