SPORT
A Videoton ellen parádézó Dibusz Dénes reméli, tavaszra a Fradi „többi része” is összekapja magát.
Nincs maradása az olasz másodosztályú Avellino csapatánál a magyar kölcsön-középpályásnak.
Az MLSZ elnöke szerint az ő presztízse szenvedte meg leginkább az előző kapitány menesztését.
Az MU és korábbi klubja is várja a belga bekket.
Két elhalasztott mérkőzést pótolnak délután, majd elkészítik a nyolcaddöntő párosításait.
Neuer, Casillas és Buffon a legjobbak között.
Minimum két mérkőzéstől tiltják el Németországban.
2014. 11. 24. 13:48
A német játékos szomorú, hogy lemaradt a vébé győzelemről, ám újra azon dolgozik, hogy csúcsformába kerüljön.
2014. 11. 24. 13:22
A válogatottban bemutatkozó Forró Gyula a jövőben Nyugat-Európában is kipróbálná magát.
A Pool kapusát nem hatotta meg csapata veresége.
2014. 11. 24. 11:40
Pénzbüntetést kap a Genoa ittasan vezető kapusa.
2014. 11. 24. 11:10
A 1998-as világbajnoki bronzérmes hétfő délután aláírta két és fél évre szóló szerződését.
Idén már nem léphet pályára a Dortmund kulcsembere.
Beteg fiúnak adta mezét a spanyol bekk.
Az MTK–Diósgyőr meccset öröm volt nézni, a Győr–Debrecen nem ütötte meg a rangadó-szintet.
Hétfőn folytathatja nyerő szériáját a Lokomotív, a Serie A-ban pedig gólváltást szimatolunk!
2014. 11. 23. 23:11
A londoni kékek készek bankot robbantani az Everton védőjéért.
Az FC Barcelona vezetőedzője szerint szó nincs arról, hogy Messi távozni.
2014. 11. 23. 21:05
Nem áll túl jól Brendan Rodgers szénája.
2014. 11. 23. 21:04
A fiatal spanyol középpályást szívesen tudná a soraiban a Bayern München.
2014. 11. 23. 20:39
A Videoton után a Győri ETO ellen is rangadót nyert a Debrecen, amely már az ötödik helyen áll.
A Kolozsvárról távozó vezetőedző két és fél éves szerződést kötött az ETO csapatával.
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Videoton otthonában az élvonal 15. fordulójában.
Cáfolta a Sami Khedira átigazolása körüli pletykákat a Real Madrid vezetőedzője.
2014. 11. 23. 18:09
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján: a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 14:51 Tavaly 35 milliárdnyi közpénzt utalt a kormány Erdélybe, részben az RMDSZ közelébe
- 14:34 A lázadás után mégsem épül Pilisjászfalun akkufeldolgozó
- 14:05 Egy darabig úgy tűnt, Hunyadi virtusa megmenti Európát
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 12:29 Magyar Péter: A Fidesz a hulladékmaffia mellé állt
- 12:22 Furcsán rajtolt a MotoGP szezonja: a versenybírók mondták meg, ki nyerjen
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 12:00 Gordon Ramsay csináltatott magáról egy majdnem hatórás reklámot a Netflixszel
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, 53 halottja van egy iráni lányiskolát ért légicsapásnak
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket