A lengyel Lech Poznan légiósa, Holman Dávid az Európa Liga-selejtezőbeli ellenfelüket dicsérte.
A portugál edző új, négy évre szóló szerződést írt alá a londoni csapatnál.
Nyolc büfé várja a békéscsabai szurkolókat.
Szeretne visszakerülni a válogatottba; a Fradival bajnok lenne, és gólkirályi címre vágyik.
Bocsánatot sem kért, nem Puskás díjra pályázik tettével.
2015. 08. 08. 10:06
A Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) levelet küldött az UEFA-hoz a Lech Poznan ügyében.
A magyar kapus bravúros védéseinek köszönheti a belga Genk, hogy nem kapott ki péntek este.
David Mateos távozott, Batik Bence sérült, de a klubvezetők a poszt megerősítésén dolgoznak.
Pont nélkül áll a Békéscsaba és a Vasas az élvonalban; szombaton egymás ellen javíthatnak.
A Görög Labdarúgó Szövetség elfogadta Sergio Markarián lemondását és már az utód is megvan.
2015. 08. 07. 19:47
Az újpestiek közül Filkor Attila, Litauszki Róbert és Kabát Péter egyelőre nem bevethető.
Egy szerb középcsatár és egy montenegrói középpályás érkezett az újonc angyalföldiekhez.
A lengyel bajnok már kétszer is túlélte az EL-csoportkört, a Videoton egyszer járt a főtáblán.
Nagy Ádám egyre komolyabb szerepet kap az NB I-es felnőtt csapatban.
A brit fogadóirodák a Chelsea végső győzelmére 7/4 arányú, vagyis 1,75-szörös pénzt fizetnének.
2015. 08. 07. 15:48
Úgy tűnik, a zöld-fehérek valóban bombaüzletet kötöttek a franciákkal Somalia ügyében.
A manchesteriek hosszabbítottak Pellegrinivel.
Szolnoki Roland és Bernard Casoni is elmondta a véleményét a Lech Poznan elleni párharcról.
Újabb fejlemény a békéscsabai legenda és a jelenlegi klubvezetők konfliktusában.
A CSZKA Moszkva vezetőedzője, Leonyid Szluckij lesz az új orosz szövetségi kapitány.
2015. 08. 07. 12:26
Lovrencsics, Kádár és Holman csapata, a lengyel Lech Poznan lesz a fehérváriak ellenfele.
Rafael van der Vaart meggyőzte korábbi csapattársát, hogy az újoncnál folytassa pályafutását.
2015. 08. 07. 11:59
A lejáró szerződésű brazil a francia élvonalbeli Toulouse-ban folytatja a pályafutását.
- 15:16 „Budapestnek egyértelműen van esélye az olimpiára, a legnagyobb hiba az lenne, ha bele sem vágna”
- 15:16 Kínos részletek derültek ki a Századvég közösségimédia-elemzéseiről
- 15:10 „Őszintén fogok tudni állni Isten ítélőszéke előtt” – elítélték a brutálisan kivégzett rockzenész gyilkosait
- 15:00 Lemondása után az ügyészségnek is hátat fordít az előző legfőbb ügyész
- 14:56 Laczkó Zsolt a volt csapata sportigazgatójának, Görög Zita a bulvár sajtónak szólt be
- 14:49 270 milliárdos kamatmentes hitel jön a kkv-knak
- 14:49 Ebből a gyümölcsből egyetlen szem is veszélyes lehet a kutyának
- 14:39 Lemondott a szabályozó hatóság elnöke
- 14:27 A Metallica frontembere szerint a színpadon nincs helye a politizálásnak
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 13:31 Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője
- 13:29 Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét
- 13:14 Még magasabb lett Európa legmagasabb hegye
- 06:15 Kiderült, milyen előzmények után mondott le az energetikai államtitkár
- 09:02 Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
- 09:14 „Hibáztam. Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László egy kiszivárgott levélben
- 08:50 Keresik a debreceni fiatalokat, akik köveket tettek egy vasúti váltóba
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 11:00 Kapitány István: Nem mondtam le, és nem is fogok
- 09:55 Lemondott az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője
- 06:46 Újabb változásokat jelentett be a NAV: minden EU-n kívülről érkező, netes csomagrendelést érint
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 11:18 Tigristámadás: megszólalt az áldozat családja