Gál Mátyás és Murka Benedek egy évig az NB II-es Siófok csapatában szerepel.
A 25 éves brazil csatár visszatérhet Európába.
Hrepka Ádám szerint csupán minimális előnyt jelent majd a Vasasnak a hazai pálya szombaton.
Thiago Motta fizetésemelést is kapott.
Jonny Evans a West Bromwich Albionhoz-hoz igazol.
2015. 08. 29. 10:10
Az MTK vezetőedzője szerint el kell felejteni, hogy ki a hazai és ki a vendégcsapat.
Idén harmadannyi játékperc jut a saját nevelésű játékosoknak, mint a feljutás után.
Két és fél hét van hátra a Románia elleni Európa-bajnoki pótsleejtező első mérkőzéséig.
A fehérváriaknál nincs „Gyurcsó-ügy” – a klub megtartaná, a tárgyalások hamarosan kezdődnek.
A szurkolók mellett az önkormányzat is a csapat mellett állt.
2015. 08. 28. 21:40
Liechtensteinben kezdi a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőt Robert Kilin edző csapata.
Hetedik meccsén hetedik vereségét szenvedte el Csizmadia Csaba osztrák másodosztályú együttese.
2015. 08. 28. 20:25
A sváboknál gólokat érzünk, a Groupamában sima hazait...
2015. 08. 28. 20:12
Kettő plusz egy évre írt alá az angol másodosztályú klubhoz, ahol az élvonalba jutás a cél.
Liverpooli szerződése aláírása előtt nagyon izgatott volt.
Sajtóértesülés szerint visszatér a Megyeri útra a nyáron távozott Nemanja Andrics.
Rangadó vár a berliniekre a Bundesligában; első pontjaira hajt Dzsudzsák együttese.
Három fiatal bennmaradt, illetve Bosnjak Predrag és Bódi Ádám bekerült a válogatottba.
A milánóiak hivatalosan is bejelentették, hogy szerződtették a Genoa alapemberét.
Ciprian Marica kimaradt Anghel Iordanescu szövetségi kapitány névsorából.
2015. 08. 28. 16:20
A Bayern München és az MU is vinné a baszkok játékosát, akit klubja 50 millió euró alatt nem enged.
A Csehországból hazatérő középpályás éppen a derbin debütálhat új csapatában.
Az Újpestről távozó 23 éves bosnyák szélső hároméves szerződést írt alá Székesfehérváron.
A Queens Park Rangers mellett a Fulham, a Hull City és a Derby County is keresi.
2015. 08. 28. 13:00
- 19:50 Parragh László állítja, a kamara csak úgy kapott pályázati forrást, ha leszerződtek Balásyval
- 19:42 Saját meccseit manipulálta, 24 évre eltiltottak egy szerb teniszezőt
- 18:47 Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést
- 18:39 A német rendőrség nyomoz: egy robot fogdosott meg egy 16 éves lányt
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél
- 18:12 Miután Polt leváltotta Fejes Pétert, Varga Zs. András utazott le Veszprémbe „rendet rakni”
- 18:11 Fehér Renátó kapta az idei Margó-díjat
- 17:50 Életveszélyessé vált, ezért lezárják és elbontják a népszerű kilátót
- 17:33 Ruszin-Szendi javaslatára felmentettek egy katonai titkosszolgálati dandártábornokot
- 17:17 Olyan teniszmeccset nyert meg Gálfi Dalma, amilyenre idén még nem volt példa
- 17:14 Mégsem közvetítik élőben a Fort Hood-i tömeggyilkos kivégzését
- 17:10 Forintosítható tanácsok, így add el az autódat
- 17:01 Vége van, Zelenszkij bejelentette, újra támadni kezdik az orosz finomítókat
- 16:41 Budapesten rendezne eltivébét a Magyar Jégkorong Szövetség
- 16:38 Kövesdi Veronika vezeti majd az NMHH-elnök kabinetjét, a két elnökhelyettesről is döntött Polyák Gábor
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 13:40 Szirtes Tamás a 123 milliós fizetéséről: Meg tudom érteni, ha valaki ezen megütközik
- 10:57 Magyar Péter Brüsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 12:28 Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 15:56 200 milliónál is több fizetést kapott tavaly a Semmelweis Egyetem rektora
- 11:21 17 év fegyházat kapott a novajidrányi rém, aki megerőszakolta és árokban hagyta áldozatát
- 11:10 Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében