Vadász Viktorral ma délután közös megegyezéssel szerződését bontott az Újpest - írja a klub honlapja.
Vadászt 2014-ben igazolták Diósgyőrből, és 19 mérkőzésen lépett pályára.
Tőzsér Dániel örül, hogy eldőlt a sorsa, hiszen így ki tud zárni minden külső tényezőt.
A német klub 10 millió euró körüli összeget fizet a Manchester Unitednek a mexikói támadóért.
2015. 08. 31. 19:15
Aaron Hunt a Wolfsburgból a Hamburger SV-hez szerződött - jelentette a klub hivatalos honlapja. A magyar válogatott Stieber Zoltán ezzel komoly konkurenciát kapott...
Augusztus 31-én hivatalossá vált, hogy Kees Luijckx, Marko Pajac és Rémi Maréval távozik a klubtól. A három légiós közös megegyezéssel hagyja el Székesfehérvárt. Luijckx 14, Pajac 11, Maréval 12 hivatalos tétmérkőzésen szerepelt a Videoton FC színeiben – írja a vidi.hu.
Szekeres Adrián, aki az előző szezont Dunaújvárosban töltötte kölcsönben, az elmúlt hónapokban pedig a Vidi II-vel készült, visszakerült az első csapat keretébe.
A válogatott szövetségi kapitánya nem magyarázta meg, miért hagyta ki a keretből Böde Dánielt.
Telkin kívül mindenhol megállították, kérdezgették, és sok sikert kívántak a kapitánynak.
2015. 08. 31. 17:51
Anghel Iordanescu kapitány elárulta, hogy nem egészséges az egyik legjobb játékosuk.
A szerb csatár a tavasszal kölcsönben futballozott már a lila-fehéreknél.
A csakfoci.hu értesülései szerint a Videoton kölcsönadja az Újpestnek Heffler Tibort, a csapat 28 éves jobbhátvédjét. Mint ismert, a Vidi tegnap jelentette be Loic Nego leigazolását, aki ugyanezen a poszton szerepel, így Heffler a több játéklehetőség miatt távozhat.
Heffler tavaly nyáron igazolt Fehérvárra, ahol összesen 17 bajnokin lépett pályára. A védő 226 NB I-es mérkőzésen 16 gólt szerzett, két alkalommal szerepelt a válogatottban.
A Videoton vasárnap Oliveira góljával legyőzte a DVSC-t, a csatár utána nyilatkozott a klub honlapjának.
Az FK Spartak Zlatibor ellen lép pályára a DVSC-TEVA a Nagyerdei Stadionban.
A hétvégén nem rendeznek bajnoki fordulót a válogatott szereplése miatt, ám így sem marad mérkőzés nélkül a DVSC ugyanis szombaton délután fél öttől az FK Spartak Zlatibor ellen játszik edzőmeccset a Nagyerdei Stadionban.
A szabadkai együttes a szerb élvonalban szerepel, ahol jelenleg nyolc fordulót követően a 11. helyen áll, két győzelem, három döntetlen és három vereség a mérlege.
Forrás: www.dvsc.hu
2015. 08. 31. 12:58
Több stadionban Magyarországon elképzelhetetlen tartalmú plakátok jelentek meg a hétvégén.
A Debrecen vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy nem akarattal bántotta meg a szurkolókat.
Anthony Martial orvosira érkezik Manchesterbe; Chicharito a Bayer Leverkusenbe tart.
2015. 08. 31. 12:24
Dzsudzsák Balázs korábbi társa, William Vainqueur a Dinamo Moszkvától szerződik az olaszokhoz.
2015. 08. 31. 11:48
A Hertha BSC vezetőedzője megsértett egy szemüveges riporternőt a vasárnapi vereségük után.
Raúl García 8 millió euróért a Bilbaóba szerződött.
2015. 08. 31. 11:21
Percről-percre az átigazolási időszak utolsó napja.
2015. 08. 31. 11:15
A török éllovas egy évre kölcsönvette a Liverpool szélsőjét, Lazar Markovicsot.
2015. 08. 31. 10:34
A lehetséges riválisok között van a Villarreal, a Middlesbrough, a Schalke és az Ajax is.
Montenegrói nevelőegyesületénél készül, de bízik benne, hogy játszhat még Kecskeméten.
Az Olaszországba szerződő Ivan Perisic helyére Julien Draxler érkezhet a Farkasokhoz.
2015. 08. 31. 10:01
Nem árt csínján bánni a hangzatos jelzővel; 1986 óta majdnem minden fontos meccset elbuktuk.
- 21:56 Az albán elnök a durvuló diáktüntetésről: Választás van, nem forradalom
- 21:26 A nap legfontosabb híre - 2026. 10. 15.
- 21:24 Jelzésértékű döntés született egy 260 lakásos, otthon startos lakóparkról
- 20:53 Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége
- 20:47 Már a kormányváltás előtt bezuhant a Bayer Construct bevétele
- 20:38 Bankszakmai miniszteri biztost nevezett ki Kapitány István
- 20:20 Európa Liga: Ferencváros – Viktoria Plzen 2-0 (élő)
- 20:14 Omar Sy rettegett a rasszista PSG-szurkolóktól
- 19:58 A klub életben tartása a prioritás – krízishelyzetben a Sopron KC kosárcsapata
- 19:54 Súlyos válságba került a fővárosi belgyógyászati ellátás
- 19:50 Parragh László állítja, a kamara csak úgy kapott pályázati forrást, ha leszerződtek Balásyval
- 19:42 Saját meccseit manipulálta, 24 évre eltiltottak egy szerb teniszezőt
- 18:47 Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést
- 18:39 A német rendőrség nyomoz: egy robot fogdosott meg egy 16 éves lányt
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél
- 13:40 Szirtes Tamás a 123 milliós fizetéséről: Meg tudom érteni, ha valaki ezen megütközik
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 10:57 Magyar Péter Brüsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 12:28 Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
- 15:56 200 milliónál is több fizetést kapott tavaly a Semmelweis Egyetem rektora
- 15:50 A Publicus megmérte, mi lenne, ha vasárnap elnökválasztás lenne a Budapesti Ügyvédi Kamarában
- 18:12 Miután Polt leváltotta Fejes Pétert, Varga Zs. András utazott le Veszprémbe „rendet rakni”
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél