Pénteki légiós-körképünkben a külföldön játszó magyarok teljesítményéről számoltunk be.
A Chelsea belga válogatott kapusának térdsérülése súlyosabbnak bizonyult, mint ahogy azt jósolták.
Grúz Tamás jelezte, jól sikerült a szünet alatti felkészülés az angyalföldieknél.
Két férfit két-két év börtönbüntetésre ítélték, négy év próbaidőre felfüggesztve.
Maga volt az elegancia a pályán és a pályán kívül; és az égvilágon mindent megnyert.
Szombaton este a Puskás Akadémia vendégeként folytatja NB I-es szereplését a Szombathelyi Haladás.
- Úgy érzem, hogy mindkét csapat támadólag fog fellépni szombaton, és mindkét csapat győzelemre fog játszani – mondta a Nyugat.hu-nak Mészöly Géza a Haladás edzője. – Éppen ezért nagyon figyelnünk kell a védekezésre is, hogy ugyanolyan hatékonyak legyünk hátul, mint különösen az elmúlt idegenbeli mérkőzéseken. A Puskás Akadémia csapatában nagyon sok egyéniség van, akik mérkőzéseket képesek eldönteni. Sok gyors játékosa van a felcsútiaknak, és nagyon jó erőállapotban vannak. Talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egy hozzánk hasonló csapatról van szó, amely hasonló erényeket csillogtat, mint a Haladás. Lényeges lesz, hogy ki tud ebből az azonos játékból jobban kijönni. Azt várom, hogy ugyanolyan energiát tegyünk bele a meccsbe, és ugyanolyan eredményesek legyünk, mint az elmúlt fordulókban, valamint támadó felfogásban lépjünk pályára.
2015. 09. 11. 14:26
A spanyol kapus 2019-ig írt alá a Manchester Unitednél.
2015. 09. 11. 14:04
A United trénere biztos benne, hogy Ryan Giggs követi őt a kispadon, miközben a játékosok lázadnak a holland edzésmódszerei miatt.
2015. 09. 11. 13:32
László Csaba szerint a DVSC-t gólokkal, saját magukat pedig három ponttal szeretnék meglepni.
2015. 09. 11. 13:00
A német ikon a Bayern Münchenben fejezi be 2018-ban.
2015. 09. 11. 12:05
André Villas-Boas a szezon végén biztosan távozik a szentpétervári csapattól.
2015. 09. 11. 11:56
A portugál sztárnak gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy megszületett a "Legacy".
2015. 09. 11. 10:58
A brazil védő megsérült a válogatottban, nem tud játszani az AC Milan ellen.
2015. 09. 11. 10:58
Fél évszázada látott rajtot produkálhat a Ferencváros az Újpest elleni rangadón.
2015. 09. 11. 10:57
Korábban beszámoltunk róla, hogy sérülten érkezett vissza Madridba a brazil válogatott Danilo, és úgy tűnik a Real kolumbia ásza, James Rodríguez is összeszedett egy kisebb sérülést a nemzeti csapatban.
A 24 éves középpályás Peru ellen combsérülést szenvedett, melyet nem kísért vérömleny, így csak körülbelül tíz nap kényszerpihenő vár rá. A 2014-es világbajnokság gólkirálya tehát az Espanyol elleni bajnokin, valamint a Sahtar Doneck elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sem léphet pályára.
2015. 09. 11. 10:33
Palotai Károly nyolcvan éves.
Szombat este egymásnak feszül az Atlético Madrid és a Barcelona a spanyol bajnokság 3. fordulójában. Az elmúlt hetekben Európát és az egész világot foglalkoztató menekültválság a La Liga csapatait is elkezdte érdekelni.
A szombat esti szuperrangadó két klubja összefogást hirdetett és a bemelegítés során a játékosok egy piros színű egyenpólót viselnek majd, amelyen az Ayuda a los Refugiados és a Help the Refugees, azaz "Segítsd a menekülteket" feliratok szerepelnek - írja a 101greatgoals.com.
Az akció megalkotói azt remélik, hogy ez a kis cselekedet is segít abban, hogy az emberek ráébredjenek arra, hogy a helyzetet nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
A Real Madrid nemrégiben egyébként egy millió eurót adományozott a menekültek megsegítésére.
A Liverpooltól a nyáron távozó klasszis a stábban dolgozott volna, miközben még játszik is.
A válogatott csatár évi 440 ezer dollárt tesz zsebre a Legia Varsóban.
Újraindul a nagyüzem Európában, légiósaink pedig ismét pályára lépnek a hétvégén.
Őszi gólzápor a harmadosztály szombati játéknapján.
Majd beadta a szögletet... Mindezt 93-ban, egy Fradi–Újpesten. Videó.
Egy francia és egy norvég bajnoki került a mai étlapra...
2015. 09. 10. 19:18
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 11:30 Hipóval locsolta nyakon szurkált áldozatát a szegedi rém – életfogytiglant kért rá az ügyész
- 11:30 A Soroksárról visszarendelt Fradi-kapus: Az első félidőben volt egy rossz kirúgásom, de utána belejöttem
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 10:52 Alig fél óráig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
- 10:44 Magyar és Zelenszkij péntek délben tárgyalnak Brüsszelben
- 10:37 Egy magyar meghalt nyugat-nílusi lázban az idei szezonban
- 10:31 Oscar-díjas rendező ugrik be, hogy elkészüljön a Batman második része
- 10:29 Több mint 8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset augusztusban
- 10:14 Súlyos sérüléseket okozhat egy Temun rendelhető gyerekjelmez
- 10:10 Kilenc év fegyházat kapott a brit drogkereskedő, akinél három kiló kokaint találtak
- 09:59 A Fradi-drukker tökéletes estéje: nyert a csapat, ő meg kaszált a Tippmixen
- 09:49 Október 23-án várhatóan Budapestre látogat Zelenszkij
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 09:25 Új lendületet kaphatnak a Digitális Polgári Körök – az egyik háttérintézmény megháromszorozta a dolgozók létszámát
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 05:57 Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
- 08:57 Kapitány feljelentést tett az Orbán-kormány 475 milliárdos szállodafejlesztési programja kapcsán
- 06:37 Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben
- 05:40 Ezt még a fagyok előtt tegye meg, ha fügét nevel a kertjében
- 07:44 61 pártot szüntetne meg az ügyészség
- 06:09 Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 06:58 Trump: Zelenszkijjel nem jó tárgyalni, nem rajongok érte
- 07:00 Megrázták Lengyelországot az iskolai késes támadások