Az Európa-bajnokságra vasárnap kijutott német labdarúgó-válogatott az egyetlen csapat, amely 1972 óta valamennyi kontinenstornán részt vett, illetve részt vesz.
Joachim Löw együttese Lipcsében biztosította be szereplését a 2016-os Eb-n a grúzok 2-1-es legyőzésével: 22 pontjával a D csoport első helyén végzett.
A Nationalelf az első két Európa-bajnokságon (1960, 1964) nem vett részt, az 1968-as olaszországira pedig nem jutott ki. Az azóta eltelt 11 kontinenstornából hármat megnyert (1972, 1980, 1996), és háromszor ezüstérmet szerzett (1976, 1992, 2008).
2015. 10. 12. 09:22
A válogatott rutinos középpályása nem éli bele magát a legjobb harmadik helybe, így nem érheti csalódás.
Tim Krul szombaton rosszul ért talajt.
Az NB II-es csapat győzelemmel búcsúztatta két korábbi játékosát.
A szövetségi kapitány a vereség ellenére nem hibáztatja a magyar válogatottat.
A lengyelek és az albánok is résztvevők...
2015. 10. 11. 20:36
A Rangadó.hu állandó szakértője, Nagy László értékelt.
Kétszer is vezettünk, de 4-3-ra nyertek a hazaiak; a sorsunk már nem a mi kezünkben van.
Az athéni nagykövet is jelen volt az eseményen.
Az osztrák Salzburg, a francia Montpellier és a svájci FC Sion is ráhajtott a brazilra.
Több magyar szurkolót meggumibotoztak.
Új Ferrarijával száguldozott a brazil zseni.
2015. 10. 11. 15:52
David Luiz térdsérülést szenvedett a brazil válogatott meccsén.
2015. 10. 11. 15:45
Küszöbön az edzőváltás Poznanban: távozhat a bajnokcsapat trénere, Maciej Skorza.
2015. 10. 11. 15:21
A spanyol támadó akár már jövő hétvégén játszhat.
2015. 10. 11. 15:08
Sam Allardyce irányítja az angol klubot.
2015. 10. 11. 14:53
A görögöket nem érdekli a meccs, a taxis szerint csak magyarok lesznek a stadionban; a város mindenesetre tele van a mi drukkereinkkel.
A Zappeion épületénél csapatkép is készült.
Ez fáj! Az északír Kyle Lafferty az argentinokkal és a brazilokkal játszana az Európa-bajnokságon.
Kevés fontos meccsen tudott duplázni magyar válogatott játékos; legendák nyomában a Fradi-csatár.
A Feröer ellen duplázó csatár elől titkolták, hogy édesapja kórházba került.
Zsótér Donát gól/perc mutatója a legjobb; Liptákot és Torghellét már el is tiltották.
2015. 10. 11. 10:32
Ő lett az év újonca az amerikai Sporting Kansas City csapatánál.
- 08:18 Vagyonvesztés miatt feljelentést tett az MNB
- 08:17 Spanyolország-szerte tüntettek a ceutai bevándorlási krízis miatt
- 08:14 Kiderült Tim Curry halálának oka
- 08:09 „Elrúgtam, szép befejezés volt” – bombagólt lőtt Angliában a magyar válogatott futballista
- 07:52 Két másodperc alatt kiszúrja a szívbetegségeket egy új mesterséges intelligencia
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 07:43 „Ennél jobb munka nem is létezik!” - Megnéztük Debrecent ételfutár szemmel
- 07:33 Palasics Kristóf világklasszis teljesítménnyel rukkolt elő a Bundesligában
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 07:28 20 millió gyerek vált szexuális bántalmazás áldozatává digitális platformokon egyetlen év alatt
- 07:25 A két legerősebb ukrán titkosszolgálat fegyveresei véres tűzpárbajt vívtak Kijevben - videó
- 07:19 Férfi egyesben nem maradt magyar a US Openen
- 07:01 Sokkal pontosabbá válhat az időjárás-előrejelzés Magyarországon egy új műholdnak köszönhetően
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Hidegen hagyták a nyári hőhullámok a hortobágyi vadlovakat
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 18:37 Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 18:00 A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban
- 19:57 Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne
- 05:58 „Ő egy Navracsicsba oltott Lázár János” – kicsoda Várhegyi Attila, az orbáni közmédia legfontosabb háttérembere?
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 03:40 Hamarosan felragyog az aratóhold: mutatjuk, mikor lehet megfigyelni
- 17:59 Lemondott Jászszentandrás fideszes polgármestere