A 35 éves Ricardo Oliveira nagyszerű formát mutat a Santosban.
2015. 10. 24. 11:28
Történelmi győzelmet arathat szombat délután a Bayern München labdarúgócsapata, a bajor együttes ugyanis Németországban elsőként begyűjtheti az 1000. sikerét a Bundesligában.
Josep Guardiola tanítványai hazai pályán az 1. FC Köln ellen egyértelmű esélyesként lépnek pályára, ugyanis kilenc fordulót követően hibátlan mérleggel vezetik a Bundesligát, ilyen rajtra pedig még nem volt példa a pontvadászat történetében.
A Bayern az 1714. Bundesliga-összecsapásán ünnepelheti a jubileumi győzelmet, az eddigi találkozókon 999 sikere mellett 385 alkalommal játszott döntetlent, és 329-szer szenvedett vereséget. Ezeken a mérkőzéseken 3713 gólt szerzett és 1906-ot kapott, s összesen 2829 pontot szerzett.
2015. 10. 24. 11:18
Mérő László szerint nem érdemes a válogatott körüli történések mélyére nézni.
2015. 10. 24. 09:39
A másodosztályban szereplő Szolnoki MÁV FC Kft. tulajdonosainak mai döntése alapján a klub eddigi sportigazgatója, Csábi József veszi át a vezetőedzői feladatokat 2015. október 26-tól. A szombati, Siófok elleni bajnoki mérkőzésen a megbízott edző Balog Pál irányítja a csapatot - írja a klub hivatalos honlapja.
Pénteki légiós-körképünkben a külföldön játszó honfitársaink teljesítményéről számoltunk be.
A bursaspordabugun.com című honlapon elemzése alapján előfordulhat, hogy a török Bursaspor magyar válogatott játékosa, Dzsudzsák Balázs a kispadon kezdhet a Kasimpasa elleni szombati bajnokin. A török portál szerint Ertugrul Saglam vezetőedző több helyen is változtathat a legutóbbi játéknapon pályára küldött kezdőcsapaton, és a magyar válogatott csapatkapitányának a helye is bizonytalanná vált.
A honlap hozzátette, hogy Dzsudzsák nincs jó formában, ezért előfordulhat, hogy másik futballista kap lehetőséget a posztján.
Gaál Bálint úgy érzi, visszakapaszkodhat a dobogóra a Szombathely; a Fradit viszont már aligha éri utol bárki is.
Pelét sokan a világ legjobb labdarúgójának tartják, Puskás Ferenc szerint viszont ő sokkal több volt, mint egy játékos.
2015. 10. 23. 16:39
A Hull légiósa, Adama Diomande továbbra is sérült, aligha lép pályára a mieink ellen.
1956. október 23-a a magyar futballban is történelmi változásokat hozott.
Nem kímélte a három magyar társát is foglalkoztató lengyel bajnokot a Legia Warszawa gólzsákja.
Az UEFA fegyelmi eljárást indított a Dinamo Kijev és a Manchester City ellen. Az ukrán klub azért kaphat büntetést, mert a keddi Bajnokok Ligája-meccs idején négy színes bőrű Chelsea-drukkert megtámadtak a szurkolók a FARE (Football Against Racism in Europe, Futball a rasszizmus ellen Európában) nevű szervezet jelentése szerint.
A szigetországi együttes is drukkerei miatt bűnhődhet, ugyanis a nézők egy része kifütyülte a sorozat hivatalos himnuszát szerdán, a Sevilla ellen 2-1-re megnyert BL-találkozón.
2015. 10. 23. 11:36
A Valencia, a Villareal és a Portó is érdeklődik a kolumbiai csatár iránt.
2015. 10. 23. 11:27
A szintén 14 pontos Ingolstadt vendége lesz a Hertha; Nikolics Lovrencsicsék ellen folytathatja a parádét.
Guardiolával lesz találkozója a Diósgyőr volt vezetőedzőjének.
Az angol védő a Vörös Ördögök kulcsjátékosává nőtte ki magát.
2015. 10. 23. 10:20
Eltiltás vár Arijan Ademire, a horvát Dinamo Zagreb macedón labdarúgójára, mert egy szeptemberi doppingmintájának B-próbája is pozitív eredményt hozott. A 24 éves középpályás a Bajnokok Ligája első csoportkörében, az Arsenal elleni 2–1-es győzelem után akadt fenn a vizsgálaton. A zágrábi együttes vezetői akkor közleményben adtak hangot meglepettségüknek, mert ebben az évben Ademit hatszor ellenőrizték, és egyszer sem mutattak ki tiltott szert a szervezetében. A klub mostani közlése arra nem tért ki, milyen anyag jelenlétére derült fény a mostani tesztek során.
Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága jövő kedden tárgyalja az ügyet, és akkor határozza meg az eltiltás időtartamát.
2015. 10. 23. 10:02
DVTK–FTC rangadó lesz az NB I-ben.
A Celtic 3-1-es vereséget szenvedett a Moldétól az Európa Ligában, a skót csapat így három fordulót követően két ponttal csoportjának utolsó helyén szerénykedik. A gárda menedzsere, Ronny Deila lecserélte Kris Commonst, akinek az alábbi videó alapján nem nagyon tetszett, hogy lehozta a tréner. Íme
Commons not a happy boy pic.twitter.com/NJH7lbUCGV— Del Griffith (@JamesNotThatOne) 2015. október 22.
2015. 10. 23. 09:55
A címvédő Videoton FC szombat délután a kiválóan rajtoló, eddig mindössze csak a Ferencváros ellen veszítő Szombathelyi Swietelsky-Haladás vendége lesz. A székesfehérváriak légiósa, Filipe Oliveira leszögezte, nyerni mennek az őket legutóbb odahaza 1-0-ra legyőző szombathelyiekhez, de azt tudja, hogy több dolog miatt is nehéz lesz a dolguk.
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok szombaton a Haladás ellen. Minden évben kemény meccseket vívunk egymással Szombathelyen, ráadásul idén jól is szerepelnek a zöld-fehérek, mindössze egy ponttal vannak lemaradva a második helytől. Van miért visszavágnunk, hiszen nyáron elvitték a három pontot Sóstóról, de ehhez nagyon koncentráltan kell játszanunk. Úgy érzem, jó passzban vagyunk, a heti felkészülésünk is jól sikerült, minden esélyünk megvan arra, hogy győzzünk. A szombathelyi stadion talaja nem annyira fekszik a mi játékunknak, plusz nem szabad elfelejteni, hogy a Haladás-szurkolók elég jó hangulatot tudnak teremteni otthon, de mindettől függetlenül az a célunk, hogy nyerjünk és tapadjunk az élmezőnyre – nyilatkozta a Videoton honlapjának Filipe Oliveira.
A gaboni csatár 16 mérkőzésen 17 gólnál jár a szezonban.
2015. 10. 23. 09:34
A volt szövetségi kapitány szerint a stáb lecserélése egy kapkodás eredménye lehet.
Németh Krisztiánt, a Sporting Kansas City magyar csatárát választották az Egyesült Államok Kupa (US Open Cup) legjobb játékosának. A 26 éves támadó öt gólt és egy gólpasszt jegyzett négy összecsapáson. A Philadelphia Union elleni döntőben Németh szerezte csapata egyenlítő gólját.
- 20:25 Ez az igazán fájó vereség: öt meccslabdája volt Bondár Annának, de kiesett a US Openről
- 20:16 Megszólalt az északmacedón kormányfő, miután nyomozás indult az Eximbank ellen az országának nyújtott milliárdos magyar hitel miatt
- 19:57 Egymásnak esett Vucic szerb elnök és a horvát miniszterelnök a háborús bűnös Ratko Mladic miatt
- 19:49 Hét év után játszott NB I-es meccset a kézicsapat, 22 góllal kikapott
- 18:39 Reagált az Európai Bizottság Magyar Péter kijelentésére: „Konstruktív a viszony a napi egymillió eurós migrációs bírság ügyében”
- 18:16 Forma-1: már most a rajtrács végére száműzték a világbajnoki éllovast
- 18:11 Az Eurovíziós Dalfesztivál jelentős engedményekkel és meghosszabbított határidővel várja vissza Magyarországot a dalversenybe
- 18:02 Velkey György konkrét cégeken mutatja be, mekkora túlárazások voltak az állami Covid-beszerzéseken
- 18:00 Átcsapott kormányzásba a Facebook-kormányzás?
- 17:57 „Az egyetem legitimitásának helyre kell állnia” – a Vidnyánszkyékat váltó kuratórium tagjait kérdeztük az SZFE jövőjéről
- 17:43 Itt a külső aksi, ami a vezeték nélküli megoldások egyik nagy problémájára nyújt megoldást
- 17:43 Hidegfront érkezik az első őszi hétvége tiszteletére
- 16:52 Svédországba szállították a lezuhant Gripen fekete dobozát
- 16:48 Azonnal levette a képernyőről egyik műsorát az M5
- 16:29 „Innen származom, itt születtem” – az NB II-be szerződött a magyar válogatott csatár
- 14:26 Halálra dolgoztattak és éheztettek egy 34 éves nőt, majd a holttestét kihajították a kocsiból
- 10:55 Videón, ahogy a szlovén államfőt szállító konvoj autói egymásba rohannak
- 11:45 Publicus: Kevesebben tartják alkalmasnak Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint egy hónapja
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 10:15 Sajnálja a történteket a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 10:58 „Néhány óra alatt kell dönteni betegek sorsáról, ez megöli az embert” – letoltunk egy műszakot a sürgősségin
- 14:41 A kormány a 24.hu cikkének hatására felgyorsítja a végrehajtói rendszer átalakítását
- 09:48 Egy 62 éves férfi halt meg a Soroksári úti frontális karambolban, három főt kórházba vittek a mentők
- 10:07 Svéd Tamás: A Szijjártó-féle lélegeztetőgépek jelentős része nem mutatta, mennyi oxigént ad le a covidos betegnek
- 08:40 Itt a nagy fóbiakvíz: kitalálod, milyen félelmekről van szó?