Ukrajnával és Svédországgal vált teljessé a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság mezőnye.
2015. 11. 17. 22:46
Az angolok méltóképp emlékeztek a terrorcselekmény áldozataira.
A két csapat játékosai és Angela Merkel biztonságban voltak. Frissítve
Minden profi labdarúgó-mérkőzést vendégszurkolók nélkül játszanak le hétvégén Franciaországban a pénteki, párizsi merényletsorozat miatt.
A francia liga azt követően hozta meg ezt a döntést, hogy elnöke, Frederic Thiriez részt vett egy tanácskozáson a francia huliganizmusellenes testülettel, amelyet a 129 halálos áldozatot követelő merényletek miatt hívtak össze.
A biztonsággal kapcsolatos aggodalmak ellenére Patrick Kanner francia sportminiszter kedden azt nyilatkozta, a mérkőzéseket az eredeti tervek szerint megtartják az élvonalban és a másodosztályban egyaránt.
„Természetesen a liga kiemelt hangsúlyt fektet a biztonságra az összes professzionális mérkőzésen, az állam használni fogja a rendfenntartó erőket a biztonság garantálására” – mondta Kanner.
A párizsi támadások a francia nemzeti stadion, a Stade de France mellett elkövetett öngyilkos robbantásokkal kezdődtek, miközben az arénában éppen a francia–német barátságos mérkőzés zajlott. Az utólagos beszámolók szerint a merénylők egyike megpróbált bejutni a találkozóra, de a biztonsági ellenőrzésen fennakadt a nála lévő kés miatt, amelytől nem akart megválni.
A bajnokságban sereghajtó Békéscsaba idegenben nyert.
2015. 11. 17. 19:28
Nehéz kialakítani az olasz válogatott játékstílusát.
Jonathan Wilson a Guardianban írt nagy cikket a magyar válogatott sikeres pótselejtezőjéről, és német edzőjéről.
Térdsérülése miatt előreláthatóan három-négy hetet ki kell hagynia Thiago Alcantarának, a Bayern München labdarúgójának.
A 24 éves középpályás – az FC Barcelonában futballozó Rafinha bátyja – a spanyol válogatott múlt heti, Anglia elleni barátságos mérkőzésén sérült meg, s várhatóan már nem léphet pályára a téli szünet előtt.
A bajor klub bejelentése szerint a mostani eset nem függ össze Thiago korábbi térdproblémáival, amelyek miatt áprilisi visszatérése előtt több mint egy évet hagyott ki.
2015. 11. 17. 18:39
A jelenlegi kincstárnok, Reinhard Grindel lehet a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) következő elnöke, miután kedden a regionális sportági vezetők őt nevezték meg jelöltjüknek.
Grindel tagja a kormányzó Német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) és parlamenti képviselő, és rajta kívül jelenleg nincs más jelölt, a regionális szövetségeknek pedig többségük van a DFB-n belül. Ráadásul a német szövetséget ideiglenesen társelnökként irányító Rainer Koch szerint is Grindel a megfelelő jelölt.
A DFB-nél múlt hétfőn indult feltáró vizsgálat, mivel lemondott tisztségéről Wolfgang Niersbach elnök annak nyomán, hogy a kilenc évvel ezelőtti torna szervezőbizottsága 6,7 millió eurót utalt át a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben. Közben kiderült: Franz Beckenbauer korábban szerződésben ígért előnyöket a Németországra voksolóknak.
A Der Spiegel című lap egy hónapja írt arról, hogy a németek szavazatokat vásároltak a vébé-helyszín 2000-es kijelölése előtt, mégpedig úgy, hogy a FIFA 24 fős végrehajtó bizottságából négy ázsiai tag kapott pénzt. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfusnak, az adidas 2009-ben elhunyt vezérének a segítségével egy titkos „fekete kasszát” hoztak létre, s a francia üzletember kölcsönözte a 6,7 millió eurós összeget is.
A Spiegel szerint Beckenbauer és Niersbach – akkori alelnök – is tudott a vesztegetésről, a pénzt pedig a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak, ez volt a 2005-ös utalás.
Egy meccset ki kell hagynia a brazilnak.
Eddig is tudtuk, hogy a magyar válogatott a harmadikba kerül.
A Bursaspor vezetőedzője felfigyelt a Ferencváros fiatal tehetségére.
A lengyel élvonal (Ekstrakalsa) hivatalos oldalán külön cikkben és fotósorozatban tisztelegnek Király Gábor előtt, aki a pótselejtezőn is kulcsembere volt az Európa-bajnokságra kijutott magyar válogatottnak. Természetesen a sikersztoriból ezúttal sem maradhatott ki a legendás mackónadrág...
Aki pedig a 39 éves játékos 101. válogatott mérkőzése után arra kíváncsi, mit nyilatkozott 17 évvel ezelőtt, az első találkozója után, csak nézze és hallgassa ezt a videót:
Egy olasz újság szerint a Wisla Kraków válogatott védője felkeltette a rómaiak figyelmét.
A válogatott csapatkapitánya a norvégok elleni visszavágó előtt mondott motiváló szavakat.
2015. 11. 17. 15:02
A francia sportminiszter is megszólalt.
2015. 11. 17. 15:00
Ali bin al-Husszein jordán herceg, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki tisztére pályázók egyike arra szólította fel a futballvezetőket, hogy közösen vegyék fel a harcot a szélsőséges irányzatokkal és a terrorizmussal szemben.
A FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja a pénteki párizsi véres merényletek után fordult a világszövetség tagszervezeteihez azzal, hogy csatlakozzanak hozzá, és „a futballcsaládunkon belüli komoly párbeszéd útján érjünk célt” – fogalmazott keddi levelében. Ali, aki a jordán labdarúgó-szövetség elnöke, hangoztatta, hogy véleménye szerint a közös fellépéshez a futballon és általában a sporton keresztül meg kell nyerni a fiatalságot is.
Egyszersmind dicsérte a szurkolókat, „akik az élet és a futball szeretetével szállnak szembe a terroristákkal”. A herceg kitért rá, hogy ő maga is elveszítette több barátját, amikor tíz esztendeje öngyilkos merénylők robbantottak három ammani hotelben.
Rajta kívül még négyen pályáznak a korrupciós botránnyal sújtott FIFA elnöki posztjára. A választást február 26-án tartják Zürichben.
Még mindig nem csengett le Norvégiában a pótselejtező, most Jesper Mathisennek kellett teljesítenie egy kissé felelőtlen ígéretét.
A párizsi terror egységbe forrasztja a francia futballt, a többség nem akar hallani az Európa-bajnokság rendezésének lemondásáról.
A bolognai San Petronio bazilika egyik kápolnájának freskója a Pokolban ábrázolja Mohamed prófétát.
A francia válogatott tagjai követték a szörnyű híreket, és meg is beszélték azokat.
2015. 11. 17. 12:52
A botrányhős várhatóan csak januárban léphet pályára.
Viszonylag visszafogottan ünnepelte a jövő nyári Európa-bajnoki részvételt a pótselejtezőn a bosnyákokat kiverő ír válogatott. A nem túl ünnepi hangulatot aztán egy Superman-jelmezes úr szakította meg, akinek kiabálása a játékosokat is megihlette. Íme!
Ireland Celebrations!! from Football Association of Ireland on Vimeo.
2015. 11. 17. 12:12
Fantasztikus pillanatnak lehettek szemtanúi a magyar szurkolók a vasárnapi, Norvégia elleni pótselejtező után. A lefújás után eldőlt, hogy Magyarország 44 év után újra Európa-bajnokságon szerepelhet, Bogdán Ádám pedig örömében úgy ugrott Király Gábor nyakába, mint kisgyermek az édesapjáéba. A két kapus örömugrálását pedig élményszámba megy nézni. Az alábbi felvételt a Liverpoolban védő Bogdán tette ki saját hivatalos Facebook-oldalára.
Jó dolog, ha van kivel megosztanod az örömödet! - írta a videó fölé a Liverpool kapusa.
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Jó dolog, ha van kivel megosztanod az örömödet! #kiralygabi #euro2016Szerző: Bogdán Ádám Official, 2015. november 16.
2015. 11. 17. 10:00
- 23:06 Csodagólokkal gázolt át ellenfelén a Real Madrid
- 22:39 77 éve nem történt ilyen a Juventusszal
- 21:40 Így szerezte meg az USA Alaszkát
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 18.
- 20:39 „Ez volt a legrosszabb meccsünk, mióta itt vagyok” – nagy meglepetés a kézi-BL-ben
- 20:37 Néhány perc különbséggel két repülőgép ütközött madárral a budapesti repülőtéren
- 20:22 Megtalálták a Golgotára vezető út egy részét
- 20:18 Sérült túrázót mentettek ki a Mátyás-hegyi barlangból
- 19:57 Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában?
- 19:54 Nem tudott nyerni a Fradi Kisvárdán, otthon simáztak Dzsudzsákék
- 19:19 Ruszin-Szendi Romulusz: Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél
- 19:10 Érkeznek a leggyorsabban száguldó hullócsillagok
- 18:54 „Az elmúlt 13 évben nem emlékszem ilyen sikeres szereplésre” – négy érmet szereztek a magyar szumósok a vébén
- 18:25 A félperiféria új játékosgyára: mit tanulhat Magyarország a görög futballtól?
- 18:19 Hatos lottó: itt vannak az október 18-ai nyerőszámok
- 12:34 Élő közvetítésben láthatták a pap halálát: mise közben rázuhant a feszület
- 18:02 Meghalt Bíró Yvette
- 14:52 Időjárás: nagyobb eső érkezik, már látszanak a részletek
- 14:43 Magyar Péter szerint fegyveres lázadásról beszélt Orbán Viktor
- 09:26 Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül
- 15:01 Kastéllyal együtt eladó egy spanyol sziget
- 19:19 Ruszin-Szendi Romulusz: Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél
- 10:12 Orbán a DPK-táborban: A Fidesz történelmi kormányzópárt, a Tisza egyelőre múló jelenség
- 13:37 Megsemmisítették a Sóskúton működő dél-koreai akkuipari gyár környezethasználati engedélyét
- 16:57 Havasi Bertalan szerint Magyar Péternek feljelentést kellett volna tennie, ha valóban fegyveres lázadásról szerzett tudomást