Az újonc zalaegerszegiek pontot raboltak a címvédőtől.
2015. 12. 03. 21:32
A magyar válogatott támadó megnyerte a közönségszavazást.
2015. 12. 03. 20:25
Pénteken újrakezdődik a magyarországi fogadási csalási ügy nemzetközi vonatkozású büntetőeljárásának elsőfokú tárgyalássorozata.
Egy pici morzsát játékosként is hozzá tudott tenni a sikerhez.
Jóváhagyta a kormány a Dorozsmai útra tervezett létesítmény építését – hangzott el Lázár János részéről a csütörtöki kormányinfón.
A szülőknek azt mondták elromlott a trafó, de közben a számla nem volt befizetve.
Ugrai Roland szervezetében gyulladás van, de hogy hol, azt még nem tudni.
December 7-én ülésezik a testület a beléptetőrendszer ügyében.
A cél a nemzetközi szövetség megtisztulása.
Mindkét meccset januárban játsszák.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén tárgyalt arról a javaslatról, hogy a világbajnokságon résztvevő válogatottak számát emeljék fel 32-ről 40-re. A testület végül leszavazta az ötletet.
A mezőny bővítését az elmúlt időszakban több futballvezető is szorgalmazta, köztük Gianni Infantino, az európai szövetség főtitkára, a FIFA februári elnökválasztásának egyik jelöltje. A mostani javaslat az elfogadásra váró reformcsomag része volt.
Wolfgang Niersbach, a végrehajtó bizottság német tagja azt közölte, hogy a javaslatot elsősorban az ázsiai és afrikai bizottsági tagok támogatták, de most visszaküldték további elemzésre. A reformcsomagról és további FIFA-t érintő további kérdésekről később tartanak sajtótájékoztatót.
A mezőny nagyságának módosítása először csak a 2026-os vébén jöhetne szóba, a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari tornán még biztosan a megszokott 32 csapatos lesz a küzdelem.
A vébé-résztvevők számát nem határozza meg a FIFA szabályzata. Amennyiben később mégis 40 csapatosra bővítik a mezőnyt, az öthetes tornába plusz 32 mérkőzést kell majd beiktatni, azaz elképzelhető, hogy összesen 96 meccset bonyolítanak le.
A 2026-os világbajnokság házigazdáját legkorábban a 2017-es Kuala Lumpur-i kongresszuson jelölhetik ki.
A svájci ügyészség közleményt adott ki.
Storck már így is csodát tett?
2015. 12. 03. 14:46
Az U17-es és az U19-es csapatunk is rendkívül nehéz csoportba került a jövő évi Európa-bajnoki selejtező sorozat csütörtöki sorsolásán. Az UEFA székhelyén, Nyonban elkészítették a 2016 őszén sorra kerülő U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtező tornák csoportbeosztását, a magyar válogatott mindkét sorsoláson kifejezetten erősnek tűnő négyesből próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.
Az U17-es selejtezőben a 2000-es születésű korosztály lesz érdekelt, a mieink ellenfelei a holland, a dán és a liechtensteini válogatott lesznek. Érdekesség, hogy a dánokkal októberben kétszer is megmérkőztünk ebben a korosztályban, és mindkét alkalommal sikerült legyőznünk őket, ráadásul akkor a skandinávok voltak a házigazdák. Jövő szeptemberben mi leszünk, az UEFA ugyanis a magyar szövetségnek ítélte a tornarendezés jogát - írja az mlsz.hu
Az U19-es csapat talán még nehezebb sorsolást kapott, az 1998-as születésű játékosokból álló együttesnek az olasz, a svájci és az örmény válogatott lesz az ellenfele. A minitornát Örményországban rendezik november 9-16. között.
A 2016-os Eb-selejtezők sorsolása:
U17 (7-es csoport, 2016.09.27-10.04.)
Magyarország (rendező)
Hollandia
Dánia
Liechtenstein
U19 (7-es csoport, 2016.11.09-16.)
Svájc
Olaszország
Magyarország
Örményország (rendező)
2015. 12. 03. 14:12
Simon Antal szerint a Vasas játéka nem tükrözte a négygólos különbséget.
2015. 12. 03. 12:50
Meghökkentő nyilatkozattal hívta fel magára a figyelmet Christian Karembeu. A Real Madrid kétszeres Bajnokok Ligája-győztes francia focistája a Marca lapnak beszélt a múltjáról, s ennek kapcsán említést tett korábbi terveiről is - írja a blikk.hu
– Ha nem a futballkarriert választom, akkor minden bizonnyal orvos vagy pornószínész lettem volna – mondta 44 éves a világ- és Európa-bajnok Karembeu, aki pályafutása során a francia Nantes, az olasz Sampdoria, az angol Middlesbrough, a görög Olympiakosz és a svájci Servette játékosa is volt.
A focista évekkel ezelőtt a házaséletbe is belekóstolt, de jelenleg nőtlen, miután három éve elvált korábbi feleségétől, a szlovák modelltől, a szépséges Adriana Sklenaríkovától , aki hosszú lábainak köszönhetően a Guinness rekordok könyvébe is bekerült.
2015. 12. 03. 12:42
Újabb létszámemelés várható 2026-tól.
Sergio Agüero, a Manchester City argentin válogatott támadója mindenkit meglepett legújabb nyilatkozatával. A 27 éves csatár bejelentette, hogy nem hosszabbít az angol klubbal, és már azt is tudja, hova igazol.
- Többször nyilatkoztam már, hogy vissza akarok térni a nevelőegyesületemhez, az Independientéhez. Nem kiégve, és fáradtan szeretnék újra játszani ott - mondta Agüero a sofoot.com-nak
Az argentin csatárt 2019 júniusáig köti a szerződése a Manchester Cityhez. Ezt követően, 31 évesen térne vissza az Independientéhez, amelynél 1997 és 2006 között futballozott. A felnőtteknél 2003-ban, 15 évesen mutatkozott be, és 53 tétmeccsen 24-szer volt eredményes, mielőtt leigazolta az Atletico Madrid.
2015. 12. 03. 12:04
Zoran Szpisljak szerint bizonyos posztokon erősítenie kell a Békéscsabának a bennmaradáshoz.
A Real Madrid játékosa tagadta, hogy aktív szerepet játszott volna a szexvideós zsarolásban.
Jobbak vagyunk, mint az Egyesült Államok; Belgium az első.
Az elhalasztott forduló nem ugyanaz, mint az elhalasztott mérkőzés.
A bukott kapitány megtiltotta a forgatást.
Több hónapos kihagyást követően szerdán ismét a Bayern München csapatával edzett Franck Ribéry.
- 12:09 Megszólalt Kubatov Gábor: kiderült, mivel érvel az FTC Fradiváros-ügyben
- 11:56 „Jó esetben három, rosszabb esetben két év, és jön a vesepótlás” – Katalin története a struccpolitikától az élő donoros vesetranszplantációig
- 11:53 A zalalövői tornateremben várakoznak a teherautóval ütköző lengyel busz utasai
- 11:50 Sallai Roland miatt büntetőt fújtak, mégis nyert a Galatasaray
- 11:16 Síró őzet mentettek a XII. kerületben – videó
- 11:07 Magyar Péter: Ahogy vállaltuk, felszámoljuk a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál; felkészül a 35 éves autópálya-koncesszió
- 10:33 Ez a robotfűnyíró mechanikus kart kapott, hogy szépen le tudja nyírni a kert szegélyeit
- 10:27 Több mint ezer embert fertőzött meg a nyugat-nílusi vírus Európában
- 10:01 A náci lánya lopott festménnyel tett fel ingatlanhirdetést
- 09:49 Alig maradt valami a Tabánból a nagy tragédia után
- 09:45 24/7 – Dehogy csillagháború: konzervdobozba rejtett robbanóanyag
- 09:01 Wizz Air: egyes légitársaságok előbb kapacitást csökkenthetnek, aztán drágulás jöhet
- 08:28 Ismét kormányfő lenne a szerb politikus, aki miniszterelnökből lett kétszeres államfő
- 08:28 Így halt meg Móricz Zsigmond
- 08:01 Jászberényi Sándor: Hogyan tárgyaljunk az Ördöggel?
- 05:59 Videón, ahogy telibe talál a villám egy férfit, aki utána felkel, és bemegy egy házba
- 05:53 Itt az új világtérkép, a régi eltöröltetik – csak az USA szavazott ellene
- 05:28 Vádalkuval megúszhatja a három kisgyermekét megfojtó, tolószékes anya
- 08:28 Így halt meg Móricz Zsigmond
- 06:57 „Törökország és Izrael között valós a közvetett összecsapás veszélye”
- 09:49 Alig maradt valami a Tabánból a nagy tragédia után
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 06:33 Szombaton jön egy hidegfront, csökken a hőmérséklet
- 10:01 A náci lánya lopott festménnyel tett fel ingatlanhirdetést
- 08:28 Ismét kormányfő lenne a szerb politikus, aki miniszterelnökből lett kétszeres államfő