Tavaly január 25. óta első vereségét szenvedte el az FC Porto a portugál bajnokságban. A harminc mérkőzésen át veretlen együttes a Sporting CP vendégeként kapott ki szombaton 2-0-ra, amely sorozatban 24. hazai bajnokiján szerzett pontot. A lisszaboni együttes ezzel a tabella élére ugrott, 15 meccsen gyűjtött 38 ponttal. A Porto 36, a harmadik – és címvédő – Benfica 34 pontnál tart.
2016. 01. 03. 13:08
Franck Ribéry, Robin van Persie és Radamel Falcao a 2015-ös év vesztese. Az átigazolásokkal foglalkozó transfermarkt.de web­oldal adatai alapján ugyanis a német Bayern München francia szélsője, a török Fenerbahce holland csatára és az angol Chelsea kolumbiai támadója veszítette a legtöbbet az értékéből 2015-ben - írja a blikk.hu A sorozatosan sérülésekkel küszködő Ribérynek – aki mindössze 9 tétmérkőzésen lépett pályára a bajor együttesben ebben a naptári évben – 23 millió euróval (7,2 milliárd forint) csökkent az ázsiója, s jelenleg „csupán” 15 millióra (4,7 milliárd forint) taksálják. A Bayernnek persze még ezért a pénzért is megérné eladni a játékost, mivel alig szerepel a csapatban. A nem túl hízelgő lista második helyét – megosztva – a holland Robin van Persie „csípte el”, ő az angol Manchester Unitedtól igazolt a török Fenerbahcéhoz. A klubváltás nem tett jót neki, 20 millió euróval (6,2 milliárd forint) ér most kevesebbet, mint az előző év végén. Nem marad el mögötte Radamel Falcao. A Chelsea kolumbiai focistája pocsék idényeken van túl, a Manchester Unitedban is szenvedett, de a nyári klubváltása sem jött be, az ára 55 millió euróról (17,2 milliárd forint) valamivel kevesebb mint 35 millióra (10,9 milliárd forint) csökkent. A top 20-ba befért Cristiano Ronaldo, a Real Madrid háromszoros aranylabdása is, az ő értéke 10 millióval (3,1 milliárd forint) csökkent. Ez nagy összeg, de mivel még mindig 110 millióra (34,5 milliárd forint) taksálják, így továbbra is a világ egyik legdrágább labdarúgójának számít a portugál.
2016. 01. 03. 11:58
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid klasszisa nem aprózza el, ha ajándékkal lepi meg szeretteit. Ezúttal édesanyjának vásárolt egy méregdrága Porschét. A mama, Dolores Aveiro mindezt megosztotta Instagramján is. Ronaldo korábban azt nyilatkozta, jól érzi magát, ha másokon segíthet, mivel Isten ezt duplán visszafizeti majd számára. – Azt, hogy ez az ember vagyok, annak az időnek köszönhetem, amit a családom nélkül töltöttem. 11 évesen már saját magamnak kellett vasalnom a ruháimat. Ez erőssé tett – nyilatkozta a portugál sztár. Ronaldo ismét zseniális évet zárt: 2015-ben 54 tétmérkőzésen lépett pályára a Real Madridban és a portugál válogatottban, ezeken a találkozókon 57-szer volt eredményes. Januárban harmadik alkalommal nyerte el az Aranylabdát, és lett újfent a világ legjobb labdarúgója - írja a blikk.hu
2016. 01. 03. 11:37
Az újonc Watford otthonában nyert a harmadik helyen álló Manchester City az angol bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján. A vendégek szerb balhátvédjük, Aleksandar Kolarov öngólja nyomán egy ideig vesztésre álltak, szűk negyedórával a vége előtt azonban – Yaya Touré és Sergio Agüero találatával – fordítani tudtak. Premier League, 20. forduló Watford – Manchester City 1-2 (0-0) Korábban játszották: Arsenal – Newcastle United 1-0 (0-0) Leicester City – AFC Bournemouth 0-0 Manchester United – Swansea City 2-1 (0-0) Norwich City – Southampton 1-0 (0-0) Sunderland – Aston Villa 3-1 (1-0) West Bromwich Albion – Stoke City 2-1 (0-0) West Ham United – Liverpool 2-0 (1-0) Vasárnap játsszák: Crystal Palace – Chelsea 14.30 Everton – Tottenham Hotspur 17 óra
2016. 01. 02. 20:30
Játékosügynöke szerint Zlatan Ibrahimovic, a Paris Saint-Germain svéd labdarúgója következő idényében már nem a francia élcsapatban, hanem valamelyik angol első osztályú együttesben fog futballozni. Az olasz Mino Raiola, aki a brit Sky Sportsnak nyilatkozott szombaton, hozzátette, hogy szeretné, ha Ibra a szezont végigjátszaná a párizsiaknál, és csak azután, szerződése nyári lejártát követően váltana klubot. – Az lenne a legjobb, ha kitöltené a kontraktusát a PSG-nél, és utána folytatná a Premier League-ben – jelentette ki, de arról nem szólt, mely csapatok jöhetnek szóba az angol élvonalból. A 34 éves Ibrahimovic 2012 júliusában érkezett a párizsi csapathoz Olaszországból, az AC Milantól, és a franciáknál idén június végén jár le a szerződése.
2016. 01. 02. 20:08
Olvasói sztorik