Folyamatosan alakul Thomas Doll együttesének programja - írja az FTC hivatalos honlapja. A tervek szerint három mérkőzést játszanak majd Törökországban. Az ellenfelek között ott lesz az Guzmics Richárdot is foglalkoztató Wisla Krakkó. A Fradi február 4-én, csütörtökön a Debrecent fogadja Budapesten, a találkozó pontos időpontjáról később születik döntés. Az NB I-es csapat tervezett programja Január 23. FTC-Paderborn, helyszín: Törökország Január 26. FTC-Wisla Krakkó, helyszín: Törökország Január 29. FTC-Hajduk Split, helyszín: Törökország február 4. FTC-Debrecen, helyszín: Budapest
2016. 01. 06. 11:20
FTC
A Bild információi szerint a Bundesliga II-es Fortuna Düsseldorf szeretné megszerezni a HSV-nél mellőzött magyar csatárt. A lap emlékeztet rá, hogy a Fortuna Düsseldorf sportigazgatója Rachid Azzouzi már nyáron próbálta megszerezni a játékost, de akkor az üzlet meghiúsult. Azt írják, a Fortunánál most egy Hamburgból érkező igenre várnak. Stieber Zoltán eseteleges düsseldorfi szerződéséről már novemberben is cikkeztek a lapok.
2016. 01. 06. 10:41
A magyar válogatott német szövetségi kapitánya, Bernd Storck a Hertha BSC-nél, egészen pontosan elődjénél és barátjánál, Dárdai Pálnál vendégeskedett Berlinben. - Fantasztikus, amit Pál és a Hertha elért az őszi idényben – idézte a Kicker a magyar szövetségi kapitányt.
2016. 01. 05. 19:56
Az UEFA tájékoztatása szerint a magyar válogatott csoportmérkőzésein a 2-es kategóriájú jegyek igénylésénél jobbak az esélyek. Az Európai Labdarúgó-szövetség december 14-én indította el a franciaországi Európa-bajnokság mérkőzéseire szóló jegyvásárlás második ütemét, melynek során a tornán érintett válogatottak szurkolói saját csapatuk mérkőzéseire igényelhetnek belépőket. Az Európa-bajnokság magyar érdekeltségű mérkőzéseire a www.euro2016.com internetes oldalon lehet jegyet igényelni január 18-ig - írja az mlsz.hu Az UEFA a napokban azt is nyilvánosságra hozta, hogy a csoportkörben mely mérkőzésekre és mely jegykategóriákban mutatkozott eddig jelentősebb érdeklődés a belépőkre. A magyar válogatott három csoportmérkőzése közül a június 14-i, Ausztria elleni, valamint június 22-i, Portugália elleni összecsapás belépői iránt nagy kereslet mutatkozik, míg az Izland elleni 18-i találkozóra jobb esélyekkel lehet jegyekhez jutni. Mindhárom meccsre igaz, hogy a két legolcsóbb (3-as és 4-es) kategóriájú jegyek iránt nagyon nagy a kereslet, míg a 2-es kategóriában jobbak az igénylők esélyei. Mint ismert, ha a rendelkezésre álló helyeknél többen jelentkeznek jegyért egy adott mérkőzésre, akkor sorsolás útján választják ki a szerencséseket, akik vásárolhatnak belépőket. A fentiek miatt az igényléskor érdemes bejelölni, hogy adott esetben az eggyel magasabb kategóriájú jegyekből is vásárolna az igénylő, így ha az elsődleges kategóriában nem jár sikerrel a sorsoláson, akkor bekerül az eggyel magasabb árkategória sorsolására is, vagyis növeli saját nyerési esélyeit. További fontos információk az igénylés folyamatáról: - Az igénylés során kizárólag a jegyigénylő személy adatait kell megadni, ezek az adatok kerülnek rá az összes igényelt belépőre (egy fő maximum négy jegyet tud vásárolni). Minden esetben a jegyigénylő felel a vendégeiért, ezt a megvásárolt jegyek felhasználásakor érdemes szem előtt tartani. - Az igénylés során dombornyomott VISA és Mastercard kártya (hitelkártya vagy betéti kártya) adatait kell megadni, melyet a sorsolás után az UEFA azonnal megterhel a jegy(ek) árával, valamint a postázás költségével. - A jegyelosztást/sorsolást követően az UEFA azonnal levonja a megadott bankkártyáról a jegyek árát, a belépők utólagos visszamondására nincs lehetőség. - Azoknak sem kell feltétlenül lemondaniuk az Eb-n való meccsnézésről, akik a januári jegyvásárlási etapban nem tudnak belépőhöz jutni, ők az UEFA március-áprilisban sorra kerülő jegybörzéjén vásárolhatnak közvetlenül jegyeket azoktól, akik a tavaly nyári első értékesítési szakaszban "vakon" vásároltak belépőket, de a sorsolás tudatában úgy döntenek, inkább eladják azokat. - Aki eddig még nem igényelt jegyet, nem maradt le semmiről, mert a sorsoláskor nem lesz különbség az első napon és a január 18-i határidő végén jelentkezők esélyei között a nyerésre.
2016. 01. 05. 18:52
A montenegrói válogatott Darko Nikaccsal erősített a dobogóért küzdő MTK Budapest labdarúgócsapata. Az ősszel 10 gólig jutó támadó, 2018. december 31-ig kötelezte el magát a kék-fehérekhez - írja az mtk.hu Darko Nikacs 1990. szeptember 15-én született, Montenegró fővárosában, Podgoricában (amelyet ekkor még Titográdnak hívtak, és Jugoszláviához tartozott). Az ifjú támadó a Buducsnoszt Podgoricában nevelkedett, ám első profi szezonját az FK Mladost Podgoricában töltötte, igaz, csak kölcsönben. Innen az OFK Grbaljba vezetett az útja, majd kipróbálta magát a sztárok sorát felvonultató Indiai Szuperligában, ahol a Pune City csapatát erősítette. Ezt követően tavaly nyáron visszatért nevelőegyesületéhez, amelynek színeiben az ősszel 15 bajnokin 10 gólig jutott, és két Európa Liga selejtezőn is pályára lépett. A remek formában lévő, 185 centiméter magas támadót számos európai csapat le szerette volna igazolni, nagy öröm, hogy végül az MTK Budapestet választotta. Darko Nikacs, aki 2014-ben, egy Irán elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be hazája válogatottjában, a 9-es mezszámot viseli majd az MTK Budapestben.
2016. 01. 05. 17:07
mtk
Az NB I-ben szereplő Vasas keddi edzésén részt vesz a 26 éves észt Igor Morozov, aki eddig 29 alkalommal ölthette magára a nemzeti mezt – írja a vasasfc.hu. A 191 centiméter magas belső védő nem lehet ismeretlen a magyar futballbarátoknak, hiszen 2013 óta a Debrecen alkalmazásában állt, ahol 23 alkalommal lépett pályára, az angyalföldiekhez most próbajátékra érkezett. Igor Morozov 1989. május 27-én született Tallinban és 17 évesen már a Levada Tallin profi játékosa lett, ahol 140 bajnoki mérkőzésen 17 gólt szerzett. 2013-ban a Polonia Varsó idegenlégiósa is volt.
2016. 01. 05. 16:52
A legutóbb NB III-as Pénzügyőrben szereplő Gyürki Gergő a Haladás első téli igazolása - adta hírül a szombathelyiek hivatalos honlapja. A 22 éves támadó a II. Kerületi UFC-ben kezdett el focizni, majd később a Ferencvárosban, és Tatabányán is szerepelt. A támadó középpályásként és támadóként is bevethető játékos a harmadosztály őszi szezonjában tizenhat bajnokin kilenc gólt szerzett.
2016. 01. 05. 16:25
Olvasói sztorik