Kedden délután a másodosztályú Szigetszentmiklós 3-1-re legyőzte a Ferencváros II-t edzőmérkőzésen. Az első félidőben kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, de már ekkor meg tudta szerezni a vezetést az SzTK: Balázs Richárd szabadrúgásból talált be a vendégek kapujába. A fordulás után egyértelműbb volt a helyzet, és jelentős mezőnyfölényt harcoltak ki a szigetszentmiklósiak. Vólent Roland fejesével duplázták meg az előnyt. Nem sokkal később Adamcsek Máté szabadrúgásból szépített, de a hajrában Vólent Roland büntetőből is eredményes volt. A csatárt a hajrában kisebb sérülés miatt le kellett cserélni, csakúgy, mint korábban a Mezőkövesdről érkezett Lukács Zsoltot. Felkészülési mérkőzés, Szigetszentmiklós, műfüves pálya: SzTK-Erima – FTC II 3–1 (1–0) SzTK-Erima, 1. félidő: Czuczi – Gubacsi, Vágó L., Benkő-Bíró, Horváth P. – Nikolin, Barna Zs., Hevesi-Tóth, Balázs R. – Lukács R., Szabó B. 2. félidő: Czuczi – Puskás, Vágó, Benkő-Bíró, Gulyás M. – Irmes, Barna Zs., Szepessy, Kokenszky – Vólent (Szabó B.), Lukács R. (Hevesi-Tóth) Gólszerzők: Vólent (2, a másodikat 11-esből), Balázs R., ill. Adamcsek
2016. 01. 19. 16:36
A 21 éves belső védő Kocsis Gergő a kedd délelőtti - többségében hosszú távú futásból álló - edzésen együtt rótta a centerpálya köröket a Vasas játékosaival - írja a klub honlapja. A 188 centiméter magas, jobb lábas labdarúgó 2015 nyarán a Videotontól igazolt a Puskás Akadémiához. Az U21-es válogatott belső védő korábban az Augsburg korosztályos csapatainál is szerepelt, a német klub második csapatában is játszott, gólt is szerzett. A 2015/16-os NB I-es bajnokság őszi idényében pályára lépett az MTK, a Debrecen és a Haladás ellen. Sorsáról egy hét közös munka alapján Michael Oenning vezetőedző dönt majd.
2016. 01. 19. 15:09
Mesut Özilt, és több sztárt is láthattunk már, ahogy rágójukkal dekáznak, majd néhány érintés után ismét a szájukban landol a rágógumi, de az Arsenal középpályása most még extrémebb trükköt mutatott be. Már beszámoltunk róla, hogy Adidas Özillel reklámozza legújabb cipőjét, a német klasszis pedig egy újabb rágógumis trükkel készült a stoplis népszerűsítésére. Íme
2016. 01. 19. 14:43
Csapatot kereső focistákat vert Máltán a Legia Warszawa. 5-0-ra nyertek. Nikolics 45 percet játszott. A második gólt szerezte. Edzőmeccset játszott ma a Törökoszágban edzőtáborozó Lech Poznan. A lengyelek az orosz UFA csapatával játszottak edzőmeccset. A Poznanban kezdőként játszott Lovrencs Gergő, akit a szünetben Kádár Tamás váltott. A végeredmény 1-1 lett. A győztes gól büntetőből született, a büntetőt Lovrencsics harcolta ki.
2016. 01. 19. 13:54
Az Internazionale labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott szerb védőjével, Nemanja Vidiccsel - jelentette be a milánói klub. A 34 esztendős hátvéd 2014-ben érkezett az Internazionaléhoz a Manchester Unitedtől, s az elmúlt szezonban 28 találkozón kapott lehetőséget, ám a jelenlegi idényben hátsérülése miatt nem lépett pályára. Augusztusban sérvvel műtötték, akkor az együttes jelezte, a játékos felépülése várhatóan három-öt hónapot vesz majd igénybe. Vidics a Manchester Uniteddel 2006 és 2014 között öt angol bajnoki címet nyert, 2008-ban Bajnokok Ligája-győztes lett a csapattal, amely abban az évben a klubvilágbajnokságot is megnyerte.
2016. 01. 19. 12:25
A következő másfél évben q Mezőkövesdet erősíti Tóth Bence, akire a középpályán számíthat Pintér Attila. Tóth Bence Szolnokról érkezik. A középpályással másfél éves szerződést kötött a klub. A 26 éves játékos 82 élvonalbeli találkozón szerepelt a Ferencváros, a Pápa és a Paks színeiben, ezeken négy gólt szerzett. Az NB II-ben 67 mérkőzése és 11 gólja van.
2016. 01. 19. 10:11
Az 1993-ban született Poór Patrik, Győrben kezdett focizni, majd Agárdon, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett. A 180 cm magas játékos, profi pályafutását az MTK-ban kezdte. de közben megfodult Liverpoolban is. Tagja volt az U17-es, az U21-es és a felnőtt válogatottnak is. 2010-ben csatlakozott a csapathoz. 58 alkalommal szerepelt kezdő játékosként az NB I-ben. Összesen 68-szor játszott az első osztályban. Egy gólt szerzett (2014. augusztus 31-én lőtte a Ferencvárosnak, a Bozsik Stadionban). Domonyai László, az MTK Budapest kubigazgatója így vélekedett a szerződés aláírása után: – Poór Patrik saját nevelésű, Sándor Károly akadémista játékosunk, aki mára az MTK egyik legértékesebb játékosává vált, így nem véletlen, hogy az A-válogatottban is pàlyára lépett, Dárdai Pàl csapatában. Patrik reménybeli jó teljesítménye hozzájárulhat céljaink megvalósításához, az első három hely valamelyikének eléréséhez. Az MTK hivatalos honlapján bejelentette, hogy a játékos most meghosszabbította szerződését.
2016. 01. 19. 08:29
Haraszti Zsoltot először 2012 januárjában igazolta le a Videoton a Pakstól, abban az idényben azonban pályára lépett paksi és siófoki színekben is, így csak nyáron mutatkozhatott be piros-kékben. Haraszti két évvel később, 2014 nyarán távozott a csapattól, a 2014–2015-ös szezont a Paksi FC-nél töltötte, ahol 24 bajnokin 4 gólt szerzett. 2015 nyarán a Ferencváros szerződtette, ahonnan most visszatér a Videoton FC-hez. – Nagyon jólesett a Vidi megkeresése, nem számítottam rá, ugyanakkor nagy örömmel jövök újra Fehérvárra, amit nyugodtan mondhatok a második otthonomnak is, hiszen korábban már játszottam itt. Természetesen azonnal megrohantak az emlékek, ahogy a szerződés realizálódni látszott, nagyon sok szép élményem volt a Vidiben. Az előző félévem nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, de remélem, hogy a Vidinél újra bebizonyíthatom, hogy jó labdarúgó vagyok. Gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot a bajnokságban és a kupában is – mondta a vidi.hu-nak Haraszti Zsolt. – Haraszti Zsoltot nem kell külön bemutatni a Vidi-szurkolóknak, mindenki tudja, hogy remek képességekkel rendelkező játékos, örülök, hogy sikerült megszereznünk. Nagyon nagy bizonyítási vággyal érkezik vissza. Olyan játékost nyertünk a személyében, aki több poszton is bevethető, és nagyon erős a pontrúgásokban. A posztokért folytatott verseny is éleződik az érkezésével, ráadásul tovább gyorsul a csapat – nyilatkozta Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója. Haraszti 2018 nyaráig kötelezte el magát a Videoton FC-hez, és kedden utazik a csapat után Spanyolországba.
2016. 01. 18. 19:25
A Videoton FC hivatalos honlapján megerősítette, hogy Tischler Patrik a Puskás Akadémiától kölcsönben a szezon végéig a Vidiben folytatja. Tischler Patrik 1991. 07. 30-án született Budapesten, a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd az MTK-ban lett élvonalbeli játékos, 2008-2013 között szerepelt a kék-fehéreknél. 2013 nyarán Felcsútra igazolt, azóta ott játszott. Az elmúlt 7 évben 138 NB I-es meccsen 47 gólt szerzett. Többször szerepelt az utánpótlás válogatottakban. - Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy klubhoz tudtam igazolni! A célom, hogy érmet szerezzünk a bajnokság végén, a Magyar Kupában pedig minél tovább jussunk, úgy érzem, ehhez minden feltétel adott Fehérváron. Természetesen gólokkal szeretném segíteni a csapatot. Nem lesz egyszerű dolgom, hiszen remek játékosok alkotják a Vidi keretét, de azon leszek, hogy megmutassam a szakmai stábnak, hogy a kezdőcsapatban van a helyem. Az elmúlt egy-két napban nagyon pozitívak a tapasztalataim a Vidinél folyó munkáról, és mindenki nagyon barátságosan fogadott az edzőtáborban - nyilatkozta a vidi.hu-nak Tischler Patrik. - Egy még mindig fiatal, remek statisztikával és átlagon felüli gólérzékenységgel megáldott támadó érkezik Tischler Patrik személyében. Egyelőre csak kölcsönben jön hozzánk, de remélem, hogy a teljesítményével bizonyítja azt, hogy a Vidinek akár hosszú távú megoldást is jelenthet. Ezúton is köszönjük a Puskás Akadémia FC-nek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy nálunk folytassa. Egy erős csapatban, mint a Videoton FC, biztos vagyok benne, hogy megmutatja, milyen lehetőségek rejlenek benne - mondta Kovács Zoltán sportigazgató. Tischler a 2015-2016-os idény végéig szerepel kölcsönben a Videoton FC-nél, és ahogy korábban írtuk, vasárnap már csatlakozott is a Spanyolországban készülő csapathoz.
2016. 01. 18. 18:58
Az angol Liverpool hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Simon Mignolet hosszútávra elkötelezte magát a klubhoz, miután a mai napon új szerződést írt alá a csapattal. Bogdán Ádám belga riválisa 2013 nyarán csatlakozott a Vörösökhöz, akiknek a kapuját azóta 122 találkozón védte. Korábbi hírek szerint Jürgen Klopp menedzser mindenképp erősítene kapusposzton, így a 27 éves hálóőrrel való hosszabbítás valamelyest meglepő a liverpooliak részéről.
2016. 01. 18. 18:11
Olvasói sztorik